Képviselőházi napló, 1865. IX. kötet • 1868. julius 10–augusztus 11.

Ülésnapok - 1865-273

304 CCLXXIII ORSZÁGOS ÜLÉS. (Juüus 30. 1838.) oda fiaikat tiszteknek és tisztviselőknek, ha nem zsákmányolhatják ki országunkat ugy mint ezt eddig tevék, ugy inkább átszakadnak a nagy német Vaterlandba. Mind ezeknek nem csak symptomáit, de tanúságát is volt ép e napokban szerencsénk a bécsi hírlapi tudósításokból kiolvashatni. De végre nem szabad ignorálni azon hangulatot sem, mely e teremben nem egyszer szinte lázító köntösben nyilatkozott, a nemzetiségi kérdés megoldatásának sirgetését véve ürügyül. (Halljuk!) En is kimondom, hogy adjunk meg mindent a nemzetiségeknek, a, mi összefér államiságunkkal és nemzeti létünkkel; de más oldalról azt is nyilvánítom, hogy e hazában csak egy politikai nemzet van, és ennek neve ép ugy, mint a hazáé is, magyar! És miután oly törekvéseket látunk még ma is, minők ama szerencsétlen működést, mely 1848 —1849-ben mind őket magokat, e nemzetiségeket, mind pedig az egész nemzetet leirhatlan szenvedések örvényébe sodrá,ujra megkezdenék, | noha épen ők azok, kik e miatt elég keservesen lakoltak, s e nemzetiségek képviselői közül még ma is néhányan nyíltan, határozottan merészlik e teremben követelni a magyarhoni románok és szerbek számára a nemzet czimét és oly autonómiát s független állást, sőt még területi elkulönözést is, mi csakis hazánk szétdarabolásával eszközölhető, s bizva, támaszkodva az éjszaki óriás pártfogolásában, nyíltan fenyegetnek bennünket a minapi harcz ismétlésével, egyaránt veszélyeztetve államterületi egységünket, mint nemzeti lételünket is : elkerülh étlen szükséges tehát, hogy a nemzet karddal is bírjon, hogyanépnek, ha netalán az igazság szava és erkölcsi súlya nem tudná elnémítani és megtörni a veszedelmes törekvéseket, lépjen fegyveres hatalom is rendelkezésére, melylyel megvédhesse családját, megsértett becsületét, anyagi mint erkölcsi létét. (Hdyeslés.) Ki akar közülünk ártani, gátat vetni Oláhország, vagy helyesben ma már Románia és Szerbia kifejlődésének, consolidatiójának ? {Felkiáltások balról: A dologra! Jobbról: Hulljuk !) Talán a magyar kormány ? Hisz ez csak az utóbbi napokban tagadkatlan jelét adá meleg sympathiájának , melylyel viseltetik az aldunai tartományok irányában. Vagy tán a magyar nemzet ? Melyik része, pártja parlamentünknek nem kívánná azt, hogy Szerbia és Románia mielőbb consolidálja magát, hogy erős és boldog legyen ? Ki az közülünk, ki undorral ne fogadta volna hirét ama rettenetes merényletnek, mely nem rég Belgrádban történt? Ki az, ki nem sajnálkoznék azon, hogy Romániában egy-egy minisztérium alig birja magát egy hónapig fentartani, egy miniszterválság] a másikát követi és Romániában a helyett, hogy saját belügyeiket rendeznék, földjök gazdaságát kifejtenék és az őket is fenyegető' vész ellen felkészülnének, most is még Magyarország ellen torzsalkodnak és territoriális aequisitiók után sóvárognak ? {Felkiáltások a szélső balról: Nem igaz !) Én igen is szeretném Magyarország jövőjének támaszát, biztositékát'egy részben Románia és Szerbia hatalmas kifejlődésében és a román és szerb nemzetekkel testvéries szövetségben keresni. már csak azért is, mert azt hiszem, ha erős, állandó lesz Románia és Szerbia szomszédságunkban , a mi országunkban lakó román és szerb polgártársaink is meg fognak valahára nyugodni, és igy fognak okoskodni: „Hisz van nekünk immár Magyarországon kivül derék nemzeti életünk, boldog és dicső hazánk; mit bántsuk, zaklassuk továbbra is magyar testvéreinket? mit veszélyeztessük existentiájokat? mit kényszeritsük, miért hivnók ki őket ismét élet-halálkarczra?" Mely harcz, hiszek Istenben, okvetetlenül csak az ő gyalázatukkal és lakolásukkal végződnék, kik még most is készek lennének ismételni azon iszonyú munkát, melyet inkább örök feledékenységbe kellene rejteni. Mert valamint se az orosznak, se a németnek csak egy arasznyi tért sem engedhetünk a birodalomból, ugy hazánkból csak egy talpalatnyi földet sem foglaland el, mig csak egy magyar élend, se román, se szerb. Tehát épen ugy mint ezer év előtt, midőn elődeink beékelték magokat Európa ezen közös közepébe és meghóditák ez országot, sőt még inkább most, midőn eme két nagy nemzeti elem consólidálta, kifejtette magát, midőn itt beékelve találjuk magunkat és két oldalról is fenyegetve, nem csupán hadi és fegyveres támadást követelő fenyegetések, de erkölcsi súlya által azon két nagy hatalomnak, a német és orosznak : kérdem, vajon ezen mostan de faeto fenálló rendszerrel, ezen mostani hadsereggel, ugy a mint az áll, meri-e valaki azt állítani, hogy a legnagyobb veszély, a legnagyobb szerencsétlenség nélkül elébe merhetünk járulni azon európai rázkódtatásnak, melynek előestéjén állunk, és melyre nézve nem kell jós tehetség, hogy annak sebes közeledését mindenki észrevehesse ? Az mondatik itt, hogy nyolezszázezer embert és ezen nyolezszázezer ember közöl 330 ezer magyar embert adtunk a kormánynak, a fejedelemnek korlátlan rendelkezése alá ; még apostrofálva is volt ezen mondás avval, hogy oda áldozzuk gyermekeinket. (Halljuk!) De, kérdem én, mi a létszáma mai nap a közös hadseregnek ? Körülbelül nyolezszázezer emberből áll az osztrák hadsereg mai nap is, miként ezt hiteles kimutatásokból tudom. Még ez év januárjában is mintegy háromszázezer magyar honpolgár állott az osztrák császári hadi szolgálatban, és még a mai napon kétszáz tizenkilenczezer ember szolgál csupán a magyar ezredekben, és ezenkívül negyven egynehány