Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.
Ülésnapok - 1865-185
ií; CLXXXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 10. 1867.) amerikai köztársaságra; hivatkozott egy másik ál- | lamra, mely azon csekély földterületet, melyet el I foglalva tart, a tengertől úgyszólván kierőszakolni volt kénytelen; mindezen államok dicsőségét, gazdagságát, hatalmát, minő talizmánnak tulajdonította ? A szabadságnak ! Tökéletesen igaza van t. eultusminiszter urnák; én is azon véleményben vagyok, és ugy hiszem, nines senki köztünk, ki ezen állítás valósága felől kételyt merne támasztani. Azonban meg fog bocsátani a t. cultusminiszter úr, ha ezen állításához némi szavakat kötök, hogy kimutassam azt, miszerint a párvonal, melyet azon államok és Magyarország közt felállított, nem áll. Ugyanis ez államok nem birtak közös ügy gyei soha, mely kezeikre és lábaikra békót rakott volna; továbbá nem voltak 340 évig elnyomva, letiporva; és midőn saját szárnyaikat kiterjesztve felemelkedtek, nem rántotta őket vissza a gyáva földre 4 ezer milliónyi adósság roppant tömege ! Ez a roppant különbség Magyarország és azon államok közt. Itt Magyarországban hol van a szabadság? Ki mondhatja szabadnak azon nemzetet, mely a népek legszentebb jogáról, saját véréről és pénzéről szabad rendelkezéssel nem bir ? hol, midőn a nemzet iparának, földmivelésének, népnevelésének fejlesztésére csak fillérek fordíttatnak, hol, mig a kétségtelenül elviselhétlen mindennemű adók és pótlékai, dohány-monopólium, stempli, százalék és mindenféle illetékek most isfenállanak, és Isten tudja meddig fognak fenállani : addig t. többség és kormány mások adósságának törlesztésével hasztalanul fáradoznak és töltögetik a Danaidák soha meg nem tölthető lyukas hordóját? (Zaj. Halljuk!) Valamint, t. ház, a közös ügyeknél, ugy itt is hiányos az alap, melyen a t. többség áll. A közös ügyeknél az mondatott: íme, uraim , itt van minden, mit a lajtántuliaktól kieszközölni képesek voltunk. De ez állítás valóságát kétségbe vonom ; tudja az egész világ, maga a birodalmi tanács sok tagja, sőt miniszterek is elismerték a birodalmi tanácsban azt, hogy Ausztria a sadovai csata után ugy feküdt Magyarország lábainál, a mint feküdt Magyarország 49-ben a muszka császár lábainál; el volt ismerve, hogy mindenbe, mit Magyarország kivánt volna, belé kellett volna egyezniük: és igy koránsem volt bebizonyítva azon állítás, hogy annál többet kieszközölni nem lehetett. Most az mondatik: ismét az államadóssági törvényt kénytelenek vagyunk egész terjedelemben elfogadni azért, hogy szabadok legyünk. És ez állítás bebizonyítására két argumentummal él a t. jobb oldal. Egyik állítás az, hogy azt követeli a nemzet becsülete. De, kérdem, mi csináltuk-e az államadósságokat, hogy becsületünket kelljen hozzá kötnünk, talán mi csináltuk azokat? Számoljanak a hitelezők azon absolut kormánynyal, és annak tagjaival, kik ezen államadósságot csinálták. Vagy attól félnek önök, uraim, hogy veszt hitelünk ? Vajon azon apa, ama becsületes és vagyonos apa, ki még nem törvényes korú fiának könnyelmüleg csinált adósságait elvállalni nem akarja, és csak valóságos értékre leszállítva vállalja el, veszít azért hiteléből? En ugy hiszem, uraim, hogy koránsem. Nem mondom én azt, uraim, hogy az 1812-iki álláspontra helyezzük magunkat, hogy minden adósságot ugy reducáljuk, mint akkor, midőn 500 ftból 40 ft lett; én cöak a kellő mértéket akarom megtartani, és kifizetni: azon mennyiséget, a melyet ezen állampapirosokért adtak. En is, t. ház, a költségvetés előterjesztését óhajtom, hogy abból meggy őződjünk arról, menynyi az, a mit az államadósságokra fordithatunk, miután saját szükségleteinknek eleget tettünk. Azzal fejezem be beszédemet, (Halljuk!) hogy van egy kincs, melynek birtokáért én is nagyon sokat képes vagyok áldozni: szerezzék vissza azon kincset, és akkor kérjenek bármit, a mostaninál is többet, szerezzék vissza, uraim, a nemzet önállóságát és függetlenségét, melyet ingyen, minden kényszer nélkül kezeikből kibocsátottak ; szerezzék vissza azon jogot, hogy saját vérünk és pénzünkről önmagunk rendelkezzünk : akkor, uraim, nem lesz az országnak egy polgára se, ki az államadósságokból reá eső aránynak és mindenesetre megosztandó tehernek elvállalására szívesen ne vállalkoznék. Pártolom Tisza Kálmán indítványát. (Helyeslés halról.) Kautz Gyula: T. ház! A felelősség egész súlyának teljes öntudatával szólalok fel e kérdésben, melyet egyikének tartok azok közül, melyek századok folyamában csak egyszer kerülnek parlamentek elé. Legyen azonban szabad egy igénytelen megjegyzést előj'ebocsátanom, azt t. i., hogy a vitatkozás jelen stádiumában beszédemnek lényegileg polemikus természetűnek kell lenni, és hogy fő czélom az lesz, azon nagy és súlyos ellenvetéseket, a melyek az előttünk fekvő törvényjavaslat ellenében emeltettetek, közelebbről megvilágosítani, és a mennyire birom megczáfolni; másfelől engedje meg a t. ház, hogy bevezetéskép átalános nézetemet az államadósságokat illetőleg röviden előadhassam. Az osztrák államadósság, t. ház! szerencsétlen productuma egy bal politikai rendszernek, mely hosszú időkön át fenállott, és mindnyájunk gyengeségét és erőtlenségét vonta maga után; de másfelől természetes folyománya és következménye is azon számos súlyosnál sulyosb sorscsapásoknak, melyek az osztrák birodalomra az utóbb lefolyt