Képviselőházi napló, 1865. VIII. kötet • 1868. junius 17–julius 9.
Ülésnapok - 1865-241
CCXLI. OKSZÁGOS ÜLÉS. (Jumus 17. 1868.) 17 Tisztelt képviselő úr továbbá azt mondotta, miszerint én azt mondottam volna, hogy ezen szabályok en bloc a törvényhozás által elfogadandók. T. ház, bátor vagyok ezt tagadni. Én mint eszmét állítottam fel, hogy ha a t. ház azt kívánná, hogy ezen átmeneti években a szabályok iránt is törvényes intézkedés kívántatnék, miután azok terjedelme igen nagy és azok sokszerük, alig maradna más mód fen, mint ezen szabályokat, ugy mint az országbírói értekezés munkájával történt, en bloc elfogadni; de midőn ezen eszmét emlitém, hozzá tettem, hogy ezen részletes szabályok ki vannak dolgozva s azok a pénzügyi bizottsággal közöltetni fognak, mi meg is történt; közöltettek azok az osztályokkal is a tanácskozás alkalmával, s ha nem közöltethetett egyszerre mind, annak oka az volt. mert azok kőnyomatása sok időt igényelt nagy kiterjedésök folytán. Tehát azon t. képviselőknek, kik tudomást kívántak magoknak szerezni, ez módjokban volt. Egyébiránt átalánosságbanmegjegyzem, hogy azon szabályokban semmi szokatlan, a törvényjavaslatokkal meg nem egyező uj nem foglaltatik. (Derültség.) Debreczen város t. képviselője fentartotta magának, hogy a részletes tárgyalás alkalmával a helytelen alapokon nyugvó törvényjavaslatokra ineg fogja tenni észrevételeit. Részemről igen örvendek ezen nyilatkozatnak, mert meg vagyok győződve, hogy azon alkalommal, midőn ki fogja mutatni az általa roszalt törvényjavaslatok hibáit, egyszersmind ki fogja mutatni a módokat is, melyek folytán egy jobb s czélszerübb adózási rendszert fog lehetni életbe léptetni. (Elénk helyeslés a jobb oldalon.) Méltóztassék még megengedni, hogy t. barátom gr. Zichy Nándor előadására tegyek néhány észrevételt. Az ő véleménye is találkozik az én véleményemmel, miután kijelenti, hogy az előterjesztett törvényjavaslatban sok javitni való van, sok, a mit helyesebb alapokra kell fektetni. Azonban ha nem is kárhoztatja átalánosságban a törvényjavaslatokat, mint Debreczen városa érdemes képviselője, tőle még abban is különbözik, hogy számba veszi az átmenet nehézségeit, számba veszi azon viszonyt, mely köztünk és Ausztria közt. létezik s mely az adóreformok tekintetében is mindkét rész szabad intézkedését korlátozza. Miután gr. Zichy ezen átalános észrevételén kívül még úgyszólván indítványt is tett egy állandó országos pénzügyi bizottság kiküldése iránt: azt kell hinnem, hogy azon alkalommal, mikor szerencsém volt a t, ház előtt az indítványt tenni az állandó pénzügyi bizottság megválasztása iránt, alkalmasint a t. képviselő úr nem volt jelen, mert indokai, melyeket előhoKÉPV. H. NAPLÓ. 186V 8 . v;n. zott, tökéletesen megegyeznek azon indokokkal, melyeket az állandó pénzügyi bizottság inditványozása alkalmával én hoztam elő. Azt hiszem, hogy az adóreformok tervezése s átalában a pénzügyi rendszer megállapítása más alkotmányos országok példája szerint is akkor történik czélszerüen, ha szakférfiakból alakított állandó pénzügyi bizottság választatik a képviselőház által azon czélból, hogy minden előforduló pénzügyi kérdésre nézve nem csak a törvényhozásnak adhassanak szakértő véleményt, de már a reformok előkészítésében a kormányt tanácsokkal támogathassák. Ez volt az indok, melyet indítványom beadásakor kiemeltem, és különösen hangsúlyoztam azt is. hogy ezen állandó bizottságnak nem csak a budget, hanem az adótörvények iránt is legyen feladata véleményt nyilvánítani, de miután ezen bizottság ismer minden előzményt, a berekesztett államszámadásokat is ezen bizottság vizsgálja meg. (Helyeslé}.) Állandó pénzügyi bizottságot én is kívántam és kívánok most is. A különbség tehát a két nézet közt miben áll? Abban, hogy gr. Zichy t. képviselő úr országos bizottságot kivan. E tekintetben, megvallom, nézetem eltérő: azt hiszem, hogy az eddigi gyakorlat és alkotmányos elvek szerint az initiativa és a költségvetés megállapítása a képviselőházat illeti; {Átalános hdyedés) a felsőház hozzájárulása minden törvényhez szükséges; de nincs kezdeményezése az ellenőrzés, számoltatás és a budget megállapításánál, ez az alsóház és igy az alsóházi bizottság feladata. (Elénk helyeslése) Ennélfogva az általa tett indítványt nem fogadhatom el, mert tovább megy, mint kell, s mert felesleges is, miután az állandó pénzügyi bizottság már létezik. Megvallom, másik észrevételét sem fogadhatom el. Azt mondja t. i. a t. képviselő úr, hogy miután gyökeres íeformokat behozni nem lehet, legczélszerübb lett volna az eddig létezőket változatlanul meghagyni és a törvényhozás elé sem terjeszteni, hanem érvényök meghosszabbítását kívánni. Ezen nézetében sem osztozhatom, mert az átalános tapasztalás mutatja, hogy a jónak nincs nagyobb ellensége, mint a jobb; ha tehát azért, hogy a javaslatokat nem tartjuk tökéleteseknek, nem gondoskodtunk vol.;a már most azon szükséges reformokról, a melyeket a t. ház mindenesetre méltányoland, annyival inkább, miután meg fog győződia, hogy a minisztérium által előterjesztett és a bizottság által elfogadott törvényjavaslatok, ha nem is gyökeres, de minden esetre sok nevezetes javitásokat foglalnak magokban : a gr. Zichy által kivánt mód szerint ezen javítások nem eszközöltethetnék. Azt hiszem, miuden időnek megvan feladata. Ha most mindjárt nem eszközölhetünk is gyökeres reformot, de annyit, a mennyit 3