Képviselőházi napló, 1865. IX. kötet • 1868. julius 10–augusztus 11.

Ülésnapok - 1865-268

206 CCLXVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Július 21. 1868.) vezésünk mellé." !Én ugy hiszem, hogy kevesen kötötték ehhez állásukat. [Igaz! Hosszas derültség és zaj) Ha valahol, bizonyára nem Magyarország volt az ország, hol bármely kormány üsse fel sá­torát, mindig contingenst találhatott volna magá­nak benszületett emberekben : engedjék meg önök, hogy ilyes emberek eljárása ellen felszólalván, múlt eljárásukat itten nyiltan kárhoztassam, és ezek­nek azt mondom, hogy politikai hitvallásukban bizonyára a magyar politikai szent hitet megsér­tették. Nem módok sokat vele. Ennyit elmondani nekem, kit a száműzetésem alatt hozott törvények, törvényhozók és itélő bi­rák eljárása visszatértemmel csaknem újból szám­üzötté tett saját hazámban, engedjék meg önök. Fáj látnom , hogy függetlenségünkért nemcsak az 1848-iki, de még régi történetünkben írottak iránti kegyelet is nyiltan megtámadtatik, és a mi több, gúny, nevetség tárgyává tűzetik. Ezen nézeteimet, melyek bizony a nemzet véleménye is, engedjék, hogy elmondhassam. Ezért én, meglehet, hogy minden peremet el­vesztem, és igy szerettem volna, ha Simonyi Ernő e kérdést fel sem hozza, és szerettem volna, ezen dologról és dolgozóiról legalább ne beszéltünk volna ezen képviselőházban. (Felkiáltások: Hát miért szól?!) Igaz, uraim, hogy miért szólok? Szólok azért, mert önök szólnak,és megbotránkoztam azon imádásszerü veneratióbau, a melyet önök ezen urak irányában tanusitanak. Bátor vagyok komolyan kimondani, hogy én nem venerálom őket. Szólok tehát azért, hogy véleményem szerint a miniszter úr lenne szives — habár nem szavazok is e tárgyra nézve, mert megvallom, én mint bírót egyi­ket sem szerethetem, és ilyek sokan vagyunk — hogy méltóztatnék a miniszter úr oly kegyes lenni, adni nekünk olyan bírákat is, kik habár rébzt is- vet­tek 1848-ban, de lehet annyi eszök,mint a többiek­nek. (Derültség.) Méltóztatott az igazságügyminister úr még mondani, hogy a kinevezéseket nem teheti addig, mig szervezve nincsenek a törvéuvszékek. Bátor vagyok kérdezni, ha a megyékben megvan a szer­vezés, az első biroságu törvényszékek, melyek leg­jelentékenyebbek a per folyamában, azok a birák mind ujak és nem romboltattak le Jerikó falai. Ha a beamterek mondhatták: „kommt Amt, kommt Rath:" miért lennének meg ezen kategóriá­ból kizárva az 1848-sok. Kimondom tehát a ház előtt, miszerint óhajtanám, hogy a törvényszékek is oly emberekből alakuljanak, a kik a mi hitün­ket és elvünket vallják, Horvát Boldizsár igazságügyminisz­ter : T. ház ! Csakugyan igaz az a magyar köz­mondás, hogy „könnyebb más szemében meglátni I a szálkát, mint a magunk szemében a gerendát." T. képviselő úr hibáztatta Simonyi Ernő képviselő­társunk azon eljárását, hogy ezen tárg} r at sző­nyegre hozta. Ha ebben hiba van. még nagyobb hibát látok azon eljárásban, melyet a t. képviselő úr követett, midőn a múlt idők ellen recriminatiók­kai lép fel a ház előtt. En azt hiszem, t. ház! hogy a recriminatiók korszaka lejárt és az jelenleg nem időszerű. Recrimináltunk akkor, midőn nem volt egyéb fegyver kezünkben; de most, midőn hatal­munkban áll a történt roszat jóvá tenni, roszul illenék hozzánk az üres recriminatio; hanem meg kell ragadnunk az alkalmat, hogy javitsunk éá al­kossunk. (Helyeslése) Ennem akarom se védelmezni, se elitélni azo­kat, kik a múlt rendszer alatt hivatalt vállaltak; de tartozom az igazságnak azt mégis kijelenteni, hogy noha nem tartozom azok közé, kik hivatalt viseltek, mindamellett lelkiismeretem nem engedi, hogy mind azok felett, kik ellenkező eljárást kö­vettek, pálczáttörjek. Sokat ismertem a múlt rend­szer hivatalnokai közöl, kiket becsületes hazafiúi ösztön vezérlett épen arra, hogy hivatalt vállalja^ nak. Azon szomorú korszakban két ellenkező takti­ka fölött folyt a vita. Egyik taktikának a jelszava volt: nem vállalni hivatalt s az által lehetlenné ten­ni, hogy a hatalom tabula rasat csináljon; a má­sik pártnak jelszava volt: megmenteni a létező iu­stitutiókból mind azt, a mit megmenteni lehet, s épen ezért a hivatalt és befolyást, a hol csak lehet, a magyarok számára biztosítani. Ezen két, ellen­kező elv és taktika közül melyik volt helyesebb ? ha a kérdést eldöntetlenül hagyjuk is, ez által a haza ügye semmit, sem szenved. A tisztelt képviselő úr azokat kívánja apphcál­tatni, kik 1848 előtt hivatalt viseltek. Bocsánatot kerek, hogy ha én e téren cselekvésem szabadságát korlátlanul fentartom, csak annyit jelentvén ki a t. képviselő urnák, hogy előttem a politikai jel­lem soha magában és egyedül véve még nem elégséges qualificátió a birói hivatalokra , hanem arra a jogi képzettséget is mulbatlan feltételnek te­kintem. A mi a most előttünk fekvő határozati javas­latot illeti, én nem csak ahhoz, hanem azon módo­sításokhoz is, melyeket Tisza Kálmán képviselő úr előterjesztett, egész készséggel hozzájárulok ; csak egy pontja van a módositványnak, mely bennem némi aggodalmat költ: ez a praeclusi terminus. Aggodalmat gerjeszt bennem nem azért, mintha azon czélt, melyet a képviselő úr elérni óhajt, nem akar­nám szintoly szívesen hamar és gyorsan elérni, ha­nem azért, mert oly körülmények forognak fen, melyek nem a nyilvánosság elé valók, s melyek engem a czél bizonyos határidő alatti kivitelében gátolhatnának. Mindamellett, ismétlem, elfogadom

Next

/
Thumbnails
Contents