Képviselőházi napló, 1865. IX. kötet • 1868. julius 10–augusztus 11.

Ülésnapok - 1865-265

l>5ö CCLXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Július 17. 1368.) a kinek követelése be volt keblezve, okvetlenül kárban maradott volna, ha a bíróság a csupán túlbuzgóságból indult kivánatát a pénzügyi hivatalnak teljesiti; most azonban, a mit akkor csak a pénzügyi hivatalnok túlbuzgóságból tett, azt a törvényhozás nem szentesitheti a nélkül, hogy mások törvényesen szerzett s biztosított jogait ne sértse. Üdvözlöm a jjénzíigyminiszter saját eredeti javaslata 7-dik szakaszában lefektetett azon elvét mely egyenesen s czélszerüen és szakavatottal! azt fejezi ki, hogy a telek-, azaz a földadó és a házadó az illető birtokot terhelvén, az annak árából szedessék be. Tehát ebben azon elv van letéve, hogy mindegyik közadóhátralék csak azon birtokot terhelheti és csak azon birtoknak vételárából kielégíthető, melyen az fekszik. Tehát ha én valamely birtokosnak egyik falubeli birtoka elárvereztetését kieszközöltem mint hitelezője, és az ár felosztásánál a pénzügyi adóhivatalnok a hátralékosnak valamely városi birtokán levő több évi adót insinuálna és ezen vételárból annak kifizetését szorgalmazná, az utóbbit a miniszteri javaslat szerint az alapból ki nem kaphatná. Ellenkezőleg a pénzügyi bizottság javaslata szerint városban levő birtokot terhelő adóhátralék is ki fogna fizettetni az eladott falu-birtok árából. Mondom, t. ház! tapasztalásból tudom, miszerint ily esetekben oly veszélyeknek volt kitéve az illető hitelező, hogy csak a bírónak törvényjártassága háritá el a betáblázott hitelezőtől követelése veszélyét. Ennélfogva mindenekelőtt azt kivánom, miszerint a törvényben fejeztessék ki, hogy valamely birtoknak árából csakis az ugyanazon birtokot terhelő közadók szedethessenek be. Tovább menve, azt tartja azon javasolt szakasz, hogy befáblázásnélkül is megelőzzön a közadó minden egyéb követeléseket. Ebből azt kell következtetni, mintha a betáblázott adóhátralékot annál inkább illetné a concurrens követelések ellenében az els ibbség, minthogy az adóhátraléknak lett betábláztatása esetében is ennek, habár később íábláztatott volna- be , mégis praeferentiája legyen a nála elébb bekeblczett egyéb követelések előtt. Mindez ellentétben áll a fenáiló szerves bekeblezési s csődi törvényeinkkel, melyek az idő közben 1855-ben keletkezett telekkönyvi intézményre való tekintettel 18 tíl-ben az akkori országbírói értekezlet által állapított ideiglenes törvénykezési szabályokkal lőnek bővítve, E mostan javallott változtatás szembeszökő eltérést foglal magában. Én ugy tudom, hogy a magyar csődtörvény szerint az adó, még pedig az utolsó egyévi adó csak a 7-dik sorba van osztályozva, ellenben a jelen javaslat szerint legelső fogna lenni, ugy hogy még a birtok- s a tömegkezelési költségek és az utolsó évi cselédbér is utána tétetnék; miután pedig én valamely systematikus törvényt, mely a magán jogügyleteket rendezi, amúgy per tangentem megváltoztatva látni nem szeretném, mert ez által a jogbiztosság könnyeden veszélyeztetnék , holott kívánatos, hogy mindenki, még az is, ki a jogtéren rendesen nem forog, a törvényekben könnyeden eligazodjék, az illető rendszeres törvényt felütve abból kiolvashassa mit tudni kíván; s miután már az is eléggé bonyolodottá teszi a dolgot, hogy az 1840-diks betáblázási s csődületi törvények részint már 1844-ben megváltoztattak, részint pedig az 1855-dik évi telekkönyvi rendeletek által, majd aztán az 1861-dik évi ideiglenes törvénykezési határozatok által módosíttattak, s illetőleg bővítettek : annálfogva sem üdvösnek, sem czélszerünek nem találom a közadó miképeni soroztatása rendét e helyütt mellékesen megváltoztatni. Vajon kivánható-e az, hogy bár ki a jogi ügyekben tüzetesen nem jártas, s a ki nem is gyanithatja, hogy a szerves betáblázási s csődületi törvényektől eltérő egyes módosítások valamely pénzügyi törvényben elrejtve foglaltatnak, ez által kárt valljon, midőn ő csakis a szerves törvényt tartá szem előtt ? Még van egy észrevételem. A t. pénzügyminiszter úr igen bölcsen nem említette meg a maga eredeti adótörvényjavaslatának 7-dik szakaszában az illetékhátralék elsőbbségét, hanem csak az adóhátraléknak szánt 3 évi elsőbbséget; azonban a pénzügyi bizottság kiterjesztette azt az illetékekre is. Megvallom, magam is azon honpolgárok sorába tartozónak tartom magamat, kik a mai egyik szónok által idézett állítást egészen magokévá teszik, hogy t. i. a magyar kincstár édes mindnyájunké : annálfogva, minden erőmből mindenkor azon leszek, hogy lehetőleg semminemű röviditése ne legyen a kincstárnak : de midőn ezt mondom, nem tehetek arról, hogy szentnek kellvén lenni az igazságnak, senkinek szerzett jogait csorbittatni nem kivánom. A magyar telekkönyvi intézmény abból indul ki, hogy mindenben a telekkönyvi feljegyzések legyenek irányadók, akként, hogy ha én ma egy birtok vételével foglalkozom, nekem egyebet tenni ne kelljen, mint a telekkönyvet megszemlélnem, és meggyőződvén a telekkönyvben arról, hogy micsoda terhek feküsznek azon birtokon, mihez hozzávetvén a törvény által megállapított egy, két vagy három évi adót, azonnal tudni fogom, hányadán vagyok az eladó terheivel, s jelesen, mennyi adóhátralék fog reám szállani, s hogy az 1840-diki törvény értelmében, mennyi pénzt kell visszatartanom az örökárból a birtokot terhelő követelések fejében, s jelesen az adó fejében, niert az meghatározott, tudvalevő összeg, quantitas cognita, mely az adóhivatalban mindenkor megtudható. De nem ugy van az illetékhátralékkal, mert arról