Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.

Ülésnapok - 1865-187

58 CLXXXVH. OESZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 12. 1867.) ségen fordult meg a nemzetek sorsa, most, a^ demokratia korszakában munkás is tud lenni. [Elénk helyeslés.) Kívánom, hogy az egész világ tudja, hogy valamint egykor kétségbe vonhatlan volt lovagiasságunk, ugy most szent elő'ttünk a becsület, melylyel az adott szót sértetlenül megtartjuk. {Élénk helyeslés.) Ezeknél fogva az előttünk fekvő' törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk éljenzés és taps a középen.) Pap Mór: T. képviselőház ! A tanácskozás jelen előhaladt stádiumában olyanformán érzem magamat, mint szüret utánaböngész. Azonban mivel a még található savanyu bogyók nem engem illetnek, hozzá fogok a hálátlan munkához. A nagy és boldog emlékű Széchenyi István Magyarország állását Ausztriához mindig a házassági viszonyhoz hasonlitotta. Sokan hitték e magán véleményt, de az ország többsége e hasonlítást az ország függetlenségének eszméjével összeférhetó'nek nem találván, elutasította. De íme ma minden kétely el van oszlatva, miután az ellenünk s rovásunkra hűtlenül elkövetett államcsínyek és kalandos háborúk számlája egyszersmind hozzánk is beterjesztetik. Jól tudom, t. ház, hogy a világ minden pénzügyére a pénzkérdésben a nemzet iránt egy vallást követ, legyen az keresztyén vagy pogány, melynek tizparancsolatja e nyolez betűből áll: Adj pénzt. Nem is ütközöm meg azon. hanem azt viszont természetesnek találom, ha a nemzeti közvélemény echoja ezt viszhangoztatja: De csak ugy, ha lehet, s annyit, a mennyit lehet. A mi engem illet, én 1861-ki felirataink alkalmával már számot vetettem magammal az iránt, hogy a statusadósságokban részesülés oly szükséges rósz, melyet elkerülni nem lehet. S a tanácskozás és törvényhozás e jelen stádiumában nem is lep meg engem egyéb, mint az, először: hogy ha valaki a statusadósság jótékonyságát a financiális tudományok elvont elveivel akarja igazolni; 2-or az lep meg, ha valaki azt mondja, hogy a dolgok egymásutánjának bölcs berendezése az, hogy előbb fogjunk a kiadásokhoz, mint bevételeinket ismernó'k; 3-szor az lep meg, ha valaki az eszélyesség s politika követelményének tulajdonítja azt, hogy az erkölcsileg elvállalt, de meg nem határozott sommának összege iránt közönyösek legyünk. Leginkább e három tételben foglalhatom össze azon okokat, melyek Tisza Kálmán képviselőtársam indítványa ellen felhozattak. Bátor leszek röviden eszméimet e keretben körvonalozni. A status terheinek s a nép megadóztatásának van egy hasonlat utján a nagy természettől kölcsönözött elmélete, a mely az, hogy a nép megadóztatásának olyannak kell lenni, mint a harmat, mint az eső, mint a hó, melyet a nap a föld kipárolgásával felszív, hogy azt áldásosán, termékenyítőleg ismét aláhullassa. A t. pénzügyér előtt ez elmélet nem ismeretlen, mert midőn a vasutak, csatornák építésére felveendő kölcsönről volt szó, azzal ajánlá a t. ház pártolásába : „Uraim, fogadják el, ez produktív beruházásokra fog fordíttatni," s a t. ház mint egy ember meghajlott s pártszinezet nélkül elfogadta. És itt, t. ház, midőn e kopár s terméketlen terhek elfogadását ajánlja a tisztelt háznak, ez nekem amaz argumentatioval szemben ugy letszik, mint mikor a római gladiátor saját fegyverébe bocsátkozott. Azon, ha jói emlékszem, Kautz Gyula képviselő ur által felállított elméletre, hogy az államadósságok jótékonyságot foglalnak magokban az államokra nézve, czáfolatom következő. 1-ször. Ha ez jótékonyság volna, ugy egy nemzet boldog és gazdag azon arányban volna, a mint statusadősságai növekedtek és szaporodtak; és ez esetben a 300 éves tapasztalás azt bizonyítja, hogy minket ebben Ausztria nem részesített volna. 2-szor. Mert azon tőkék, melyek az államadósságokba fektetvék, az ipartól és köz forgalomtól, a productiótól vonatnak el, s így nem jótékonyak, hanem károsak. 3-szor. Károsak azért, mert azon értékek, melyeket cserében a felvett kölcsönökért ád az állam, örökre el vannak veszve, miután azok elfogyasztattak s örökre eltűntek. Azonban, tisztelt ház, elismerem, hogy az államnak csupán productiv természetű kiadásai nem lehetnek, mert hiszen akkor in ultima analysi az államnak nem kiadásai, hanem csak bevételei lennének. Sőt tovább megyek igazságos elismerésemben, s azt mondom, hogy Magyarországnak az államadósságokban részesülése az 1861-ki feliratok nyomán erkölcsi, az 1867diki XII. törvényezikk alapján pedig immár törvényes kötelességévé vált. És mégis, hogy ezen elismerésem- és meggyőződésemmel szemben mégis e törvényjavaslat ellen szavazok, annak indoka a következő : mert míg nincs a ház asztalára téve a jövő évi költségvetés s a kiadásokat a jövedelemmel össze nem hasonlíthatom, nem akarom az államháztartást épen azon hitel tekintetének szempontjából, melyet előttem szóló Pulszky Ferencz képviselőtársam kiemelt, épen ezen hitel tekintetéből azok ismerése nélkül kiadással kezdeni a magyar állam háztartását, és nem akarom különösen azért, mivel 18 év alatt ugy is hozzájárulásunk és beleegyezésünk nélkül kény telének lévén részesülni az államterhekben, helyt ne ad-