Képviselőházi napló, 1865. VII. kötet • 1868. marczius 11–junius 16.
Ülésnapok - 1865-229
COXXIX. ORSZÁGOS ÜLÉS.(Májas 12. 1868.) 2 6l Baranyaváron át, hanem inkább Eszéktől Sziszek felé. De lássuk, hogyan áll a dolog. Ha a szerződő feleknek egyik feltételéül, és pedig Grubody szerint mint conditio sine qua non, kitüzetik, hogy e vonalnak Fiúméig való folytatására kötelesek : akkor a fiumei vasút kiépítése el fog maradni. (Akkor más fogja kiépíteni !j Meglehet, hanem mégis elmaradhat ; s én leginkább e szempontból nem fogadhatom el a javaslati módosítást. Lónyay Menyhért pénzíigyér: Méltóztassanak megengedni, (Halljuk!) hogy a tett indítványra nézve némelyeket megérintsek, különösen pénzügyi szempontból tekintve az indítvány következményeit. Hollán Ernő t. barátom azon ellenvetésekre, melyek felhozattak ezen szárnyvonal ellen, különösen forgalmi tekintetben, ugy hiszem, kellően válaszolt. Kiemelte, hogy ezen szárnyvonal által Fiume érdekei semmi tekintetben sem fognak háttérbe szoríttatni, s a versenytől már azon oknál fogva sem lehet tartani, mert azon másik öszszekötő vonal 17 —18 mértfölddel hosszabb; kiemelte azt, hogy mennyire fontos Fiume érdekében a legközelebb fekvő kőszénbányából kőszénnel ellátása. Es e tekintetben kifejteti nézetében osztozom én is: de osztozni fognak mindazok, kik ismerik a hajózási viszonyokat az Ádiáai és átalában a Földközi tengeren, és tudják, minőnagy fontossággal bír minden tengeri kikötőre nézve, különösen a gőzhajózás kifejlése után, azon körülmény, vajon akikötő lehetőleg legolcsóbb kőszénnel ellátható-e vagy nem. (Helyeslés,) Simonyi b. azon indoka, hogy hiszen, ha ezen szárnyvonal el nem készül is, Fiume a Zsil völgyéből Hunyad megyéből láttathatik el kőszénnel, nézetem szerint, meggyőzőnek nem mondható : mert nagy fontosságú azon különbség, mely a két kőszéntelep távolsága közt létezik. Ha a vonal az ő nézete szerint épülne, Fiume csak a 30 és néhány mértfölddel távolabb eső kőszéntelepekkel, úgymint a Zsil völgyével jönne kapcsolatba. És épen Fiume érdekében tartom fontosnak, ha Fiume a legközelebb eső kőszénteleppel, úgymint a pécsivel hozatik összeköttetésbe, Nem akarok szólani arról, mennyire fontos a technikai kiépítés nehézségeinek elhárítására a szárnyvonal kiépítése, miután Hollán képviselő úr bebizonyitá, hogy az építési anyagokat épen ezen összeköttetés folytán lehet olcsóbban előállítani; de szólni kívánok egyedül a kérdés pénzügyi oldaláról. (Halljuk!) Bizonyára a t. ház is óhajtja, hogy a kamatbiztositás mellett építendő vonalak mindazon feltételekkel bírjanak, melyeknél fogva a garantia folytán elvállalandó teher az államra nézve lehető legkönnyebben viselhető legyen; tehát, hogy a vasút — nem szólva most arról, hogy hova és merre vezet a vonal — átalában véve mentül jövedelmezőbb legyen. Már pedig olyan vasútnál átalában, mint ezen vasút, melynél a teherszállítás leginkább kifelé, azaz a határok felé történik, a jövendőbeli jővedelmezésre nézve nagyfontosságú, hogy a vonalnak ellenkező irányban, azaz a belföld felé viszszállitása legyen; már pedig' az egész alföldet Pécsről kőszénnel elláthatni nem csekély fontosságú előny magára a vatut jobb jövedelmezési képességére, minthogy kocsiai nem menvén üresen vissza, nevezetesen olcsó fuvar-bér mellett láthatja el Magyarországnak igen nevezetes termelő részét. S ezt annál kevésbbé lehet figyelem nélkül hagyni, mert a tapasztalás még; mindig azt bizonyította, hogy valamely vidék iparának felvirágzására közlekedési eszközeik tökéletesítésén kívül semmi sem bírt oly nagy befolyással, mint a tüzelő szernek olcsósága; nálunk pedig bizonyára nagy fontosságú tekintet, hogy oly vidék, mint az alföld, olcsó tüzelő szerrel láttassák el. Még egyet akarok megemlíteni. (Halljuk!j Mai világban a tapasztalás azt mutatta, hogy a nagyban való kivitelnél és a kereskedési conjuncturák felhasználásával a vasutak annyira kizáró és kitűnő helyet foglalnak el, hogy a tengeren szállítás azzal gyakran versenyezni nem képes; tehát a feladat nem csak az, hogy Magyarország kikötőjét, Fiumét kössük össze az ország legproductivabb részével, hanem a feladat az is, hogy ezen, az oi'szág leginkább termelő részéből a terményeknek biztos kiszállítása és állandó piaczra vitele éressék el azon irányban, hová a kivitel minden viszonyok közt biztosítva lehet; és e tekintetben nem kell mellőznünk azon körülményt, hogy a magyar gabonának kivitelére biztosabb és állandóbb piacz alig lehet, mint Svajcz. AFrancziaországba való kivitel mindig függ a termeléstől, de Svajcz nem termelvén annyit, mennyit évi szükséglete tesz, s miután a magyar termelési vidék hozzá legközelebb fekszik, a magyar gabona és liszt ez irányban ott mindig állandó piaczra számolhat. Tehát a termelőkre nézve bizonyára nem közönyös, hogy ezen vonal, ha meghosszabbíttatik, Karinthián át épülőben lévén Svajcznak a vasútvonal, Magyarország alföldét hozza egyenesen Svajezczalpsszeköttetésbe, és ily módon az alföld terményeinek biztos és olcsó szállitása nem csak Fiume felé. di különösen Svajcz és déli Francziaország felé is biztosítva lesz. Mivel pedig a szállításnak folytonossága a vasútnak jövedelmét is emeli: azt állítom, hogy az alföldi vasút ezen szárnyvonal kiépitésének kérdése j nem csak technikai és kikötői érdekben megol! dandó kérdés, hanem kiválólag reánk nézve pénz-