Képviselőházi napló, 1865. VIII. kötet • 1868. junius 17–julius 9.

Ülésnapok - 1865-241

í CCXLI. OKSZÁGOS ULÉS.(Junins 11.1863.) ségnek jövedelme, mely még a kedvezőbbek köz^ j tartozott, miután az 5 évi átlag szerint ezen béga menti erdőség 18 '|

2 krt tett, nevezetesen szaporodnék? de tekintetbe véve az összes államerdőségek jövedelmét az előbbeni években, mely, mint már emlitém 291,000frt volt, 157,000 forinttal fog növekedni, tehát oly nevezetes jövedelemszaporulat áll elő, mely az összes magyar kincstári erdőség jövedelméhez arányosítva, annak 54%-kát teszi? (Helyeslés.) Ugy hiszem, t. ház, hogy azon felelősségnél fogva, melylyel az ország és törvényhozás iránt tartozom, épen akkor mulasztottam volna el kötelességemet teljesíteni, ha ilyen kedvező ajánlatot — különösen, midőn a vállalkozók teljes biztosságot nyújtanak és a szerződés szerint még több más kedvező feltételekre álltak rá, az elvállalt kötelezettségek teljesítésére nézve — viszszautasitok. (Helyeslés.) A második kérdés — engedje meg a t. képviselő úr, miután ő három kérdést intézett hozzám, én is szabadságot vegyek magamnak hozzá egy második, sőt, ha szükséges lesz, még egy harmadik kérdést is intézni (Halljuk!) — a második kérdés az: mit gondol a t. képviselő úr, minő viszonyban áll a kincstár uradalmaira nézve a magánosok irányában ? Nézetem szerint, a kincstár, mint birtokos, mind az adózás, mind a magán jog tekintetében a kincstári uradalmakra nézve ugyan azon szabályok alá esik, mint bármely magán földbirtokos; (Ugy van!) és ugy hiszem, azon körülményből, hogy valamely terület a kincstár tulajdonához tartozik, azon következtetést, hogy a vidék lakosai irányában bizonyos szolgálmánynyal tartozik, annyival kevésbbé lehet vonni, mert, ha egyes magánosnak, ki saját vagyona felett szabadon rendelkezik, jogában áll is bárkinek tetszése szerint kedvezményeket nyújtani, azoknál, kik közvagyont kezelnek, ilyen különös kedvezményeknek nyújtása a meg nem engedhető dolgok közé tartozik. Vajon képzelhető-e, hogy valakinek komolyan eszébe jutna, miszerint a Béga mentében eső valamely más magán uradalom birtokosának szabad rendelkezési jogát meg kell kötni a közte és más üzlettel foglalkozók közt kötendő szerződésekre nézve ? A harmadik kérdés, melyre egyébiránt a gyakorlat is megfelel, az: mikép méltóztatik fölfogni, hogy mennyit ér valamely tárgy és mi határozza meg arnyak értékét? Minden tárgy, azt hiszem, átalában annyit ér, a mennyiért eladható, és értékét a kinálat és kereslet határozza meg. Ezen kérdésre elméletileg és gyakorlatilag máskép felelni nem lehet. Mintán az interpellatiónak egész súlya, ugy látszik, arra van fektetve, hogy az eddigi kevés ) gonddal folytatott erdei gazdálkodás folytán élvezett, a piaczi árakon aluli faáraknak előnyét egy bizonyos vidék számára biztosítsa: erre csak azt válaszolhatom, hogy, mint már fenébb emlitém, a pénzügyminiszternek mindenek előtt az a kötelessége, hogy az államvagyonból a lehetőleg legnagyobb jövedelmet eszközölni igyekezzék azon czélból, hogy az összes adózóknak teherviselése ez által is könnyittesék; és ugy hiszem, hogy ezen magasabb érdekkel szemben egyes vidékeknek jogosult igényök alig lehet. Egyébiránt az állam jövedelmének biztosítása mellett a vidéki érdekeknek is kellő kimélése bizonyára figyelemre méltó szempont a teendő intézkedéseknél; és miután Temesvár városa és vidékének érdekeltsége ezen szerződés ellen hozzám és a minisztertanácshoz intézett felszólalása, és a t. házhoz beadott kérelme által figyelmemet felhívta az iránt, vajon mennyire indokolt a város által kifejezett aggodalom Temesvár városa és vidékének tüzelő szerrel való ellátása tekintetében: ezen ügyet megvizsgáltattam és a következő eredményre jutottam. Eddig, 10 évi átlag szerint. Temesvár városának összes fogyasztása kincstári fából tett 18,000 ölet, a Béga mentében lefelé elterülő vidéké pedig 692 ölet. Ennyire ment körülbelül azon mennyiség, melyet a kincstár átlagban eladni képes volt, és e szerint koránsem értékesíthetett annyi fát, mennyi évenkint vágás alá kerülhetett volna, minthogy ezen erdőségeknek évenkinti termő képessége legalább 70,000 ölre tehető. A fa értékesítése végett szerződő fél pedig bizíositotta az államot, hogy évenkint legalább 50.000 öl fát és azonkívül a vágásokban levő épültt- és haszoníát is hasznosítani fogja, és e mellett az általa Ígért faár magasabb, mint a mely az utolsó időben elérhető volt. Ugy hiszem tehát, hogy azon vidék, mely eddig csak 18 — 20000 öl fát használt el, faszükségben szenvedni bizonyára nem fog, ha ugyanazon erdőségből majdnem háromszoí annyi fog évenkint eladás végett kiszáll' • > , még pedig annyival kevésbbé, minthogy a szerződésben gondoskodva van arról, hogy Temesvár vá,ros szükségletére 18,000 öl fa adassék el Temesvárra. Továbbá a temesvári piaczot nem csak kincstári fával lehet ellátni, mert, a közel fekvő csákóval alapítványi uradalom is évenkint 15,000 öl fát képes eló'állitani; ínég közelebb fekszik hozzá a kalocsai érsekségnek „ági erdősége, és végre báró Ambrózynak 6000 kat. holdat haladó barcsi erdeje. Easzükségról panaszkodni tehát Temesvár város és vidékének ez után sem lesz oka, és mivel concurrentia is lehetséges, azon esetre, ha az állammal szerződő vállalkozók a faárakat talán felébb