Képviselőházi napló, 1865. VIII. kötet • 1868. junius 17–julius 9.

Ülésnapok - 1865-242

40 COXLII. ORSZÁGOS. ÜLÉS (Június 18. 1868.) Én tehát ezen indítványt nem pártolom. (Élénk helyeslés.) Nyáry Pál: Csak nem rég mondta egy nevezetes franczia publicista egy vezérczikkben, hogy minden politika, a mely nem nyugszik és nem alapszik semmi elven, képes mind minden helyzetet, mind minden rá vonatkozó okoskodást meghamisitni. Így vagyunk a monopóliumokkal átalában. A monopóliumot, olvassa bárki el mindazt, a mit annak pártolására eddig irtak vagy mondottak, nem tudja senki se az igazság, se a czélszerüség alapjára fektetni. Természetes tehát, hogy a mi a monopóliumból ered, az mind elv nélküli, és ez az oka, hogy alig van már magok a gondolkozó szakemberek közt is olyan, a ki a monopóliumnak pártolására in piáncipio fel merne szólalni. Nálunk a monopóliumnak sok nemei voltak és hála Istennek eltöröltettek, ugy szólván eltörlődtek magoktól a nélkül, hogy a törvényhozásnak bele kellett volna szólani. Voltak idők Magyarországban, midőn a törvényre hivatkozva a megyék a napszámos, a mesteremberek munkáját és a húst is szabályozták. Ez a monopoliumi zavart eszmékből eredt, és becsületére válik a magyar nemzet szellemének, hogy ezek nagy részének eltörlésére nem volt szükség törvényre, mert, a mint mondám, nem eltöröltettek, hanem eltörló'dtek magokban. Hátra van már csak kettő, a só t. i. és a dohány. A dohányról ez alkalommal nem szólok, az később fog előkerülni. Szorítkozom tisztán a sóra. A természet és a gondviselés az embert a munkára teremtette, de hogy munkára képes legyen, táplálkoznia kell és táplálkozik legfőkép lisztnemüekkel és hússal; de ha a természet nem gondoskodott volna azon ingredientiákról is, mely ek ezen tárgyakat tápszerekké átalakitják, valóban a húsnak és gabnanemüeknek az emberek igen kevés hasznát vehették volna, mert e kettő élvezhetése feltételezve van az által, hogy sónak is, viznek is kell járulni hozzájok. Azt kérdem már most, hogy vajon nem épen azon joggal válhatott volna-e azon tápszer egy kiegészítő része, t. i. a víz monopóliummá, mint annak másik, szintúgy nélkülözhetlen szükséges része, a só ? Ezért tehát, előttem legalább, tisztán áll, hogy a monopóliumok közül, valamint a többi, ugy a sómonopoíium védelme sem alapittathatik egészséges elvekre. De e részben nem akarok most tovább menni és nem akarok mélyebben beereszkedni e tárgyba, (Helyeslés) azért, mert most nem arról van szó, hogy eltöröljük-e a sómonopoliumot, hanem csak arról, hugy jelezzük azon utat, mely később korábban a monopólium tökéletes eltörlésére vezet. Én ezen szempontból pártolom t. barátom Bónis Sámuel indítványát. Hallok ellene észrevételeket, hallok ellenvetéseket. Egy ellenvetés az, hogy egy képviselőháznak vagy törvényhozásnak sincs joga előre megszabni, a másik törvényhozás mit tegyen. Én ezt az elvet nem fogadhatom el, mert én nem akarom korlátozni a törvényhozást jövőre. Én teszem azt, mint jelen törvényhozás, a mi szabad meggyőződésem szerint jó. Az én szabad meggyőződésem pedig nekem azt mondja, hogy a monopólium rósz, hogy a monopóliumot el kell törleni: ez a jövő törvényhozást juridice is kötelezi ugyan, de kötelezi erkölcsileg uly tárgyban, melynek czélja a haladás és nem a visszalépés. Más részről azon tekintetek, melyek nem maradhatnak ki a számításból a nemzetek életében is soha, ezen tekintetek kényszeritnek engem arra, hogy azt, mit absolute jónak látok, hogy jövőben megtörténjék, ha jelenben nem tehetem isegészen

r arra az utat előre egyengessem; s azt gondolom, hogy kötelességemnek felelek meg akkor, ha legalább az irányzatot, mire meggyőződésem egész a tettig vezetett volna, ha a kényszerűség nem gátol, már most kijelölöm. T. ház! Ezekből körülbelül láthatni, hogy az, a mit t. barátom indítványoz, nem egyéb, mint lépés a sóügy teljes szabadsága felé. Az én meggyőződésem szerint a sómonopoliumot már a jövő törvényhozásnak egészen meg kellene szüntetni. És ha ezt most tárgyalnók, én tudnám motiválni, és be tudnám bizonyítani, hogy a sómonopoíium megszüntetésével az államnak semmi rövidsége sem lenne. Szorítkozom jelenlegit, barátom indítványára, illetőleg módositványára. Igen t. képviselőtársam és barátom Deák Ferencz nem tartja igazságosnak, hogy a só ára az egész hazában mindenütt egyforma legyen, és ha jól értettem, azzal indokolja, állítását, hogy nincs ok arra, hogy a ki közelebb van a sóbányához, miért büntettessék azzal, hogy az ország ő reá is kivetvén a szállítási költségeket, tartozzék fizetni azért is, hogy hasonló áron kaphassa azt Sopron vidéke is Sopronban is. Ez első tekintetre meggyőző érvnek tetszik, és ha ez a természet folyama szerint menne, ha t. i. a só árának meghatározása a kereslet és kínálat törvénye szerint a kereskedelem utján határoztatnék meg, tökéletesen igaz is lenne. De, t.ház, ne felejtsük azt, hogy monopóliumról van szó, még pedig a monopóliumnak azon neméről, a melyről könnyű bebizonyítani, hogy semmi egyéb vagy legalább nagyon hasonlit a fejadóhoz. A fejadó már magában is gyűlöletes, de mégis a hol létezett, vagy talán még most is létezik, annyi előnynyel mégis bir azon tervezet fölött, melyet a