Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.

Ülésnapok - 1865-187

CLXXXVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 12. 1867.) 65 kai előadás fonalát megszakitnám, mert ezen kötelességem teljesítésében most — tudván, hogy a házon kivül is figyelemmel kisérik az itt mondottakat — ha csak egy-két embert sikerül is megnyugtatnom arról, hogy máskép nem cselekedhetünk, kötelességemnek megfeleltem. Midőn hazánk bölcse az országszerte ismert húsvéti czikkét megirta, abban különösen kiemelte mindenekelőtt Ausztria nagyhatalmi állásának biztosítását; ezt megemlítvén a szép jövendőre mutatott az alkotmányosság terén, melyet ismét elérünk, s ezzel letette a közösügyi törvény alapját, oly módon, hogy Ausztria nagyhatalmi állásának mindenekelőtt való biztosítása s e feltétel miképen való megoldása a teendőnk. Uj élet lendült Magyarországon, a hírlapírók írtak mellette és ellene, és a képviselőválasztáskor máiannyira megérett a közvélemény Magyarországon azon tekintetben, hogy Ausztriának nagyhatalmi állása mindenek felett való, hogy az itt ülő képviselőtársaim közül sokan vannak, kik Deák Ferencz zászlóját lobogtatva, s előre Deák Ferencz elveinek támogatását ígérve, a nép által csak így karoltattak fel s küldettek ide. Az tény tehát, uraim, hogy Ausztria nagyhatalmi állásának biztosítása a közös ügyek tárgyában már megválasztásunk előtt országszerte oly korszerű volt, hogy csak ama nagy név zászlója lobogtatásának köszönheti több képviselőtái'sunk, hogy itt van. És igy alakult meg a többség e házban, mely azon elveket osztja. De miért történt, mi volt oka annak, hogy a közvélemény igy megszilárdult ? Az, uraim, mert kiábrándult a nép, a külföld csalóka biztató reményeire semmit sem hajtva többé, miután látta, hogy Európa politikája s annak játéka ugy kevertetik, hogy azon népek, melyek szabadságért harczoltak , abban mind csalódtak s elvesztek, ha csak a külföldben bíztak miután tapasztalta, hogy a lengyel nemzet, mely iránt átalános rokonszenv vala, s az egész európai diplomatia mellette egyik nótát a másik után küldé, ultimátumok váltattak s mégis Bergek és Muraviefíck támadtak, és Európa rokonszenve, s minden kormány morális támogatása mellett is a szegény lengyel nemzet elveszett. Látván azt, hogy a külföldben sem bizhatik, míg ide haza a nyomor napról napra érezhetőbbé válik: megérett benne azon meggyőződós, hogy egyedül ilyen módon létesítendő kibékülésben lelheti meg jövőjét. Mert érezte azt a nemzet, a mit Grhyczy Kálmán képviselő ur mondott, előadván a hat utóbbi évről, hogy 13 millióról 26-ra növekedett fokonkint az adó egy neme, mert érezte, hogy ha továbá is nélkülünk rendelkeznek felettünk, a nemzetnek jövőben okvetetlen r el kell vesznie, mert már ugy is sirja szélén áll. És azért hajlandó volt a képviKÉPV. H. NAPLÓ. 186%. VI. selők többsége a nemzeti akaratot kinyilatkoztató ezen egyességre, ezen frigyre nézve megalakulni, és az osztrák hatalom Európaszerte nagyhatalmi állása biztosítása mellett pactumra lépett. Ez tehát a közös ügy; ha tehát akartuk aczólt, kell a módot is akarnunk, mely által ehhez hozzá jutunk. Ha valaki azt kérdezné tőlem: megbirja-e a nemzet a 30 milliót? azt felelném, uraim, hogy jelenben meg nem birja; de ha azt kérdezik tőlem, megbirja-e majd? megmondom az okokat ós módokat , melyeket teljesíteni a törvényhozó testületeknek, minisztereknek, törvényhatóságoknak és egyeseknek kell, és ha ezt teljesitik, valójában meg fogja birni hazánk e roppant terheket. Jelenleg se Ausztria, se Magyarország meg nem bírja, és hasztalan biztatjuk vele magunkat s másokat, ha csak mind azt el nem fogadjuk a mit jónak és tanácsosnak látunk; és ehhez tanácsommal járulni, íme teszek is, nekem is kötelességem. Megemlitem azon alapot , melyre építettek. Hogy a behajtott adókra épitve vállaljuk el e terhet, önmagában még nem áll, mert nem az adót hajtották be, melyet a jövedelem megbírt, hanem a tőkét támadták meg. Hol van Magyarországban egyes emberkevés kivétellel, kinek privát adóssága nem volna ? Nagyon ritka. Eladósitottuk vagyonainkat; és telkeinket, csakhogy az exequáló katonáktól megmenekedjünk, megterheltük. Két esztendő előtt maga Plener a reichsrathban kijelentette, hogy legszigorúbb katonai behajtással sem képes Magyarországon 30 °/

0 -ét a kivetett adónak behajtani. Az adó behajtási módja sokhelyütt rablással járt. Ez tehát alapul nem szolgálhat, mert napról napra szaporodott az adót nem fizetők száma. Hogy pedig a behajtások minők voltak, azt tudjuk, uraim. Lehetetlen mégis meg nem említenem, hogy azért nem interpelláltam a miniszter urat egy tárgyban, mert nem kívántam fárasztani, tudván, hogy ugy is előtte van az alapos panasz , melynek orvoslását bevárom; de, hogy képzelete legyen a háznak, hogy minők voltak a behajtások, elmondok egy esetet. (Halljuk!) Esztergom városa 3600 frt. adóval tartozott; volt 60,000 frtnyi statuspapirja ládájában, a melyet kényszeríttetett megszerezni az úgynevezett önkéntes köícsönbül, mit csak uj adósságot téve tehetett. Igenis, önkéntes kölcsönnek nevezik. Hogy ezt megtehesse, mindenütt felszedett pénzeket, melyekkel még most is adós. 3600 frtot ki nem fizethetvén , egyszer egy bataillon katona érkezett Esztergomba; a polgármestert felszólította egy financz adószedő, hogy adná ki a 60.000 frtnyi kötvényt; de ezt nem tette, s egy szakasz katona a város házába ment, vele financztisztek s egy katona lakatossal erőhatalommal felbontatták a szekrényt, a 60,000 frtnyi statuspapirokat kivették és még 9