Képviselőházi napló, 1865. VIII. kötet • 1868. junius 17–julius 9.

Ülésnapok - 1865-254

276 CCLIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Jalius 4. 1868.) kivált a már kimondott zsidóemancipatio után, ugy anyagi, mint szellemi, és pedig haladéktalan segedelmet nem nyújt ez országgyűlés, mint e hon népeinek atyja, ugy menthetlenül elvesztettük azt! Kipótolhatatlan kár volt tehát az adórectifi- ! catiót ennyire elhalasztani, mert annak folytán le- I Írathattak volna az absoiutismus által oly aránytalanul és igazságtalanul kivetett adók hátralékai, a melyek még nem bevehetetlenek ; és mégis mind ezekről mélyen hallgat a törvényjavaslat, holott elismeri igen t. pénzügyminiszter úr fendiesért jeles beszédében e szavakkal: „a teher, melyet elviselnünk kell, bizonyára nagy, ha tekintjük a jelen adó képességet; de elviselhető jelenben is, csak oszszuk meg azt igazságosan, a szerint, mint azt mindenki elviselni képes." Ez oly felséges doctrina, t. ház, mely előtt meg kell hajolnia e hon minden jóravaló fiának; de sziníoly leverő az egyszersmind azért, mert kifolyásának a törvényjavaslatban semmi nyomát nem találjuk. Szükség tehát e magasztos igének testet adni, mit csak ugy teljesihetünk, ha ezennel határozatilag kimondatik az adóreetificatió nak rögtöni foganatba vétele és annak befejeztéig az adóhátralékok behajtásának felfüggesztése, tekintettel a fogyasztó vidékekre. Ez alatt azonban nem azon adóreformot értem, melyet t. pénzügyminiszter úr kilátásba helyezeti a következő nyilatkozatában: „egyébiránt a földadóreformnál sokkal igazságosabb kulcs leend a vidéken divatkozó becslési és eladási átlagokat alapul felvenni; ennélfogva gondoskodtam az utolsó 10 évnek erre vonatkozó adatai egybegyűjtéséről." Kár volna reá fáradságot fordítani, mert az nem adóreform, hanem ugyanazonos systemája a koldusitásnak, meíylyel a Bach-kormány tönkre silány itotta a fogyasztó vidékeket. Tegyük ugyanis párhuzamba két szomszéd, de különböző termelő megyének piaczi árait: ilyen lehet például Szatmár és Máramaros: ez utóbbinak piaczi árai 3,4, 5 frttal mindig felébb állanak a szatmárinál, következnék tehát, hogy földje is jobban megadóztassák. Kérdem azonban, honnét ez az árkülönbség ? Onnan, mert Szatm árból szállíttatván az élet Máramarosba, itt a szállítási bér és üzleti költség teszi a különbséget. De miért szükség az életet Szatmárból Máramarosba szállítani? Azért, mert Máramaros kettős szorgalma és trágyázás! költsége mellett sem képes azt a termést producálni, melyet a szatmári föld egyszerű, sőt minden trágyázás nélkül is megtermel, és azért kénytelen a szükségletet Szatmárból vagy Erdélyből, Bukovinából vagy bárhonnan megszerezni. Vegyük itt például a tengerit, mint a hegyvidéki népnek, elég silány ugyan, de hát kizárólagos kenyerét, a kalászos szemű ugy sem terem a völgyekben, mert nines elengendő szele, a hegyek pedig kopárok. Ha a tengeri korán vettetik el, elsilányul, és alig felét adja meg a kellő termésnek, azt is a lehető aprajából, mert hidegföldbe vettetett, mely már csirájában egész nyári életére meggyengítette ; ha pedig beváratik, míg a föld átmelegült, szépen díszlik, zöldön nő, csak hogy elkésett vele, és az őszi derek lefagyasztják, mert éretlen kapták. Erre azonban azt szokták ellenvetni, hogy a fogyasztó vidékeket bőven kárpótolja a marhatenyésztés ; ez állítás azonban, ha alapos, és a menynyire alapos, alkalmazható a kaszálókra, de nem a szántóföldekre; és most lássuk a kaszálókat és illetőleg a kegjd marhatenyésztést az alföldihez képest. Bocsánatot kérek, hogy részletességekbe bocsátkozom, mert azt hiszem, t. ház, hogy nincs az életben egy-egy nehezebb feladat az adókivetésnél^ hogy azzal csak meg is közelitsük az igazságot. Kezdjük el hát a szénatermelésen: az alföldig lekaszált füvét ott hagyja, ha egyéb sürgősb teendője van, s ha eső veri se nagy baj, mert van bőven olaja, s a közmondás szerint, jut is marad is, s a mikor rá ér, felvillázza, több vidékeken nem is gerebél, és i*endén van a szénája. A hegyvidéki lekaszált füvét első nap megforgatja, másnap rudasba gerebéli, azt összehordja, harmadnap ismét elszórja, forgatja, szárítja, s ha e közben eső veri — mi a hegyvidékeken csaknem naponkinti eset, éspedig észrevétlenül, mert mikor a felleg előbukkan, vele együtt az eső is — akkor ott hagyhatja trágyának, mert kevés olaja levén, azt is lemosta. Ez tehát a különbség a szénatermelésnél. Másik különbség az, hogy ugyanannyi földtéren a hegyvidékinek csak fél annyi szénája terem, mint az alföldinek. A harmadik különbség, mert a hegyvidéki marhára két annyi széna kell, mint az alföldinek, mert 6, sőt gyakran 7 hónapig tart a tél. A negyedik különbség, mert apró csöprü marhájának, minő a hegyvidéken tenyészik, alig fele árát kapja az alföldinek szálas marhájához képest. A mondottakat tehát egybefoglalva : a hegyvidéki marhatenyésztő, kétszeres költségen termelt, fele szénaterméséből, mégis kétszeres szénamennyiségen tenyésztett marhájának fele árát kapja az alföldihez képest, mi számtanilag véve, körülbelül % részét teszi az alföldi kaszáló értékének. Józan és lelkiismeretes következetességgel tehát ezen arány szerint szükség a fogyasztó vidékeket classificálni, mire a Bach-kormány távol sem gondolt, és azért lettek a fogyasztó vidékek fizetésképtelenekké ; hát még mennyi adósságokkal terhelve, mikkel eddigi adójokat fizették ! A mi végre a rengeteg erdőségeket illeti.