Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.

Ülésnapok - 1865-186

34 CLXXXVI. OKSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. n. 1867.) Mielőtt beszédemet befejezném, még a kiegyezkedésre nézve, a mit a jobb oldal annyiszor és oly erősen méltóztatott ellenünk hangsúlyozni, kénytelen vagyok néhány észrevételt tenni. A dolgok jelenlegi helyzetében azt, hogy az osztrák örökös tartományok népével kiegyezkednünk kell, tagadni nem lehet. Azonban egyezkedjünk ki velők ugy, mint szabad nemzet szabad nemzette], állami önállóságunk, tetterőnk és képességünk teljes épségben tartása mellett : mert valamint meg vagyok győződve, hogy ha az önállóság fentartásával — habár meggyengülve, de önereje teljes érzetében — két egyén egymással szövetkezik, s megtartva szabad mozgásukat, válvetve együtt és egy ezél felé törnek, az ily szövetség erőt kölcsönöz és biztosítja a jövőt; azonban ha két egyén, föladva önállóságát, föladva szabad működését, összenő, az ily egyesülés szerintem nem ad erőt, hanem az összenőttek ketten fognak képezni, mint a koldus botjával, egy kinos testületet, melyben az egyik bukása a másik bukását is maga után vonja. (Helyeslés a bal oldalon.) Azilykiegyezkedést, t. képviselők, én nem akarom. Befejezném beszédemet, ha t. Trefort képviselő úr oly dolgot nem emiitett volna itt fel, melyre felelni kénytelen vagyok. Emiitette ugyanis, hogy ha elfogadtuk volna 1848-ban az államadósságok összegét, jelenleg azok kisebbek volnának, és ha el nem fogadjuk ma, megint nőni fognak, és a teher annál nagyobb lesz később. Szabad legyen ezen, az első hallásra valóban megdöbbentő argumentumra egy hasonlatot mondanom. Az osztrák örökös tartományok reichsrathjának, hajói emlékszem , 1863-ki ülés-szakában, midőn nem az ülésben ug}^an, hanem a küldöttség körében, mely küldöttség a következő évi budgetnek megbirálására volt kiküld ve, s a mikor, mondhatnám, azon, a constitutio történetében páratlan komikus jelenet állott elő, hogy a küldöttség többsége a budget-et nem akarta elfogadni: eléjök állott Plener akkori boldogemlékezetü pénzügyminiszter, és hivatkozva a februári alkotmány 13. §-ára, azt mondotta a küldöttséghez: „Fogadjátok el ezen budgetet, jiert ha el nem fogadjátok, a 13. §. értelmében octroyálni fogjuk és a jövő évit majd meg sem mutatjuk;

lí mire aztán a német jogtudorok összenéztek és azt mondták: „Um das Prinzip zu retten, fogadjuk el.* Nem akarom tovább fűzni gondolataimat; hanem egyszerűen nyilvánítom, hogy a jelen törvényjavaslatot olyannak tartom, melyet el nem fogadhatok a részletes tárgyalás alapjául. Pártolom Tisza Kálmán indítványát. (Helyeslés a bal oldalon.) Elnök; Bánó József képviselő úr személyes kérdésben kivan szólani. Báüó József: T. képviselőház! Nem a közvetlen előttem, hanem még az előtt szólott képviselőtársam Simonyi Lajos b. szavaira vonatkozólag van szerencsém egy pár szót szólani. Akkor nem értettem egészen jól a tisztelt képviselő úr szavait ; a gyorsíróhoz folyamodtam tehát, és a gyorirónál azt találtam, hogy t. képviselő úr ezeket monda az én személyemre vonatkozólag: „Az igen t. képviselő úr elbeszélte nékünk, hogy a választás alkalmával, melyen, mint tudjuk, a mi nézetünktől nem eltérő nyilatkozatot tőn," stb. Erre kénytelen vagyok, t. képviselőház, azt mondani, hogy a mennyiben akkor a fő elvekben valamennyi képviselő nyilatkozata majdnem egy volt, annyiban meglehet, hogy a t. képviselő úr s a t. bal oldal mostan vallott elveitől az enyéim sem voltak eltérők; hanem, ha azon mostani elveket gondolta a t. képviselő rír, akkor kénytelen vagyok nyíltan kimondani, hogy tudósítását nem hiteles forrásokból merítette, mert én ilyesmiről nem is nyilatkoztam választóim előtt. Eötvös József b. vallási s közoktatási miniszter: T. képviselőház ! Nem éltem vissza a ház szabályai által a minisztereknek adott azon kiváltsággal, (Halljuk! HMjuk!) hogy a vitatkozásokban többször emelhetnek szót; és épen azért elnézést várok a t. háztól, ha szokásomtól ma eltérve, e tárgyban még egyszer szólok. (Halljuk! Halljuk!) Szolgáljon mentségemül a tárgynak fontossága: mert meggyőződésem szerint az előttünk fekvő kérdés azok közé tartozik, melyeket a házI nak többsége eldönthet, de melyek megoldottak| nak csak akkor tekinthetők, ha az, a mit a ház ! határoz, az ország által mint meggyőződés elfo: gadtatik. (Atalános élénk Helyeslés.) Ily esetben tehát minden, mi a kérdés felderítéséhez vezethet, í minden, mi azt eszközölheti, hogy a discussio kimerítőbb legyen, meggyőződésem szerint nem fölösleges. Mentségemül szolgálhat talán még az is, hogy képviselőtársaim közöl többen kegyesek voltak szavaimra hivatkozni, és hogy ezen hivatkozásból azt tapasztaltam, hogy okaimat talán nem elég világosan fejtettem ki, legalább nem ugy, hogy azok meggyőzőleg hatottak volna. A kérdés, mely előttünk fekszik, nem jogi kérdés. Nem volt az előbb, mert hogy Magyarország oly terhekben való részvételre jogilag nem köteles, melyek minden befolyása nélkül költettek : az világos; de világos az is, mit Bónis Sámuel t. barátom tegnapelőtti ülésünkben mondott, hogy miután törvényben kimondottuk azt, hogy ezen terheknek egy részét magunkra akarjuk vállalni — habár csak méltányosságból is — az, a mi előbb méltányosság volt, most valóságos kötelességgé vált. (Elénk helyedés a közében.) . > A kérdés tehát nem jogi kérdés, nem sympa-