Képviselőházi napló, 1865. VIII. kötet • 1868. junius 17–julius 9.
Ülésnapok - 1865-252
242 CCLII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Július 1. 1868.) nyilatkoznék, méltóztassék a minisztereket rendre utasítani. {Nagy nevetés) Elnök : Bocsánatot kérek t. képviselő úrtól, nagyon szivesen veszem, ha akárki engem figyelmeztet azon teendőkre, melyek súlyos és sok esetben igen terhes elnöki kötelességeim közé tartoznak ; azonban jelenlegi figyelmeztetését nem fogadhatom el: nem fogadhatom el azért, mert felfogásom szerint a pénzügyminiszter koránsem utasította rendre a szóló képviselő urat, hanem csak azt indokolta, miért nem akar felelni az interpellatióra, indokolta pedig azzal, hogy ez nem közérdeket illető ügy, hanem két tisztviselő közti magán ügy, mely nem tartozik a ház elé. Azért ismételve ki kell jelentenem, hogy figyelmeztetését a jelen esetben nem fogadhatom el. {Zajos helyeslés) Almásy Sándor: É n egészen más véleményben vagyok. A miniszter a házon kivül tisztviselőit rendre utasíthatja; de a házban a képviselőt tisztviselőnek nem tekintheti, már pedig ezen kifejezés : „kikérem magamnak" rendre utasítást foglal magában. {Nagy zaj. Fölkiáltások : Napirendre! Linók csenget) : Lónyay Menyhért pénzügyminiszter : Ha valamely képviselő olyant fog állítani, nem csak a miniszterről, de bármely más képviselőről, mit ez valótlannak tart, mindig jogában fog állni, azt valótlannak jelezve, visszautasítani; és engedjen meg Csanády képviselő úr, de ha olyas valamit fog rólam állitani,a mi valótlan, e tekintetben megjegyzésemet ő irányában is meg fogom tenni. {Zajos helyeslés. Fölkiáltások : Napirendre! Elnök csenget) Pap Pál {szólni kezd, de a nagy zajtól nem, hallani) Elnök {csenget) : Bocsánatot kérek képviselő úrtól , de ezen tárgy nem levén napirendre kitűzve, a ház engedelme nélkül részemről nem érzem magamat feljogosítva, hogy a szót neki megadjam. {Elénk helyeslés. A szélső bal oldalon ellenmondás) Besze János : így soha sem végzünk semmit ! Pap Pál {ismét szólni kezd. Nagy zaj. Bendre! Rendre!) Elnök: {csenget) : Miután a házszabályok tisztán rendelik, hogy napirenden nem levő tárgyhoz a ház engedelme nélkül szólni nem lehet, felkérem a t. képviselő urat, álljon el a szótól. (Elénk helyeslés) Pap Pál : A ház szabályai egy képivselőnek sem adhatnak több jogot, nib.t a másiknak. A t. elnök úrtól nem kérem a beszélési jogot akkor, a midőn előttem két képviselőtársam már ezen tárgyban beszélt: akkor magamat feljogositva érzem arra, hogy a napirendre térés előtt ezen tárgyhoz hozzászóljak. {Nem lehet!) Kijelentem tehát (Zajos felkiáltások : Bendre! Föl kell oszlatni az ülést! A képviselők oszolni kezdenek.) Elnök: Bocsánatot kérek, ha valaki a házszabályokhoz akar szólni, akkor azt tőle nem tagadhatom meg; de ha a tárgyhoz akar szólani, akkor ismételve fel fogom kérni a t. házat, méltóztassék szavazás által nyilvánítani, akarja-e megengedni a t. képviselő urnák a szólást vagy nem '? (Helyeslés) Pap Pál : Ha a ház szabályai közé tartozik az is, hogy egy képviselőtől a szólási jogot akkor, midőn más, ugyan azon tárgyban semmivel több joggal bíró két képviselőtársa előbb épen azon utón beszélt, hogy szótöbbséggel a szót tőlem elvonja: akkor ám legyen. De ezen eljárás ellen tiltakozom, (Csak tessék!) és kérem a t. képviselőházat, hogy a mint két képviselőtársamat jelen tárgyban ugyan azon jogalapon kihallgatta, méltóztassanak engem is kihallgatni. (Ellenmondás. Hosszas zajgás.) Elnök: T. ház! A t. képviselő urnák azon nyilatkozata, miszerint két képviselő már szólott e tárgyban, azt hiszem, alappal nem bír : nem bir pedig azért, mert a házszabályokhoz mindig joga ievén a képviselőknek szólani, én nem tudhatom egyik képviselőről sem, mihez akar szólani, mig nem szól; ha azonban már szól, akkor kötelességemnek tartom az olyan tárgy fölötti vitatkozást, mely napirenden nincs, megakadályoztatni. Ennélfogva ha a t. képviselőház szavazás által akarja eldöntetni a kérdést, bátor vagyok felkérni azon képviselő urakat, a kik a t. szónokot, mint oly tárgyhoz szólani akarót, mely napirendre kitűzve nincs, meg óhajtják akadályoztatni, méltóztassanak felállani. (Ellenmondás. Bal felöl: Nem ez a kérdés!) Tisza Kálmán : T. ház! Egyszerűen a kérdéshez akarok szólni. Itt az kérdés nem lehet, nézetem szerint, kivánja-e a ház az illető képviselő urat kihallgatni vagy nem? hanem a kérdés az lehet: kivánja-e a ház napirendre veoni e tárgyat vagy nem? Ha a ház napirendre kívánja venni, igen természetes, hogy a képviselő urnák joga lesz szólni; ellenben ha nem kívánja napirendre venni, akkor se neki, se másnak nincs joga szólani. (Helyeslés) Halász Boldizsár : T. ház! Bocsánatot kérek: ez már ismételt botrány, a mi itt történik. (Elénk fólkiáltásck : ügy van! De önök részéről!) E tekintetben magam is voltam ily szerencsétlen helyzetben ; de azt még is meg kell különböztetni ezen esettől : mert akkor az illető interpelláló úr azt mondta, hogy fentartja magának, hogy majd beadva uj indítványt, hozzászólhasson; s átláttam, hogy igaz, miután ez által a tárgy fel