Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.

Ülésnapok - 1865-204

TOLDALÉK A 90-dik LAPHOZ. 303 ismételve annak nagy része, a mi most is felhozatott, miszerint Magyarország oly fontos szerepet fog nyerni ezen uj alkotmány által az osztrák birodalom belügyeibe és külügyeibe való avatkozás tekintetében, a milyennel ezelőtt sohasem birt, (Rözbeszóláiok: A belügyekbe nem!) és ezt megszerzi a paritással: ideje egyszer ezen paritásnak is szemébe nézni. (Halljuk!) Ha ezen fogalom valósággal egész volna, t. i. minden tekintetben megvolna a paritás, sokat adnék érte; de, méltóztassanak megbocsátani, midőn az uralkodó nem magyar; (De bizony magyar! A legelső magyar ember a király ! Nagy zaj) midőn az uj alkotmány szerint fölállítandó központi kormány még kevésbbé magyar; midőn ezen központi kormány Magyarországtól távol székel;" (Felkiáltások: Az sem áll! Egyszer itt, egyszer ott! Talán Bukarestben kellene ?) midőn, t. ház, Magyarország fiaiból kiállított hadsereg felett nem magyarok által parancsol az uralkodó, (Hát Gyuluy és Btnedek! Derültség) vagyis akkor, midőn a magyar királynak valósággal egy magyar katonája sincs ; midőn Magyarországnak és a magyar királynak az általunk tett háztartási költségeken, vagyis beligazgatási költségeken kívül, nagyobb beruházásokra vagy nagyobb politikai lépések tételére egy krajczárja sincs, mert mind ezt mások kezelik: akkor, ha van is ezekből némi rész a paritás nyomán, a paritást oly kiegészítettnek tekinteni, mely nekünk oly rendkívüli jogokat biztosit, képes nem vagyok: annál kevésbbé vagyok pedig képes, mert mit mondanának a birodalom többi népei, ha azon közös uralkodó volna született magyar, laknék Budán, a közösügyi kormány székelne Budán és magyarokból állana, vajon boldogabbnak éreznék-e magokat, mint most érzik? Hiszen, uraim, ezen fogalomnak : paritás, velők szemben valósággal semmi értéke sincs; nekünk talán tetszik, de én megvallom, annak nagy értékét nem találom. Méltóztassanak tehát tekintetbe venni a vámés kereskedelmi szövetség egyik igen fontos tételét, (Csinálja meg jobban !) jelesen azt, hogy a közös külügyminiszter lesz a fő kereskedelmi miniszter, (Dehogy lesz! A kereskedelmi miniszter Gorove!) vagyis 6' kezeli a kereskedelmi ügyeket, ő nevezi ki a konzulokat és azokat utasítással látja el, stb. Hogy ez nekünk befolyást biztosítson a birodalom ügyeibe, nem látom át, mivel Magyarország delegatiójával befoly ugyan a birodalom költségvetésébe, de maga az országgyűlés be nem folyhat a netaláni túlságos költségeknek megtagadásába akkor, midőn a delegatiót meg sem lehet számoltatni a magyar országgyűlésen, hanem teljhatalommal bocsáttatik el

r midőn azon nagyhatalom, melyet már sokszor megneveztünk mindnyájan az úgynevezett camarillának, midőn ezen nagyhatalom még mégsem halt, mikép azt t. ellenfeleim bölcsen méltóztatnak tudni; s hogy ezen camarilla se lenne oly hatalmas, hogy Bécsben az uralkodó mellett székelvén, maga mellett döntse el a delegatiók működését — bocsássanak meg uraim, nem gyanúsítás ez, hanem az emberi természetből foly — azt én kétségbe vonni nem tudom, sőt nagyon is félek, hogy Magyarország érdeke ott mostoha fog maradni! Tisztelt képviselők! Azt méltóztattak mondani, hogy el kell ezt fogadni, mert ez kénytelenség. Ugyan van-e ennek nagyobb negatiój'a, mint ma van?! (Többen: Ml van? Hol van?!) Igaz, hogy második beszédében azt méltóztatott a t. cultusminiszter úr mondani, hogy nem csak a mi van, hanem azt, a mi lesz, kell tekintenünk; igaz, sok szép szónoklatot hallottunk e kérdésben; a remény igen szép, s én csak örülnék oly jó kedélynek, ha ily rózsás szinben szemlélhetném a jövendőt; de, megvallom, hogy a kézzelfogható tények, a számok értesítése nyomán nem vagyok képes magamat azzal kecsegtetni: én nem tudom magamnak elképzelni azt, hogy valaki az által legyen erős, midőn keze lába amputáltatik. Pedig midőn önök ezen hármas törvényjavaslatot elfogadják, akkor én nem tudok mást látni, mint azt, hogy ezen törvényjavaslatok elfogadása által sokkal több és súlyosabb teher fog hárulni az országra, mint minőt halálos ellenségeink vetettek ki reánk. Épen ezen kérdést akarom azoknak figyelmébe ajánlani, ezek közt pedig különösen a cultusminiszter urnák, kik azt mondják, hogy az adóképesség, vagy az adósságviselési képesség ki nem nyomozható a már birt vagy megszerezhető adatokból. Én ezen állítást épen azért vonom kétségbe, minthogy bizonyos az, hogy ezen törvényjavaslatok több terhet rónak reánk, mint a mennyit ellenségeink róttak reánk. Ehhez bővebb bizonyítás nem kivan tátik. Miért legyen ez igazság, miért és micsoda adott szó kötelezzen arra, hogy többet fizessünk most, mint amennyit önkényileg vetettek reánk ? ily igazságot én nem ismerek. Uraim! bátran nézek szemébe ott az ellenfélnek Bécsben, ha ők azon tant fogadják el, hogy szabad nép szabad néppel érintkezzék és egyezkedjünk méltányosság szerint. Ennyi van az önök törvényjavaslatában; önök is mondhatják bátran, hogy azt kívánjuk; de ha azt kívánják, hogy méltányosság szerint segítsünk, tárják fel az adatokat, mert értesülve vagyunk, hogy nem lehetetlen; ha feltárják és megvizsgáltuk azt, hogy vagyonilag mennyire vagyunk képesek mi is, ők is ezen terhek elviselésére, akkor lehet felhozni a méltányosságot; de míg ezen adatok feltárva nincsenek, addig önök nem képesek a törvény értei-