Képviselőházi napló, 1865. IX. kötet • 1868. julius 10–augusztus 11.

Ülésnapok - 1865-264

118 CCLXIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Julin; 16. 1868.) hanem mentül elébb rendszeresen tárgyaltassék, hogy nyugodjanak meg a megyei hatóságok és ezek utján az egyes polgárok, és megszűnvén a megyék féltékenysége, álljon elő a kormányzatnál kívánatos bizalom és egyetértés a kormány és törvényhatóságok között. A mi azt illeti, hogy azok, kik a bizottság véleménye mellett vannak, azt gondolják, hogy ezen megszorítás nem lényeges: ezen nézetet nem pártolhatom : mert a midőn a megyerendszer két fő ágazatáról van szó, melyek egyike a megyegyülések mikép tartása, másika pedig, hogy a tisztviselő minő viszonyban legyen a megyéhez és a kormány irányában, midőn tehát e két fő alkatrésze iránt a rendszernek, rendszeres tárgyalása nélkül az autonómiai kérdésnek, csak ugy mellékesen intézkedik az előttünk fekvő javaslat, nem mondhatják, hogy nem lényeges alkatrészeiben történik a megszorítás. Bocsánatot kérek egy rövid kitérésre egy oly tárgyra, melyről nézetemet jóllehet már Tisza László képviselőtársam előadta, minthogy azóta ismét olyas kifejezések használtattak, kénytelen vagyok visszatérni reá. Én a megyei rendszernek visszaállítása alatt a hatósági autonómiát, a szerkezetnek rendezése alatt pedig az autonómiának a parlamentalis rendszerrel jóakaratú, őszinte összeegyeztetését, és hogy a jogegyenlőség alapján minden honpolgár aránylag egyenlő szabályok szerint részesüljön, ennek szervezését értem , és azt tartom, hogy itt senki e teremben nincs, ki azon eszmét táplálná, és Berzenezey képviselőtársam sem ugy értette, hogy a megyéket olyformán kellene szervezni, hogy az aristokratiának bár mi megkülönböztetése is szándékoltatnék a jogegyenlőség elvének ellenére. Nem hiszem, hogy legyen magyar, aki hazafias érzelménél fogva pietással ne viseltetnék azon, az örök igazságnak emelt oltár irányában, amelyet 1848-ban az aristokratia emelt az által, hogy hosszas küzdelmek után, végtére is kivívta a jogegyenlőséget. Es miután ez olyan eredmény, melyről egyik nagy hazánkfia nézetét akképen fejezte ki: .,Elvesztettiink a harcztéren mindent, a hatalmat éreztethetik elleneink, de egyet olyat teremtettünk, melyet az ellenség meg nem semmisíthet, megszüntettük az úrbéri viszonyt és megadtuk a jogegyenlőséget ;" miután mindenkinek megkell győződve lenni arról, hogy ezen jogegyenlőséget Magyarországban senki se akarja, de nem is akarhatja, de lehetetlen is megszüntetni: ennélfogva az olyan feltevés, mintha a megyei rendszert a régi aristokratikus irányban óhajtanok visszaállíttatni csak is tendentiosus lehet. A mi magát a kérdést illeti: abban, hogy az állam jövedelme b

;

ztositassék, egyet értünk mindnyájan ; csupán abban van különbség, hogy a biztosítási, módok felállítása alkalmával a megye rendezésének kérdése kikerültessék-e ? vagy se? Tisza inditványa szerint kikerülhető. A bizottság javaslata szerint pedig, mint előbb is kijelentettem, két ágába történik beavatkozás a megyei rendezésnek, mely beavatkozás — megvallom — elkerülhető és nézetem szerint felesleges. De ha rá gondolok Tóth Vilmos képviselőtársam tegnap kifejtett logikájára: akkor , megvallom, t. ház! szükségesnek is tartom. 0 azt mondotta, jobb lesz a megyéket hozzá idomítani a parlamentális rendszerhez, mintsem a parlamentális rendszert a megvékhez. Ez szerintem oda vezetne, hogy a megyéknek hatósága egymás után részenkint szűkebb és szűkebb jogkörre szoríttatván, azoknak óhajtása megsemmisüljön, a kik sem egyik, sem másiknak előnyt adni nem akarván, akképen óhajtják a kiegyeztetést, hogy mind a két oldalról eszményi fogalmokból engedve, annyira vitessék a közeledés, a meddig az összeférhetésnek lehetősége megengedi; de ha rendszeres tárgyaláson kivül (a súlyt mindig erre fektetem) csak igy per tangentem, per excerpta fogjuk a megyéket hozzá idomítani a parlamentalis rendszerhez: csakugyan oda fogunk jutni, mint tegnap mondva volt, hogy maholnap semmi sem marad belőlök. Ma a pénzügyminiszter urnák van egy javaslata, melyben beavatkozik a megyei közgyűlések tartása módjába és a tisztviselők viszonyaiba; holnap az igazságügyminiszter úr állhat elő, ki a birósgok szempontjából fog akarni a megyéken változtatni; s igy tovább valamennyi miniszter fog valami változtatást akarni: ugy hogy egyszerre csak azt fogjuk észrevenni, hogy a megyékből nem marad semmi, mint valami skelet. Akkor, kit én mindig a megyék tisztelőjének ismertem, Besze János képviselőtársam miként fog alkalmat találni arra, hogy a megyei rendezés kérdését pártolja? Mert hol nincs semmi, rendezni sem lehet semmit. Tóth Vilmos képviselőtársam tegnap felállított ezen tételét se fogadhatom el: a megye régi, a parlamenti instltutio uj ; egy-két év kevés a tapasztalásra, hogy minden irányban kielégítő legyen; idő kell annak megtudásához, mi lesz jó, hogy tökéletes munkát állithassunk elő. Ha ezt az utat követnők, akkor az óhajtott tökéletes rendezés soha se következnék be. Igenis, soha, mert ezen mostani állapot a tapasztalásszerzésre alkalmatlan • •A tudomány pedig szerintem egy maga. megjegyzem, egy maga, a theoria utján soha el nem intézheti: mert mind a kettőnek theoriája ellenkezik egymással ; a tudomány átültethet idegen tényezőket, de egy maga e kettőt össze nem egyeztetheti a nélkül, hogy az autonómia az elkerülhetőnél többet ne szenvedjen. Ezen ügyben agya-