Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.
Ülésnapok - 1865-204
304 TOLDALÉK A mében correcte járni el, mert a méltányosság mértékét nem birják önmagok sem megítélni. Felhozatott, uraim! hogy két ezer millió van államadóssági jegyekből ellenfeleink kezében: megvallom, hogy én ezt legfőbb oknak tartom arra, hogy ők azon terheket, melyeket viselni fognak, nagy részben egyik zsebből a másikba fizetik. Ez nem él\ az egyesekre nézve, de áll az egészre nézve. Ebből pedig az következik, hogy azon öszszeg, melyet mi fizetünk, a külföldi államjegybirtokosokat jóformán kielégítené, az pedig, a mit ők fizetnek, megmaradna magoknál. Azt hiszem, hogy ezen adóssági és méltányossági viszony tisztába hozatala, mint azt Tisza Kálmán indítványozta, mind az igazságnak, mind a méltányosságnak oly követelménye, melyet elodázni teljes lehetetlenség. Felemlittetett, t. képviselők, az is, hogy ha független ország volnánk, az ily adósságra és arra, hogy az ország integritása fenmaradjon, a múltban is nagy áldozatokat kellett volna hozni. Ezen érv már a quota kérdésénél is felemlittetett, miszerint, hogyha önállóan kezeltetnék Magyarország állami élete, akkor talán többe kerülne a kezelés, mint most, midőn az közösen kezeltetik. Én ezen feltevést, ezen lehetőséget nem vonom feltétlenül kétségbe, hanem azt állitom, hogy ha ezen önálló és független kezelés, ezen független államélet mellett talán a nagyobb adósságok is sokkal elviselhetőbbek volnának, mint jelenleg, midőn azon alap, melyen állunk, mindkét félnek, de különösen Magyarországnak szabad mozgását nagyobb részben fogja gátolni, mint a másik félnek önálló működését. Midőn tehát nekem nem lehet azon reményem, 90-dik LAPHOZ. hogy itt a jobblét oly gyorsan fejlődjék, hogy ezen terheknek elviselésére képessé tegye az ország lakóit, minőket még" ellenségeink se véltek reájok róhatónak; midőn ezen reményem nincsen, s épen azért, mivel csak az országnak önálló és független élete lehetne az ország szabadságának biztositéka: én a törvényjavaslat ellen szavazok. Részemről,t. ház ! mindig az emberiség jótevőinek tartottam a költőket; megvallom, nekem jól esik a lelkesedés, melyet volt szerencsénk tapasztalni a cultusminiszter urnái. Én őszintén kifejezem azt, hogy az én meggyőződésem szerint az oly irodalmi munkálat, mint a minőt szerencsések vagyunk birni a cultusminiszter úrtól, talán többet használ hazánknak, mint mennyit a jelen politikai eljárás, melyet a törvényjavaslat czéloz. (Detültség.) Elismerve, hogy egyéni fogalom a szabadság kérdése, és meglehet, hogy nem alkalmazható egészen, a mit én akarok alkalmazni a miniszter úr irányában, de egy verset akarok idézni, (Halljuk \) mely igy szól : „Szeretek én szent szerelemmel, Szeretek én egy istenasszonyt, Egy Ézámkiüzött istennőt: A szabadságot. Fájdalom, hogy Csak álmaimban látom öt." Meglehet, hogy a t. cultusminiszter úr nem csak álmaiban látja; megvallom, én álmaimban se látom. (Nagy derültség.) Epén azért a törvényjavaslatot el nem fogadhatom.
