Képviselőházi napló, 1865. IX. kötet • 1868. julius 10–augusztus 11.
Ülésnapok - 1865-273
CCLXXIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Július 30. 1868.) 305 ezer van beosztva idegen csapatokba, az úgynevezett technikai testületekbe; noha csak a közelebbi hónapokban mintegy huszonnyolczezer bocsáttatott el végkép. Tehát tagadom ünnepélyesen, hogy ezen nyolczszázezer szám által valami lényeges öregbítése történnék a véradónak és a hadi létszámnak. {Helyeslés.) Még csak egy pár szót kívánok mondani. {Halljuk ! Halljuk!) Ezen törvényjavaslat negyedik szakasza skeletonja és lényege az egész uj védrendszernek; ez szabályozza azt, mennyi ideig szolgál és tartozik szolgálni a védkötelezettséggel biró egyén active a zászló alatt, meddig tartalékban és meddig a honvédségben ? Három évre van szabva a zászló alatti szolgálat, 7 évre a tartalék, 2 évre a honvédség. Összehasonlítottam én is ezt az Európában divatozó védrendszerekkel, és különösen azzal, a mely most mintául szolgál majdnem minden ily átalakulásnál, a porosz rendszerrel. A porosz rendszer szerint, mely 1815 után jött létre, az állandó szolgálat a zászló alatt 5 évre volt szabályozva, és 14 évre a honvédség, vagyis a „Landwehr" kétkét kiállításban, ,,1-tes und 2-tes Aufgebot." Ezen rendszer megváltozott 1848-ban. Ekkor három évre vétetett fel a zászló alatti szolgálat, 4 évre a tartalék, és 8 évre két külön felosztásban a honvédség. Végre az utolsó korszakban a rendszer ismét módosult, és három évig köteles minden porosz honpolgár a zászló alatt szolgálni, 4 évig a tartalékban és 5 évig a Landwehrben vagyis honvédségben. E szerint vég számaira nézve a porosz rendszer ugyanaz, mint a mely ezen törvényjavaslatban számunkra előterjesztetik. Kétségen tul véghetetlenül eló'nyösebb lett volna, mind fmanczialis tekintetben, mind pedig saját nemzeti követelményeink folytán, ha mi is ugy szabályozhatnék ezen rendszert, mint Poroszországban, ha t. i. az állandó hadseregbeli szolgálat idejét kisebbithetnők, a honvédség tartamát pedig gy arapithatnók. De itt nem csak azzal kell hasonlítást tenni, mi más teljesen függe len, önálló, nem csak múlttal, de nagy jelennel biró nemzetnél divatozik, hanem azzal is, hogyan álltunk e tekintetben az utolsó iszonyú 18 év alatt? és mi volt azun teher, azon véradó, melylyel e nemzet járult az összes hadsereghez még 1848 előtt is ? 1848 előtt az utolsó időkben 8 évre volt szabva a katonakötelezettség, pár évvel ezelőtt pedig 12 évre, ugy hogy a megadott hol 40, hol 30 ezer emberből álló ujonczság 8, illetőleg 12 évig volt elszakadva hazájától és elvonva a polgári élettől. Ezzel kell összehasonlítani a mostani javaslatot. De e javaslat a hasonlatot kiállja még azzal is, mit a tavalyi országgyűlés határozott az ideiglenes ujonczállitásra nézve : mert KÉPV. H. NAPLÓ. 186 5 / 8 . IXkétségenkivüli az, hogy a három esztendei zászló alatt állás véghetetlenül nagy könnyebbség, mert midőn a tartalékba bocsáttatik, a tartalékban teljesen élvezheti ismét polgári jogait és hivatását, megnősülhet minden korlátozás nélkül, és polgári hatalom és polgári törvények alá jut: ugy hogy még e tekintetben is véghetetlenül előnyösnek mutatkozik előttem ezen törvényjavaslat, hasonlítva ahhoz, a mint a katonai kötelezettség a múltban állott. Hivatkozás történt az előttem szóló által más nemzetek történetére is. Visszament ő még a római történetre is, Tiberiust is felhozá és a Gracchusokkal kezdé meg szónoklatát. De igen csalatkozik az, ki azt gondolja, hogy a Caesarok rontották meg Rómát. A Caesarok, Tiberiusok és Nérók következményei, terményei voltak azon romlottságnak, melyről Goldsmith, a jeles angol történész azt mondja, hogy annyira sülyedt a Gracchusok korszaka után a római nemzet és különösen a római szenátus, hogy ott minden becsületnek, minden hazafiságnak fogalma száműzve volt, és egyedül csak az egoismus, az egymás iránti agyarkodás és irigység, egymás iránti denunciálás uralkodott, és ez idézte elő Róma pusztulását. {Helyeslés a középen, mozgás a halon.) Megmondja azt Montesquieu is „La décadence des Romaíns" czimü munkájában. Szerinte : „Quancl Sylla a voulu rendre la liberté a Romé, elle ne sut plus la récevoir." (Midőn Sulla megkínálta Róma polgárait a szabadsággal, Rónia nem volt képes többé azt elfogadni.) De hát kérdem, szabad-e, illő-e nekünk nemzetünk jelen állapotát ugyanazonosnak festeni Róma akkori romlottságával? Nemzetünk, mely 18 évi iszonyatos sanyargattatás után a kinpadról alig leszállva, már is oly tevékenységet bírt a közélet minden ágazatában kifejteni, mint a minőt csak vak nem bir meglátni; azon nemzet, melynek már 1861-ben, midőn Deák Ferencz hazánkfia világhírű jeles felirati javaslatát terjesztette elő, egész Európa örömmel üdvözölte feltámadását, és a melyről épen azon „Times", melyre Madarász József képviselőtársunk hivatkozott, azt irta akkorban : „A magyar nemzetnek nincs szüksége más népek utánzására, nincs szüksége sem a franczia forradalom követésére, sem a mi történelmű nk elsajátítására , van ezen nemzetnek dicső történelme, van nagy jelleme és egy oly vezére, mint Deák Ferencz, kiben ő méltán bizhatik, s kitől méltán várhatja ügyének szerencsés fordulatát és szerencsés bevégzését" ; tekintsük nemzetünk jelen legislatióját, azon jeles szónoklatokat, melyeket itten csak egy év lefolyása alatt ismét hallottam, szép sorát azon derék statusférfiaknak, kik mind a jobb. mind a bal oldalon naponkint tanúságát ad39