Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.

Ülésnapok - 1865-187

CLXXXVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (De.z. 12. 1867.) 55 melyeket 300 esztendei együttlét szőtt. Kiegyezkedtünk a felséggel, de ki nem egyezkedtünk akkor a többi tartományokkal, s ez volt a hiba, mely később magát megboszulta. így sok kérdés maradt, mely nem volt megoldva, melynek megoldása azonban szükséges volt. Az akkori kormány — bizonyságot tehetek arról, hiszen némi részben magam is részt vettem benne, s Bécsben reám volt bízva ezen igen nehéz kérdések iránti alkudozás — az akkori magyar kormány egész őszinteséggel akarta, kívánta ezen kérdéseket a jogosság alapján megoldani; de azoknak megoldására szükséges lett volna a jóakarat felülről, szükséges lett volna a bizodalom alulról, szükséges lett volna mindkét félről oly higgadtság, mely az akkori időkben csakugyan nem létezett, de nem is létezhetett. A mellőzött kérdések az átalakulás utáni első napokban mindjárt felmerültek. Felmerült különösen az államadósságok kérdése, felmerült ez oly alakban, a melyben elfogadható nem volt. Egy autográf levél Íratott ugyanis a nádorhoz, melyben fontosságra, tekintetre sem méltatva Magyarországnak jogait, ignorálva az országgyűlést, egyszerűen és szárazan az kérdeztetett: akarja-e Magyarország az államadósságoknak egy negyedét elfogadni vagy nem V Előre látható volt, hogy eme száraz és kiméletelen levél, mely mielőtt az országgyűléssel vagy csak annak vezérfiaival közöltetett volna, már a bécsi hivatalos újságban megjelent, előre látható volt, hogy ezen levél czélja nem a kiegyezés, hanem az volt, hogy visszautasittassék; az volt, hogy a többi tartományok érdekeiket e visszautasítás által sértve lássák; az volt, hogy a tőzsde ellenünk feljajduljon és az absolutismussal szövetkezzék: és igy történt, hogy midőn az absolutismus nálunk fellépett, nem csupán a kamarillával volt harczunk — mert az ellen megállhatott volna oly nemzet, minő a magyar, — hanem küzdenünk kellett azon sympathiák ellen is, melyek az absolutismust túlnan nem támogatták. Hiszen még sokan vannak meg közöttünk azon időkből, kik 1848. septemberben Bécsbe fölmentek : emlékezzenek ezek csak vissza, mily hideg fogadtatásra találtunk azon pillanatban, midőn mi, mint szabad nép, szabad nép elé léptünk; s midőn országgyűlésünk egy bizottsága oda ment és felkérte a német országgyűlést, hogy küldjön ki őis bizottságot, melylyel a fenforgó kérdések megoldathatnának, elutasittattunk általa, elutasittattunk nem az absolut kormány, hanem az ottani tartományok képviselői által. Voltak azon időben férfiak, s magam is közéjük tartoztam, kik azt vélték, hogy a szabadság ingyen soha semmi népnek nem jutott osztályrészül, hogy azt meg kell vásárolni, meg kell vásárolni vérrel, meg kell vásárolni pénzen, sokszor pedig mind a kettővel. Az első fö^zólitásra azonban mi a szabadságot pénzen megvásárolni nem akartuk. A vér jutott nekünk osztályrészül. Folyt is patakokban, s pedig a legnemesebb vér; a vérből dicsőség fejlett ugyan ki, de szabadság nem. Hallgatok az akkor bekövetkezett időkről, hallgatok gyásznapjainkról. Nekem akkor a számkivetés jutott osztályré^emüL De abban sem feledkeztem meg soha arról, hogy magyar vagyok, s nem feledkeztem meg kötelességemről,, hogy a magyarnak, ki akkor a külföldön még kevésbbé volt ismert, annyi barátot szerezzek, a mennyit birok. Ezen barátok közt alig volt nemesebb lelkű, alig volt egy is, a ki mélyebben felfogta volna hazánk ügyét, mint Cobden Richárd, a nagy közgazda s Angliának halhatatlan parlamenti tagja. Nem egyszer beszélgettünk mi kedélyesen Magyarország s az ausztriai birodalom jövőjéről. (Halljuk!) Gyakran panaszkodtam neki, hogy ezen kormány épen a maga és a népek érdekei ellen, kiket a gondviselés kezére bizott, megrontja még a jövőt is, s hogy azért, hogy szeszélyeit egyik napról a másikra kielégíthesse, a fát levágja, csupán hogy gyümölcsét élvezhesse, leszedése kis fáradságának meakimélésére. Sokszor panaszkodtam, hogy a tőzsdék mind a mellett Ausztriát és az absolutismust támogatják, nem pedig a szabadságot; sokszor panaszkodtam, hogy igy előre discontirozzák a jövőt és hazánkra s az egész birodalomra a legnagyobb bajt idézik. Ilyenkor pedig Cobden angol modorában, midőn én fölmelegedtem, mindinkább növekvő hidegvérüséggel mosolyogva annyit mondott: „Az úr nem érti, hogy Ausztria épen ezen pazarlása és könnyelműsége által egyengeti az utat, a melyen ön vissza fog kerülni Magyarországba; az úr nem érti, bogy az absolutismus pazarlása épen a szabadság magvát hinti el. Hiszen az absolutismusnak épen az az átka, hogy nincs ellenőrködése, hogy épen azért szeszélyeinek senki ellen nem áll, hogy épen azért a pazarlás útjára tereltetik. (Tetszés a k'ózípen.} Jaj volna a nemzeteknek, az elnyomott nemzetek szabadságának, ha az absolutismus jól tudna gazdálkodni. (Tetszés a középen.) Az absolutismus soha sem gazdálkodik jól, megrontja hitelét, mig végre oda jut, hogy össze kell hivnia -i nemzeteket és azt mondania nekik: „Építsetek, miután én annyit rontottam!" (Élénk helyeslés a középen) Angliában lévén, az ottani viszonyok között átláttam nem sokára, hogy nem volt igazságom, még akkor sem, midőn a tőzsáreket, a kapitálist oly szent indignatioval, mint akár Szontagh, akár Török Sándor barátom, megtámadtam azért, hogy az absolutismust támogatják. Átláttam nem sokára, hogy a pénz, a nagy tőke nem gondol se az absolutismussal. se a szabadsággal, de gondol a biz-