Képviselőházi napló, 1865. IX. kötet • 1868. julius 10–augusztus 11.

Ülésnapok - 1865-259

8 CCLIX. OESZÁGOS ÜLÉS. (Július 10. 1868) adónak nagy jövője van saját nézetem szerint is; de csak akkor van jövője, ha ezen adónem iránt a bizalom a polgárok kebeléből részrehajló, vagy részrehajlóvá lehető eljárás által ki nem irtatik; a jövedelmi adónak nagy jövője csak akkor van, ha kivetése az önmegadóztatás, az önkormányzat elveinek alkalmazásával, vagy is magyar fogalom szerint, a törvényhatóságok közbejöttével történik. {Helyeslés bal felöl.) Ennélfogva bátor vagyok a t. házat megkérni, hogy a szőnyegen forgó törvényjavaslatnak első 12 szakaszát, melyekhez némi módosításokkal a kisebbség is hozzájárult, tárgyalván, azután a 13. szakasztól kezdve végig a kisebbségi vélemény mellé csatolt javaslatot méltóztassék a részletes tárgyalás alapjául elfogadni. {Helyeslés bal felöl.) Nyáry Pál: T. ház! Mindazon közgazdasági kérdések közt, melyek e házban eddig tárgyaltattak , legfontosabbnak tartom a jövedelemadó kérdését. Fontosnak tartom egy részről azért, mert minden adóalapok közül még ez maradt hátra, mely teljesen explodálva nincs ; fontosnak továbbá azért, mert ez adónemet indokolni kell, mint egészen ujat hazánkban, melyről hazánkban még tiszta fogalom nincs, mert az eddigi eljárás folytán azon véleményre jutott hazánk népessége, hogy ez csak ürügy, azoknak, kik már egy vagy más alapon ugy is eléggé súlyosan terheltettek, ujabb czim alatt megadóztatására. Ennélfogva megbocsát a t. ház, ha türelmét néhány perczig igénybe venni bátorkodom. Az adók körüli eddigi tárgyalásink folytán háromról győződhettünk meg. Első az, hogy az eddigi adóalapok több terhet nem birnak meg. Második az, hogy az eddigi adóalapok közt az adóképességre nézve oly nagy aránytalanság állott be, hogy ezen aránytalanság megszüntetése és kiegyenlítése mellőzhetlen szükség. Harmadik, hogy eddigi jövedelemforrásaink az állam szükségleteinek fedezésére nem elegendők. E szerint tehát, t. ház, a válpontra jutottunk; választanunk lehet csak kettő közt: vagy üres diatribokban ömlengeni eddigi terheink elviselhetlensége felett; vagy, mint komoly férfiaktól méltán megvárható, gondoskodni az eszközökről, melyek által kiadásaink és jövedelmeink közt az egyensúlyt visszaállítsuk. Az adó, bármely czim alatt követeltessék az állam részéről, mindig teher az egyén szempontjából tekintve, mert tagadhatlan, hogy teher, a mi a tulajdonból vonatik el, éspedig épen tán azon részből vonatik el, mely által az adózó saját és családja élvezeteit emelhetné, sőt a mi ennél főbb tekintet, családja és maga szedetni és anyagi értéktőkéjét öregbíthetné. És már ebből is világos, hogy az adónak szerfelett nagynak lenni azért sem lehet, mert ha az adó nem fogyasztja is magát a tőkét, de ha egészen odáig ér, a nemzetet gazdagságának fejlődésében megakadályozza. De ha tehernek nevezem az adót, egyszersmind ki kell jelentenem, hogy ez szükséges az államra nézve: mert e nélkül az állam sem az egyesek működési szabadságának ótalmat, sem saját önállásának és függetlenségének biztosítékot nem adhat; miből önként foly, hogy valamint mindenkinek szüksége és joga van az állam ótalmára, ugy mindenkinek kötelessége is az államterhekben osztozni. E szerint a legigazságosabb és legtökéletesebb adórendszer az lenne, mely által el lenne érve azon czél.- először az állam képesítése a szükséges költségeknek beszerzésére; másodszor pedig, ezen költségek arányosan osztatnának fel nem csak az egyesek vagyonához mérve, hanem arányosan még a különböző adóalapok természetéhez képest is. Ily tökéletes adórendszer eddig, tudomásomra legalább, sehol sem létezik, és ilyennek legkevésbbé mondhatjuk a magunkét. De azért, mert nem létezik, nem lehetetlen, hogy létezzék, és nekünk törvényhozóknak nem csak az feladatunk, hogy megszavazzuk a terhet, hanem feladatunk főkép az is, hogy ezen terhet arányosan oszszuk fel. Minden intézmény, tehát az adórendszer is, mint intézmény, mindig magán hordja és kitünteti azon fogalmakat, mely fogalmakból keletkezett valamely intézmény. Valamint változnak a fogalmak, változnak az intézmények is, az értelmiségnek növekedtével. A múltnak fogalmait kineveti sokban a jelen, és már előre ajkát hegyezi a jövő, hogy talán legnagyobb részben a mi fogalmainkat is kigúnyolhassa. Volt idő, t. ház, midőn adóról levén szó, különösen hazánkban nem régen is, törvény által jelentetett ki, hogy épen maga a föld az, a mely nem adóképes. Igen soká fenállt axiómaként azon elv, miszerint a nemes vérével, a paraszt vagyonával, a pap pedig imádságával teljesiti kötelességét hazája iránt. Volt egy másik idő, a melyben épen ellenkezőleg az mondatott, hogy adó alá, a földet kivéve, semmi sem vehető, azon okoskodás folytán, hogy adó csak a tiszta jövedelemre vethető, tiszta jövedelme pedig csak magának a földnek van. Csak 1789-ben keletkezett azon eszme, mely számitásba vette az emberek, a polgárok valóságos értékét, és azon eredményre jött, hogy az embernek vannak hatalmában a földnél sokkal hatalmasabb faktorok, melyek által vagyonosságra juthat, és ezen faktorok az ész és a szabad kéz szabad munkája. Ezen faktorok által a tudomány, a művészet,