Képviselőházi napló, 1865. VIII. kötet • 1868. junius 17–julius 9.
Ülésnapok - 1865-243
60 CCXLIH. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Június 19. 1868.) Én ezen nézetekből indulva ki, a gr. Teleki Domokos indítványát pártolom. [Helyeslés.) Dobrzánszky Adolf: T. ház! Én pártolom gr. Teleki képviselőtársam indítványát; de nem pártolhatom azon nézetet, miszerint más tekintetek alá esik e részben Erdélyország, mint Máramaros megye, és nem érthetek egyet azon indokolással, mely némely erdélyi képviselők részéről e mellett felhozatott. Az indokolás ugyanis, melyet e képviselő urak a központi bizottságtól átvettek, az, hogy Erdély országgyűlése még 1848-dik évben hozott határozatot az iránt, hogy a só ára föl ne emeltessék. Mondom, ezen indokolással egyet nem érthetek, a mennyiben a mi országgyűlésünk is nem egyszer, de többször határozta, sőt nem csak határozta, hanem törvénybe is ig-tatta a só árának fölemeltetése iránti aggályait, illetőleg tiltakozásait ; szemben ezekkel tehát az erdélyi országgyűlés határozata, mely törvény erejére sem emeltetett, s e szerint a hármas törvénykönyv tana szerint magában semmis , alig jöhet tekintetbe is. Nem pártolhatom azon, Erdély mellett felhozott másik indokot sem , hogy majd ha a só olcsóbbá válik, akkor nagyobb lesz kelendősége, s igy az abból várandó jövedelem: mert ez helyes indoknak csak akkor lenne tekinthető, ha az egész állam, nem pedig annak egyes része sóárának leszállítása terveztetnék. Nem járulhatok azon további indokoláshoz sem, hogy miután másutt leszállittatott 2 '/ a írttal a só ára, szállittassék le ez Erdélyben is. Nem járulhatok pedig ezen indokoláshoz azért sem , mert a t. ház már elvetette azt, midőn Sárosról, illetőleg a sóvári só áráról volt szó, felhozatván akkor, miként inkább oda törekedtek a pénzügyi és központi bizottságok, hogy a sóárakat az egész államban egyenlősítsék. De viszonylag szól egy indok Erdély mellett, mely több részről felhozatott már. s mely figyelmen kivül nem hagyható: hogy t. i. Erdélyország kiválólag sótermelö ország, mely akkor is, ha szabadon bocsáttatnék a sókereskedés, csakugyan előnyben részesülne a sóárakra nézve; és ezen indok szerintem meg nem czáfoltat ott azon hasonlatosság által, mely felhozatott a só- és dohányjövedékekre nézve. El lehet mondani ezen hasonlatról is: „omnis similitudo claudicat", mert szerintem csak akkor lehetne a dohányegyedáruságot a sóegyedárusággal párhuzamba állítani, ha a só is nem kincstári bányákban, a kincstár által, hanem termeltetnék magánosok által, kiktől megvenné azt a kincstár jó áron oly szándokkal, hogy azt azután a trafikákban ismét eladja. De ha áll ezen indok, mint hiszem, hogy áll; és ha áll egy másik, a Romániából űzetni szokott sócsempészkedésből meritett,figyelmen kivül épen nem hagyható indok is : akkor állanak ezen indokok nem csak Erdélyre nézve, mert hiszen akkor ki kellene rekeszteni Zaránd, Kraszna, Közép-Szolnok megyéket és Kővár vidékét, hanem állanak egyaránt Máramaros megyére nézve is annál inkább, minthogy Máramaros sorsa, ha elfogadtatik az előttünk fekvő törvényjavalat, csakugyan roszabbá válik, mint volt eddigelé, a mennyiben e szerencsétlen fekvésű hegyes vidéktől, mely csupán marhatenyésztésből él, elvonatik az eddigelé igen mérsékelt áron kapható volt marhasó élvezete. Ezt politikai tekinteteknél fogva a törvényhozás, de, fel akarom tenni,maga a kormány sem akarhatja; s azért buzgón kérem a t. házat, méltóztassék ne csak Teleki grófnak Erdélyt érdeklő, hanem egyszersmind Szaplonczay képviselőtársam Máramarosra vonatkozó igen tekintetre méltó érvekkel támogatott indítványát is elfogadni. (Helyeslés bal felöl.) Kerkapoly Károly előadó : Tisztelt ház! azok után, mik e tárgyban az eddigi szónokok által elmondattak, én, mint a központi bizottság előadója, erkölcsileg kötelezve érzem magamat röviden, de mégis kifejteni azon indokokat, melyek a központi j bizottságot arra indították, hogy javaslatát etárgy[ ban ugy tegye, a mint ezt épen tette. A szempont, mely a központi bizottságot e i tárgyban vezette, nem az volt , hogy azon könyl nyebbülésben, a mi kilátásba helyeztetett, s a mit a lehetőség határai közt minél nagyobb mérvben megadni, meg vagyok róla győződve , mindanynyian óhajtanánk , az ország minden vidéke egyenlő mérvben részesüljön ; hanem az , hogy a teherhordás egyenlőségének nagy elve ezen speciális téren is, a mennyire lehet, már most keresztül vitessék. Ha amaz előbbi szempontból indulunk, és ha ebből indulva ki, a leengedéseket itt és minden más kérdésben egyenlő tételekben szabjuk meg mindenütt a hazában , akkor a most netalán létező aránytalanságokat fogjuk megörökít 3ni. (Hel'iesUs.) Mert ha ma például a földadó, a becsléseknél fogva, azoknak hibás egyformátlansága miatt imitt-amott túlmagas, másutt közepes, a harmadik helyen pedig alanti: akkor, kimondom azon elvet, hogy a hányad részben könnyitünk azon, a kié túlmagas, ugyan annyiban könnyitünk azon is, a kié most is kevés : akkor ha van most igazságtalanság — nem mondom, hogy van — azt megörökitjük. (Helyeslés.) Ez a törvényhozás czélja nem lehet, A központi bizottság a teherhordás egyenlőségének nagy elvét tartván szem előtt, azt mondotta : könnyitsünk ott, a hol kell, mert magasak az árak; ha mindenütt magasak, könnyitsünk mindenütt; de ha ez nem lehet, könnyitsünk ott, hol legmagasabbak, és pedig azon arányban, melyben fenáll az egyenetlenség.