Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.

Ülésnapok - 1865-186

CLXXXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 11. 1867.) 43 tőkeátvétel alapján kisértsen meg a minisztérium ujabb egyezkedést. Lenne még más mondandóm is, mi ugyan nem áll szoros összefüggésben a törvényjavaslat­tal, hanem a múltban összeköttetésben áll az állam­kölcsön kezelésével. A törvényhozónak a jövőről is gondoskodni kell, s meggátolnia, hogy hason­ló adósságesinálások többé elő ne fordulja­nak. A fejedelmek és népek sorsa Isten kezében van; meglehet, a jövő időkben egy gyenge vagy gyermek király szivét néhány kalandor magához édesgetvén, újra kezdené azon műtéteit, melyben a német államférfiak szegény hazánkat 18 éveken át részesítették, csak azért, mint a tapasztalat mu­tatta, hogy magokat felgazdagitsák. Ha egyes em­ber vétkes gondatlanságból költi is el más pénzét, a törvények szigorúan büntetik: mennyivel bűnö­sebbek azok, kik az állam vagyonát pazarolják el, és a népek elnyomásával magok felgazdagitására forditják ? A törvényhozó kötelessége a megtörtént eseményekben a bűnöst büntetni, hogy jövőre ily visszaéléseknek elejét vegye. Indítványom tehát az, hogy mindazon állam­férfiak és államhivatalnokok, kik a lefolyt 18 év alatt az állam vagyonát hűtlenül kezelték, elpazarol­ták, vagy eltulajdonították, vizsgálat alá vétesse­nek , és ha bűnösöknek találtatnának, megbüntesse­nek ; egyszersmind intézkedés tétessék az iránt is, hogy a nekik adott nyugdijak vagy egyéb java­dalmazások tőlök elvonassanak, mert az sérti a birodalmi népek nemzeti becsületét és erkölcsi érzelmét, hogy azok részére fizessenek adót, kik ke­serves keresményöket elpazarolták vagy eltulaj do­nitották. Bethlen Farkas gr.: T. ház! Kívántam volna némely előttem szóló t. képviselőtársam be­szédére felelni; de miután látom, hogy hoszabb időre terjedvén a tanácskozás, a t. háznak türelme már-már megszűnt, csakis a dologhoz kivánok szólani. {Halljuk!) A ház asztalára két inditvány tétetett: az egyik Madarász képviselő ur, a másik Tisza Kál­mán képviselő ur által. A mi Madarász József képviselő ur indítvá­nyát illeti: annak első részével mit kell tennünk, erről az 1867. 12. t. czikknek 53, 54, 55 §§. már rendelkeztek. De van az indítványnak egy része, melyre nézve szólni kivánok. A t. képviselő ur indítványában egy egészen uj alkotmányos elvet akar érvényre juttatni. A t. követ ur indítványá­val e képviselői gyűlést egy államtanácscsá akarja lesülyeszteni, és egy oly eszmét állit fel, a melyet bárhol keresek is alkotmányos országokban, sehol fel nem találok. A t. képviselő ur azt kívánja, hogy az országgyűlés legfölebb csak tanácskoz­zék, de tanácskozásának tárgya vitessék ki az országba, és népszavazattal döntessék el, hogytör­vénynyá váljék-e, vagy ne. Ha ezt valamely tárgy­nál elkezdenők, a többiekben folytatnók: valóban nem tudom, hogy a képviselői tekintély hova fogna jutni. (Helyeslés a jobb oldalon.) A miDebreczen város képviselője indítványát illeti; nem ugyan magában az indítványban, de az indítvány mellett tartott beszédében előhozta a t. képiselő ur a kamatreductiot. Maga a t. kép­viselő ur ezt csak mellékesen emiitette fel, de utána több képviselő ezen eszmét fölkarolva bővebben fejtette ki. Én azt hiszem, Magyarországra nézve ezen reductio már létesitve van: igenis létesítve van, miután a német-szláv tartományok elvállalták újonnan a törlesztés fizetését is; én legalább oly kamatreductiot nem képzelhetek, mely, hogy ha megtörténnék, mi kevesebbel részesülnénk, mint je­lenleg részesülni felhivatunk. Azt ugyanis, ha ka­matreductio történnék, teljes lehetetlenség volna tőlök kívánni, hogy azon esetben a praecipuumban is nagy mérvben részesüljenek. Mert ó'k, a kik két milliárdnak kamataival fognának bizonyára vesz­teni, nem vállalnának többé — nem is vállalhatná­nak—akkora összeget a kamatreductio után,miután többé reményök nem lehetne ahhoz, hogy a ka­matszelvények adóját magasabbra téve, magokon újra segíthetnek, miután kétféle reductiot egyszerre egy ország nem tehet. De azt hiszem, magunknak sem lenne hasznunk a reductioból: mert a reduc­tiot örökké a hitelvesztés szokta követni. Hosszas idő kívántatik még arra, hogy Európa elismerje, hogy ámbár kapcsolt rész vagyunk az osztrák birodalomban, mégis mi önállók, függetlenek va­gyunk ; és igy azon hitelvesztés, melyben Ausztria vagy a német-szláv tartományok részesülnének, reánk is befolyással volna: mely körülmény ránk nézve, kiknek épen jelenleg hitelre van szüksé­günk, bizony igen súlyos csapás volna. De nem is képzelem, nem is értem, hogy ezen reductio hogy jött itt szőnyegre e házban. Mert azt hiszem, sőt meg vagyok győződve, hogy a t. követ ur nem kivánja, hogy a mi kormányunk elegyedjék a re­ductioba, azt sem kivánja, hogy az országgyűlés hozzon oly határozatot, mely szerint e tör­vényjavaslatnak tárgyalása és az a feletti vitatko­zás addig elhalasztassék, inig a reductio meg nem történik: mert ha ezt tennők, akkor az államadós­ságot ránk nézve jogilag kötelezőnek ismernők el. De ha jogunk volna is a kamatreductiohoz, nem tehetnők ezt: mert, az én belátásom szerint, csakis oly reductio létesülhetne, mely midőn le­szállítja a kamatokat, egyszersmind azt is kijelenti, hogy a kinek nem tetszik a leszállított kamat, an­nak a tőkét fizetjük ki. Ez azonban az örökös tartományoknak se hatalmokban, se tehetsé­gükben nem áll. (Helyeslés a jobb oldalon.) Én 6»

Next

/
Thumbnails
Contents