Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.
Ülésnapok - 1865-186
38 CLXXXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 11. 1867.) A mi az egyéni szabadságot illeti, mely e hazában jelenleg létezik, talán t. barátom is meg fogja engedni, hogy ez ellen nem lehet panasz. {Elénk helyeslés a középen.) Mindenesetre ha e tekintetben hazánk jelen helyzetét összehasonlitjuk hazánk állapotjával 1848 előtt, nem lehet senki köztünk, kinek keble ne tágulna, ki szivét ne érezné dobogni Örömében: (Tetszés) szabadságok helyett szabadságot nyertünk, mely közös tulajdonunk, és e tekintetben a singuláris sokkal jobb a plurálisnál. {Helyeslés, Utszés.) Az egyéni szabadságnak nem létezését tehát t. barátom bizonyosan nem fogja állítani. A másik a politikai szabadság, a mennyiben az az ország dolgait illeti. Erre nézve, t. ház, nem mondom, hogy ez épen a szabadságnak maximuma, mert a szabadság maximuma egyátalán véve el nem érhető; de azt merem állítani, és azt hiszem, hogy a bal oldal sem fogja tagadni, hogy ha politikai szabadságunkat, azaz azon befolyást, melyet a nemzet saját belügyeinek önkormányzására gyakorol, összehasonlitjuk azon politikai szabadsággal, melyet a nemzet 48 előtt élvezett, véleményem szerint szintén haladtunk. (Közbeszólás a jobb oldalról: Igaz! Ugy van!) Én nem hiszem, hogy e t. háznak másik oldala ezt kétségbe vonná. Valamint tehát az egyéni szabadságban, mely tulajdonkép csak most létezik — mert előbb privilégiumaink voltak, nem szabadságunk — csak ugy haladtunk a politikai szabadságban is. (Elénk helyeslés a középen.) Marad a harmadik: az ország függetlensége. (Hulljuk!) Szükség, t. ház, hogy erre nézve is tisztába jó'jünk. Nem theoria kérdése ez nálunk: ez a mi valóságos praxisunk, {ügy van! a jobb oldalon.) A függetlenség olyan, t. ház, mint a szabadság : átalános függetlenség, a függetlenség ideálja nem létezik. Nincs nemzet olyan helyzetben, hogy absolute független volna, s minden pillanatban, tekintet nélkül másokra, azt tehetné, a mit akar. Itt is csak aránylagos függetlenségről van szó, és erre nézve épen t. barátom Bónis ugy látszik vélekedni, hogy függetlenségünkből vesztettünk. {Halljuk !) A függetlenség nemzeteknél ugyanaz, a mi az egyénnél a szabadság; és valamint az egyén, mihelyt más egyénekkel társaságba lép, és valamely közös czélnak elérése végett vele egyesül, szabadságának egy részéről lemond : ugy kétségkívül minden nemzet, mely más nemzetekkel öszszeköttetésbe lép, főleg állandó összeköttetésbe, szintén veszt valamit absolut függetlenségéből. De vajon ki állíthatja, ki állította valaha, hogy az egyén, ha másokkal bizonyos czélok elérésére társaságba lép, ha bizonyos kötelezettségeket vállal magára ez által szabadságáról mondót le ?( Élénk tetszés a középen.) Hiszen ha ezt állítanék fel, nem az egyénnek szabadságátfogtuk volna biztosítani, hanem épen örökre való elnyomását. Mert az egyéni szabadságnak biztosítása csakis épen abban áll, hogy más, vele hasonló állásban levő egyénekkel egyesül. És vajon, ha egy nemzet, meggyőződve arról, hogy függetlenségének és szabadságának biztosítására saját ereje bizonyos conjuncturák közt nem elegendő, ha ezt belátva, más nemzetekkel szövetségre, állandó szövetségre lép, ha ennek következtében valamint jogokat köt ki magának, ugy bizonyos kötelességeket is vállal magára : állithatjuk-e, hogy függetlenségéről mondott le ? Élénk tetszés a középen.) A függésnek mérlege nem az, hogy valamely nemzet bizonyos tárgyakra nézve maga nem haározhat, hanem az , vajon azon kérdések elhatározásában, melyek reá nézve fontosak, mily befolyással bír? és ott, a hol közös ügyei elhatároztatnak, a másik fél, melylyel szövetségre lépett, nem gyakorol-e több jogot mint ő? Ha több jogot gyakorol, akkor azon arányban, melyben a másik fél jogköre tágabb, csakugyan függetlenségéről mondott le. Ha nem tágabb, akkor nem mondott le függetlenségéről, csakhogy jogainak független gyakorlatára nézve más módokat állított föl. Mert, ha ezt nem fogadnók el, akkor azt kellene állítanunk, hogy elődeink, a kik azon időszaktól, mikor a török veszély a hazát először fenyegetni kezdte, mindig arról gondoskodtak, hogy a trónra oly uralkodókat ültessenek, kik egyszersmind más országok uralkodói valának, hogy biztos szövetséget biztosítsanak magoknak, akkor azt kellene állítanunk, hogy akkor, midőn e nemzet 1526-ban köztünk és a lajtántuli tartományok közt az állandó felbonthatlan szövetséget először megkötötte, hogy akkor, midőn a sanctio pragmaticát alkottuk: függetlenségünkről mondottak le. Valamint pedig ezt nem állítja senki, ugy abból, hogy e viszony ujabb törvényes rendelkezéseink által egy bizonyos pontig szorosabbá lett, azt, hogy függetlenségünk csekélyebbé vált: következtetnünk szintén nem lehet, hacsak azon állítást jogaink független gyakorlatának f tényleges csonkításával nem bizonyíthatjuk be. És itt ismét appellálok t. barátom Bónis Sámuelre. Többször hallottam itt többektől, hogy végre is hazánk ezentúl véréről és pénzéről nem rendelkezhetik. {Felkiáltások a szélső bal oldalon : Igaz ! Ugy van! Elénk felkiáltások a középen : Halljuk, halljuk! Nyugtalanság.) T. képviselőház ! nem látom át, mire alapithatja valaki ezen állítást, holott kétségtelen, hogy egyes kérdésekben, mely kérdésekről eddig a magyar törvényhozás kizárólag maga határozott, ezentúl együtt fog ugyan határozni a lajtántuli