Képviselőházi napló, 1865. IX. kötet • 1868. julius 10–augusztus 11.
Ülésnapok - 1865-273
288 CCLXXIH. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Julins 30. 1868.) úr e módositványt nem tartaná elfogadhatónak, arra kérném a t. házat, méltóztassék az indítványt elejteni, és elvárni azon időpontot, midőn a dolog oda érik, hogy talán a kormány maga fog folyamodni, hogy Miletics képviselő úr ellen a vizsgálat és illetőleg a perbe fogatásra az engedély niegadassék, amennyiben t. i. erre nézve elég fontos és alapos adatok merülnének fel. (Atalános élénk helyeslés.) Horváth LajOS jegyző (felolvassa az igazságügyminiszter rnódositványát). Miletics Szvetozár : T. ház! Én ezen módositványba beleegyezem. {Atalános helyeslés.) Elnök: E szerint igazságügyminiszter úr ínódositványát a t. ház elfogadja? (Elfogadjuk!) Tehát e szerint fog a határozat szerkesztetni. Gecző János és Antalfy Károly képviselő urak határozati javaslatot adtak be. Horváth Lajos jegyző (olvassa Gecző János és Antalfy Károly képviselőknek határozati javaslatát, mely állal a 24 éves kort még d nem. ért led nyolcnak az ország határán kivül szolgálatba menetelét szabályoztatni óhajtják.) Elnök: Ezen határozati javaslat ki fog nyomatni 1 ) és annak idején napirendre tűzetni. A rnélt. főrendeknek ma van ülésök. Azért a jegyzőkönyvnek a szentesitett törvények kihirdetésére vonatkozó része azonnal hitelesíttetni fog, hogy a méltóságos főrendekhez átküldethessék. Horváth Lajos jegyző (olvassa az illés jegyzökönyvének illető pontját) Elnök: Észrevétel nem tétetvén, a jegyzőkönyvi kivonat hitelesítve van. A t. ház határozata által a mai napra tűzte ki a védelmi törvények tárgyalását. Mindenek előtt a központi bizottság jelentését fogja Horváth Lajos jegyző úr felolvasni, miután a központi bizottság előadója Kerkapoly képviselő úr betegség által akadályoztatva, meg nem jelenhet. Horváth Lajos jegyző (kezdi olvasni a tizenötös bizottságnak a védrendszerre vonatkozó törvényjavaslatok iránti jelentését' 1 ). Felkiáltások: Nem azt kell olvasni!) Elnök: Ugy veszem észre, a t. ház csak a központi bizottság jelentését kívánja felolvastatni, a tizenötös bizottság jelentését, ugy szintén a négy törvényjavaslatot felolvasottnak tekintvén. (Helyeslés.) Horváth Lajos jegyző (olvassa a központi bizottság jelentését a védelmi törvényjavaslatok tárgyában 1 '). Elnök : A t. ház a tizenötös bizottság jelen') Lásd az Irományok 303-dik számát. ") Lásd az Irományok 29 3-dik számát. 8 ) Láed az Irományok 298-dik számát. tését, valamint a négy törvényjavaslatot felolvasottakul tekinti; hanem van még egy indítvány, melyet felolvasni kérek. Horváth LajOS jegyző (olvassa Madarász József és társai indítványát 1 ). Elnök : Megnyitom az atalános tárgyalást. Madarász József (a szószékről) : T. ház! Róma nemes szivü leánya, a Gracchusok magasztos szellemű édes anyja idősebb fiának Tiberiusnak elvesztése után, a még életben maradt Cajus férjéhez, női szivének megtört keservében, igy szólott annak is életét féltő neje : „Tiberius megöletése után minő ótalmat várhatsz te a törvényektől és az istenektől!" Valóban nem csodálkoznám, ha állami életünk vérző sebei miatti fájdalmában bárki is hozzám ekként szólana a megtörténtek után: „Miként ápolsz te még reményt kebledben arra nézve, hogy hazádnak ezred éves, eddig legalább törvények által föl nem adott önálló kizárólagos hadügyi jogát megmenthessétek?" (Helyeslés a szélső bal oldalon) És hacsak az 1848 utáni korszakot eszmélem is, midőn a vesztés perczeiben a hatalom jónak látott megadni mindent a nemzetnek, miként a történelem , fájdalom, azt bizonyítja be, hogy tán csak azért, miképen a vész elmultával állami életünk gyökerétől annál inkább foszthassa "meg nemzetünket: akkor, képviselők, aggódó lelkem fájdalmával látom, miképen a történelem mind megannyi intő szózata és tanúságai nyom nélkül ! enyésztek ugyan el azon férfiak előtt, kik most hazám í jelen ügyének vezérletére döntő befolyással bírnak ; \ de miképen Cajus Gracchust nem törte meg sem | Kóma aristokratiájának romlása, sem hálátlanság, sem rágalom : akképen ihletve szent példája által, kötelességül érzem a tárgyalás alatt levő törvóny' javaslatba;') megtámadását és az ellene beadott in| ditványom indokolását. Nem tekinthetem én e törvényjavaslatot más| nak, mint az aristokratikus elemnek a fejedelmi j hatalom korlátozására átalában ezer éves törvényeinken s kiválólag 1848-ban is végig lefolyó demokratikus elvek elleni támadását, és pedig kiválólag az 1848-ban kivívott hadügyi önálló rendelkezés ellen. Nem tekinthetem, fájdalom, másnak, mint önök szerint nyert vívmányok élvezhetése végett, szerintem azonban állami életünk gyökerének vesztesége miatti azon ténynek, mely által megmaradt törvényeink szerint a nemzet legdrágább kincsének, ifjtiságunknak nem csak, de a férfikoruaknak is. tehát a nemzet élete vettetik áldozatul a haza megmentése szine alatt, az osztrák birodalom eddig telhetetlen,tehátkielégithetlen és mégis szerintem meg sem menthető oltárára. (Derültség) ') Lásd az Irományok 294-ik számát.