Képviselőházi napló, 1865. VII. kötet • 1868. marczius 11–junius 16.
Ülésnapok - 1865-225
CCXXV. ORSZÁGOS T Igaz vgyan, hogy a püspökök csakugyan azon kifejezéssel, t. i. coordinált kifejezéssel éltek; de ez nagyon természetes, mert nem magyar nyelven tanácskoztak és határoztak. De valamint a diák és német nyelven helyesen van kifejezve coordinált szóval az egyenjogúsági eszme, szintúgy itt inkább megfelel az egyenjogúság kifejezés. Ennélfogva kérem a t. házat, méltóztassék a szöveg mellett megmaradni, mi ellen, gondolom, senkinek alapos és jogos panasza nem lehet. Dimitrievics Milos jegyző : T. ház! Midőn módositványunkat beadtuk, és azt kérelmeztük a t. háztól, hogy e szó helyett : „egyenjogú" tétessék „coordinált" vagy ,,hasonrangu," ezt tettük a végett, mivel tartottunk s jelenleg is tartunk attól, nehogy megállapittatván ezen törvényjavaslatban a 2-ik szakasz, a 8-ik szakaszszal összefüggésbe hozassák, és ez által alkalmat és némileg czimet nyújtsunk arra nézve, hogy utóbb ezen „egyenjogú" szóból a vagyonközösség magyaráztassék ki. (Zaj.) Ez a mi aggodalmunk: miért is tisztelettel kérem a t. házat, méltóztassék az általunk ajánlott módositvány szerint e szót a „coordinált" vagy „hasonrangu" vagy pedig „független" szóval helyettesíteni, ugy a mint Sztojacskovies t. barátom ajánlotta. Borlea Zsigmond igen tisztelt barátomnak kívánok még pár szóval felelni. (Halljuk!') Azt monda ő, hogy én tegnap azt állítottam, hogy a románok egyházi és iskolai autonómiája a szerb hierarchia védpaizsa alatt állott. Én ezt nem mondtam és nem is mondhattam, mert a románoknak saját autonomiájok nem volt; hanem mondottam igenis azt, hogy a románok a szerb hierarchiának ótalma alatt állottak, és pedig nem mint nemzet, hanem mint egyesek. Vajon ezen ótalorn előnyükre vált-e vagy nem? azt ők tudják legjobban, s ítéljenek ők magok e felett. De van nekünk egy érdemünk, melyet román testvéreink nem fognak tőlünk megtagadni : ezen érdemünk pedig abban áll, hogy mi 1690-ben, midőn a szerb önálló hierarchia Magyarországban valóban megállapittatott és a románokat ótalma alá vette, ezen ótalom alá vétel által Őket őseiknek eredeti vallásában fentartotta; különben ha 1G90-ben a szerb hierarchia meg nem alapittatik, román testvéreink ép ugy, mint a többi, az unióra térnek. (Nem áll!) Babes t. barátomnak szintén felelettel tartozom. Azt mondta ő, hogy ezen szónak: „illyricum" tágas értelme van, és e szót vallásfelekezetekre is lehetne alkalmazni, és talán nem egyedül a szerbekre vonatkozik e kifejezés : illyricum, illyrica gens, hanem a románokra is. Én hivatkozom a kiFLÉS. (Május 7.1868.) 187 váltságokra: és pedig nem a végett., a mint Maniu barátom mondotta, hogy azokból kimutassam, mintha a jelenlegi szerb metropoliának több joga volua, mint a román egyháznak; e részben elismerem az egyenjogúságot minden tekintetben; hanem azért, hogy kimutassam Babes barátom állításának helytelenségét. Az 1771-beli regulamentumban ez áll : „Protectio privilegiorum illyricae nationi collatorum. Ac primo quidem fidelem nostram illyricam nationem, quae 1690 anno ad has partes transivit" stb. Ezen idézetből kitűnik, hogy itt azon szerbekről vagy ráczokról van szó, kik 1690-dik évben Magyarországba átjöttek. Annak kijelentésével végzem beszédemet, hogy az általunk beadott módositványt pártolom és a t. ház figyelmébe ajánlom. [Szavazzunk!) Papp Zsigmond: T. ház! Azt hittem, hogy divortiális processusunk után egy nagy napra fogunk felvirradni, midőn szeretettel fogunk egymástól elválni „a toro et mensa." De ugy látom, hogy e reményem meghiúsult. A privilégiumokra való hivatkozás alkalmat ad arra, hogy azon hitben megrendüljünk, hogy ugy fogunk elválni egymástól, mint testvérek az édes testvérektől. Ok, t. ház, privilégiumokra hivatkoznak, ők az egyenjogúságot meg akarják tagadni, ők készen jönnek mindenféle documentummal, mindenféle fegyverekkel, mid*őn mi üres kézzel vagyunk, és midőn feltettük magunkban, hogy nem is fogunk replicálni, nem fogunk czáfolatokba bocsátkozni. De midőn látjuk, hogy védpaizsságot emlegetnek, s azt hozzák fel, hogy mi az ő védpaizsuk alatt álltunk és menekülést nálok találtunk: kénytelen vagyok magam is felszólani és egy egyszerű anekdotával repricálni. (Halljuk! halljuk!) Volt egyszer egy czigány, kinek sok gyermeke volt, s azok közül egynek, egészen meztelenül lévén, csak egy nyakravaló volt a nyakában. Kérdezik tőle, hogy: „ez is a te fiad?" „Ez, válaszolt, csak fogadott fiam, de én ruházom* (Derültség.) így voltunk mi is azzal a szerb védpaizszsal, azzal a befogadással : ugy ruházták a szerbek is a románokat, mint a czigány a fogadott fiát. (Derültség.) A templomban az ő nyelvüket szorították ránk; román püspök helyett szerb püspököt neveztek: még annyira sem jutottunk, hogy román papot kaptunk volna; de még szerzetesnek sem fogadták be a románt, mert attól tartottak, hogy majd püspök lesz belőle. Ezzel hálálták meg, hogy mi szaporítottuk az ő nyáj okát. Nincs tehát, uraim, mit dicsekedni azzal a privilégiummal: mert a ki privilégiumokra provocál, kimutatja, hogy neki nem volt joga, hanem csak adatott neki valami jog. Midőn a szerbek Csernovica alatt bejöttek; 24*
