Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.

Ülésnapok - 1865-204

TOLDALÉK A 90-dik LAPHOZ. 301 vatkozzanak vissza és ne tovább. És viszont azt is állitom, hogy midőn ez az uj 12-ik tcz. keletkezett, még ennek is első stádiuma nagyban különbözik a jelenlegitől, és sokkal kedvezőbb, mert módosítások folytán állott elő az, hogy a magyar hadsereg része az egységes hadseregnek. (Szó sincs róla!) Pedig, t. ház, a legnagyobb különbség a 67 és 6Í-Iki álláspont közt az, hogy a 61-iki álláspont határozottan követelte a külön pénz- és hadügyet. Elmondották ezt a jelenlegi minisztérium tagjai akkor többen; nem ismétlem előadásaikat, más alkalommal tán ismétlendem; elfogadom azt is, hogy a politika az ő meggyőződésök szerint sokat javasol; de egyet kérek : ne kereszteljék izgatásnak azt, a mit önök egész életökben magok hirdettek, különösen 3 évvel ezelőtt. (Igaz! a bal oldalon.) Ne mondják önök minduntalan, hogy helyre van állítva az alkotmány, holott önök magok tagadták 3 évvel ezelőtt. (Nagy derültség.) Uraim, hogy van alkotmány, és milyen alkotmány, van szabadság és milyen szabadság, van függetlenség és milyen függetlenség, arról, az igaz, vitázni lehet, mert kinek-kinek meggyőződése határoz. Sok embernek kevés szabadság is nagy; (Derültség. Halljuk!) más ember csak ugy határozza el magát, hogy a különbséget megteszi aközt, mit ismert, legalább előbb, és ahhoz méri azután az ujat, és azt mondja: hogy ez a másikkal szemben sokkal kevesebb szabadság, tehát nem olyan szabadság. Kötelességemnek tartam ezt megjegyezni, t. ház, azért, hogy önök ne hivatkozzanak a múltban mondottakra, mert azok nem önök mellett, hanem önök ellen bizonyitnak. (Felkiáltások: Mindig fogunk hivatkozni!) Most megemlékezve t. pénzügyminiszter úrnak a másik kérdés tárgyalásánál felhozott azon érveléséről, hogy azért felel meg az illető 30% quóta az igazság- és méltányosságnak, mert azt a túlsó oldalon sokalják: valóban, uraim, ha ezen érvet elfogadjuk, akkor önöknek a jelen kérdésben is tökéletesen igázok van. (Derültség.) Mert Bécsben, a birodalmi tanácsban, most is nagyon keveslik, (Felkiáltás: Ugy van!) a mit elfogadtunk. Hanem azt hiszem, t. ház, hogy azok legalább a magok érdekében helyesen cselekesznek, bár nem helyeslem, hogy valaki az igazság határán túl feszítse követelését; de más oldalról kénytelen vagyok nyilvánítani, hogy azt se tartom nagyon eszélyes eljárásnak, mikép valaki rendkívül nagy gondot csináljon abból, hogy ő mily jó gescheftet csinált. Itt, t. ház, két dolog van a túlsó oldalról érvül felhozva: az egyik az, hogy kénytelenség a törvényjavaslatot ugy elfogadni, amint van; de kénytelenség, amint kénytelenség volt a quótát elfogadni, és oly kénytelenség, minő lesz a vám- és kereskedelmi szövetség elfogadása, mert e hármas törvény solídaritásban van. Egyik helyen kényszerűség, mit elkerülni nem lehet, a másik helyen haszon, és nagy előnyök : méltóztassanak megbocsátani, e közt legalább is ellenmondást látok. Ott, hol hasznos nyereményt birok, ott a kény tele a ségnek nem lehet hatása. A t. pénzügy ér úr méltóztatott azt mondani, hogy ha haszna nem volna a törvényjavaslatnak ily módon elfogadásában, az országnak nem volna joga megszavazni. Elfogadom tökéletesen e tételt ; de ezen tételnél adós maradt annak bebizonyításával, hogy mi csakugyan hasznokat húzunk a törvényjavaslat ily elfogadásával. Méltóztatott, mondhatom, oly melegséggel, az ügy iránti oly lelkesedettséggel felhozni azon legnagyobb hasznot is, melyet ő meggyőződése szerint vár ezen hármas törvényjavaslatnak, tehát ezen államadósságinak is a tervezet szerinti elfogadásából: várja jelesen a szabadságot. Mondottam már, t. képviselők, hogy a jogok különböző mértékét tekintheti egyik-másik ember valódi szabadságnak. De kijelentem azt is, hogy ha a mi általunk ismert szabadságot visszaadják nekünk, akkor én nem szólok ezen államadósságok ellen. De mivel épen a szőnyegen forgó hármas törvényjavaslat magában már határozott tagadása a szabadságnak. . . . Madarász József: Ugy van! Böszörményi Lázsió:. . . hogy akkor higyem el, mikor már mégis ismertem szabadságot tényleg, nem csak tanulmányból, theoriából, hogy akkor ismerjem én azt el szabadságnak: arra én nem vagyok képes. A t. cultusminiszter úr azt mondotta, hogy a szabadság átalános fogalom, maxima, inkább czél, mely felé törekszik az emberiség az élet utjain., Igaz, törekszik feléje; hanem épen azok, t. ház, kik 186l-re vissza hivatkoznak — amint cultusminiszter úr is méltóztatott hivatkozni — épen azok nagyon könnyen formulázhatják a szabadságot, és nem szükséges bizonytalan theoriákba mélyedni annak meghatározása végett, mert meg van ott irva, mi a szabadság fő attribútuma: az, hogy az ország maga rendelkezik hadügyével, pénzügyével s kereskedelmével; e nélkül, hogy mikép lesz a szabadság, én nem tudom. Most kénytelen vagyok pár szót megjegyezni a cultusminiszter urnák részletezésére. Azt méltóztatott mondani, hogy a szabadság mértékét meg lehet ítélni abból, minő szabadsággal bir az egyén, minő a politikai szabadság, és minő az állam önállósága, függetlensége, a mi már nem annyira a szabadság, mint biztositéka a szabadságnak. Ezen három tételt felállítva méltóztatott összehasonlítást tenni az egyéni szabadságnak jelen és 1848-ki mértéke közt.