Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.
Ülésnapok - 1865-186
CLXXXVL ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 11. 1867.) 33 tányosság érzetéből kifejlő igényeknek megfelelőnek tekintem. Ha mi, t. képviselők, nézetem szerint jelenleg, midőn még se a közös kiadásokból reánk háromló összeget, se pedig saját szükségleteinknek összegét nem ismerve, oly roppant terhet vállalnánk magunkra, mint a minő az elénk terjesztett törvényjavaslatban ajánltatik, fölfogásom szerint ezen eljárásunk hasonlítana azon vasúti alvállalkozó eljárásához, a ki midőn a hétvégén a fővállalkozótól a készített földmunkákért járó összeget átvette, mielőtt a munkásoknak kifizetését megkezdte volna, két,-háromszáz forintot előbb kivette és azt ezen szavakkal dugta zsebre: „Ennek kell az én nyereményemnek lenni," s azután az egyes napszámosoknak bérét annyira nyirbálta és kevesbítette, a míg az ezen összegből a 2—-300 frt. levonása után ki nem telt. Én ezen eljárást követni egyátalában nem akarom, s meg vagyok győződve, hogy a dolgok jelen állásában az osztrák államadósságok terheinek könnyebbitésére bizonyos évenkinti összeggel nekünk is járulnunk kell. Kész is vagyok ez áldozat meghozatalára ; azonban midőn ezen méltányossági érzetből folyó áldozatra késznek nyilatkozom, mesterségesen, csaknem mondhatni, kiszámítás utján tönkre tett, koldusbotra juttatott hazánk égető szükségleteiről megfeledkezni nem tudok, és bevallom, hogy én ily áldozatot nagyszerűnek, különösen anyagi tárgyakban magasztosnak egyedül akkor tarthatok, és csak akkor vagyok kész megtenni, ha az áldozat olyan, mely valóban segit is; és oly áldozatot hozni, mely a nélkül, hogy a segedelmet biztosítaná, saját jövendőnket koczkáztatja, különösen ily esetben, midőn nem csak egyéniségünk áldozatkészségéről, hanem egyszersmind hazánknak, polgártársainknak, küldőinknek áldozatáról van szó, magamra vállalni a felelősséget egyátalában nem akarom. Tisza Kálmán t. barátom indítványa ellenében Kautz Gyula képviselő úr tegnapi beszédében azon kérdést hozta fel: hátha bevételeinkből, leszámítva a közösügyi és saját kiadásaink összegét, az államadósság után fizetendő évi járadékokra semmi sem marad ? E tekintetben megnyugtathatta volna a képviselő urat a pénzügyminiszter ur által adott fél világosi tás. De ha a képviselő ur egyátalában nem akar hitelt adni azon felvilágosításnak, melyet a pénzügyminiszter adott, engedje meg, hogy megfordítsam a kérdést, és azt mondjam: hátha a közös ügyekre fizetendő összeg és az államadósságok terheinek könnyítésére jelenleg elfogadandó 30, vagyis 29 millió évi járadék lehúzása után saját magunk szükségleteire KÉPV. B. HAPLÓ 186 5 / 7 . vi. nem marad semmi: kérdem, quid tunc? mit csinálunk majd akkor? (Helyeslés balfelöl.) Valamint a közösügyi törvényjavaslat elfogadásakor, ugy egyátalában a hányad megállapításakor is mindig felhozatott azon érv, és különösen legközelebb az általam is mélyen tisztelt cultusminisíter ur remek beszédében felhozta azon érvet, hogy a kiegyezkedési munkát be kell tetőznünk, mert hazánknak jelenlegi valóban szomorú helyzetünkben . szövetségesre van szüksége , és ily szövetségesnek, ily biztos és bennünket a vésztől megmentő, nekünk erőt kölcsönző szövetségesnek az osztrák örökös tartományok népei forrón és melegen ajánltattak. Legyen szabad kérdenem Kautz Gyula képviselő úrtól, hova feledkezett ő meg azon érvekről, melyeket épen ő ezen, nekünk erőt és hatalmat kölcsönző szövetségest illetőleg oly szépen előadott, hova feledkezett ő meg erről tegnap, midőn ugyanazon szövetségesről monda, hogy e szövetségest a vég elpusztu| lástól nekünk kell megmentenünk ? (Helyeslés balfelöl.) A jobb oldal egyik vezérszónoka, Bánó József képviselő ur beszéde elején kérdéseket, igen fontos kérdéseket tett fel magának, és azon kérdésekre meg is felelt. Azonban a beszéde elején felhozott másik kérdésre, vajon Magyarország fizethet-e ily bajos körülmények között ily nagy sommát, egész naivsággal nemmel felelt. Beszéde többi részében pedig mellőzni méltóztatott ezen kérdésnek tovább fűzését: mert én, midőn később említést méltóztatott tenni oly kincsről, melyet eléggé megfizetni nem lehetett, ezt feleletnek egyátalában nem fogadhatom el: mert valamely tárgyra nézve elmondhatjuk azt, hogy olcsó, elmondhatjuk azt, hogy megéri, a mit tőlünk követelnek; de mivel a szükség és lehetőség törvénye parancsol: ha még oly olcsó is a tárgy, de nincs meg az érte adni való, bizony, kérem, nem vehetjük mi azt meg. (Derültség a bal oldalon.) Sokat mondott még a t. képviselő ur, a mit előttem szóló elvbarátaim, véleményem szerint, nagy részben megczáfoltak ; azonban bocsásson meg, ha csodálkozásomat kifejezni nem mulaszthatom el a fölött, hogy t. képviselő ur Angliának jelenlegi boldog állapotát az I. Károly, II. Károly és II. Jakab királyok idejebeh államadósságok fölhalmozásából következteti. Én nem kívánom e kérdést jelenleg taglalni; azonban csodálkozom, ismerve képviselő ur higgadt politikai gondolkozási módját, hogy e példára hivatkozott: mert méltóztassék meggondolni, hogy ama jelzett korszak és Anglia fölvirágzása között oly események történtek, melyeknek minálunk bekövetkezését valamint én, ugy, meg vagyok győződve, a képviselő úr sem óhajtja. (Helyeslés a bal oldalon.) 5
