Képviselőházi napló, 1865. VIII. kötet • 1868. junius 17–julius 9.

Ülésnapok - 1865-243

62 CCXLIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Június 19. 1868.) ságot vezették megállapodásában, és melyek, azt hiszem, nem csak ezen egy kérdésnél, hanem az adó kérdésében átalán véve nagy meggondolást igényelnek. Ha 4 frtra állapittatik meg a só ára, ez oly összeg, miről óhajtom és hiszem, hogy generalizálható lesz; azt meg épen tudom, hogy az előbb lesz generalizálható a magyar korona egész területén, mint s 3 ft. 8 0 krnyi ár • s mert akarom az egyenlősítést, a termelési hely ekén, az egész országban, azért nem szeretném, hogy az árak leszállittassanak, hol már is alantabb állanak. Ha a czél a mienkhez hasonló gyorsasággal fut előttünk, nem lehet elérnünk. Még egy tekintet van, a melyet ugyanezen képviselőtársunk Hosszú József helyezett előtérbe. Ha e nagy tekintet elkerülte volna figyelmünket, nagy hibát követtünk volna el, s Erdélyt a 4 frtos ár nem jótéteményben, hanem annak ellenkezőjében részesitené, mi nagy hiba lenne. 0 azt abból akarta kimagyarázni, hogy állitá, miszerint Erdélynek 245,000 mázsa konyhasóra s e mellett még 315,000 mázsa marhasóra van szüksége, s ha amannál 60 krt nyer és e mellett 2 frt. 80 krt veszt, veszteségét nagyon könnyen kiszámíthatná. Ezen számitást nem értem, nem pedig azért, mert a hivatalos kimutatások szerint, a melyeknek mégis csak nagyobb hitelt kell adnunk, mint bármely magán statistikai kimutatásnak, Erdély az utolsó két évben konyha- és marhasó együtt 317.016 mázsát fogyasztatott. Már, hogy 317 ezer 16 mázsa sófogyasztás mellett, hogy lehessen 315 ezer mázsa marhasónál veszteni, akkor, mikor t. képviselő úr maga elismeri, hogy Erdélyben 245 ezer mázsa konyhasó kel el, azt nem értem. Igen is veszíthet 72 ezer 16 mázsa marhasó mellett, mert ha 245 ezer mázsa konyhasót fogyaszt s összes fogyasztása 317.000 mázsa, marhasót csak annyit fogyaszthatott. Az ő számitása azon feltevésen nyugszik, hogy annyi konyhasó használtatik föl, a mennyire rendes viszonyok közt szüksége volna, és annyi marhasó is. Ámde ezen mennyiség adna 560 ezer mázsát, míg a valóság 317 ezer mázsát mutat. Az ideális calculusból reális alapra nem lehet következtetni. Én egyébiránt nem azon czélból keltem fel, hogy szavazzak egyik vagy másik módositvány ellen, hanem hogy kötelességem szerint kifejtsem a t. ház előtt azon indokokat, melyek a bizottságot vezették megállapodásaiban, és rámutassak, hova visz az ezutáni megállapodásoknál a logikai consequentia minden egyéb adónemre nézve, hogy rá mutassak, hova jutunk, ha a mostani igaztalan arányokat fentartjuk azért, hogy minden > kedvezményt — itt helyesen használhatom e szót — j boldognak boldogtalannak egyenlő mértékben j adjunk meg, s nem oda törekszünk, hogy a létező [ 1 aránytalanságokat szüntessük meg. {Helyeslés a jobb [

oldalon. Szavazzunk /) Id. Teleki Domokos gr.: Az előttem szóló igen tisztelt előadó úr azt méltóztatott mondani, hogy a numericus egyformaság elvétől eltérés történt. Ez megtörténvén, a kérdés csak az, meg vagyunk-e győződve az iránt, hogy az általam tett indítvány mellett is Erdély irányában a concessio a méltányosság mértékén túl van-e vive vagy pedig csak a kellő határig terjed? Én azt hiszem, hogy akkor, midőn Erdélyben a só mázsáját 3 frt 80 ki\ és illetőleg 4 frt 10 kron állítjuk meg, akkor az igazságot és méltányosságot nem hogy tul terjesztenők, de alig teszünk annak eleget. A sóár egyformásitásának elvét most sem fogadhatom el, mert nem tudom átlátni, hogy hazánkban, hol a természet ajándékai oly különböző mértékben vannak a különböző vidékek közt felosztva, miként kellene, hogy a só legyen azon egyetlen termény, mely mindenütt egy áron legyen kapható. De ha a só árának egyformásitása igazságos volna is, ez esetben sem értem a tisztelt előadó úr azon állítását, hogy a 3 frt 80 kr., illetőleg 4 frt 10 kr. miért állna inkább útjában a sóár egykori egyformásitásának, mint a 4 forint. Bónis tisztelt barátomnak annyit vagyok bátor mondani, hogy én Szabolcs megyét csak példaképen hoztam fel s azzal egyéb czélom nem volt. Méltóztassék egyébiránt meggyőződni, hogy bármelyik tagja is e képviselőháznak pártoljon, mindig megelégedéssel fogadom; de őt még is azok közé sorozom, kiknek pártolása különös megnyugtatásomra szolgál. Nem tehetem, hogy előttem szóló Hosszú József képviselő úr argumentumaira ne válaszoljak. Nem akarom hosszasan fejtegetni, mik beszédében a nemzetgazdaság s az alkotmánytan legegyszerűbb elveivel ellenkeznek. Miután, t. ház, alkotmányt és felelős kormányt nyertünk, legalább az alkotmányos eszmék ösvényén haladnunk kellett volna eddig, hogy azt, a mi az állam jövedelmét decurtálja, ótalomba ne vegyük. A t. követ urnák vélekedése szerint, ha valaki azt a mi az államé, zsebébe dugja, de az országban marad, hogy itt költse el, ez tolerábilis hiba; de ha a jogtalan elsajátító kiugrik az országból s ott költi el'azon vagyont, ez veszteség, ez bün. T. ház, indítványommal egészen másként áll a dolog. Én, ki azt tettem, azok, kik azt pártolták, mi is igen óhajtottuk volna Erdélyben minél alább szállitani a sóárt; de számot vetettünk magunkkal, értekeztünk e ház azon tagjaival, kiknek véleményére nem csak mi, hanem a tisztelt ház is súlyt fektet, s miután értekeztünk, ugy találtuk, hogy a só árának még nagyobb leszállítása ellen méltányos ellenvetések lehetnek, hogy az akadályra fog találni. A dolog.