Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.

Ülésnapok - 1865-185

CLXXXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Deci. 10. 1867.) 11 része, és különösen azok, a kiknek alkalmok volt a dolgok mélyébe belátni, hasonló nézeteket nyil­vánítanak, és kötelességemnek ismerem felhasznál­ni oly alkalmat, mikor nyilatkozásra jutottam, hogy ezen nézetemet én is elmondhassam. {Helyeslés.) Ezt azért, mondom el, t. képviselőház ! mert én a fele­lősséget azért, a mit tettem, azon időtől fogva, hogy a politikai téren Magyarországon elkezdtem első de­butmeta tájékozások colportati ójával, elvállalom; én minden gondolatomat, mondásomat és tettemet teljes meggyőződésből tettem, követtem, és a felelőséget érte el is vállalom; és semmit e tekintetben nem vettem phrasisnak, hanem azon ténynek, mely ab­ban, a mit mondottam volt, benne foglaltatik. T. képviselőház ! Az államadósságok megsza­vazását én azon utolsó kártyának tekintem, mely még kezünkben van: ha ezt egyszer kiadtuk, kö­rülbelül oda adtunk mindent. Mi természetesebb tehát, mint hogy én oda törekedem, hogy mielőtt ez megtörténik, az ország birjon azon biztosíté­kokkal, melyekkel birnia kell, a tekintetből, hogy Magyarország államisága minden irányban el legyen ismerve ? Nekem az, t. képviselőház, nem elég, ha a magyar államiságot csak a mi országos törvényünk formulázza; én azt követelem, hogy ezen államiság el legyen ismerve ő felsége többi országaiban is, és el legyen az ismerve mindazon ! kormányok által, melyekkel a közös fejedelem diplomatiai összeköttetésben áll. Jeleztessék diplo­matiai utón, hogy a nemzet színei, a nemzet czi- j mere , mindenütt, a hol a nemzet czimerének és színeinek felmutatása értelemmel bír, a dualismus j értelmében fel is mutattassék. En tehát az ország­nak teljes diplomatiai elismerését követelem, és ezen diplomatiai elismerésben egy fő garantiát látok: mert hogy ha ez meg fog történni, akkor a civilizált világ nem fogja Magyarországot osztrák provinciácskának tekinteni, hanem meg fog ös­merkedni az országgal, meg fog ösmerkedni an­nak tendentiáival, és azt fogja látni, hogy mi szabadságot és polgárosodást akarunk, és ez által sympathiát nyervén, csak erősbödni fog törekvé­sünk. {Tetszés.) A másik garantia, melyet én az ország részé­re mulhatatlannl szükségesnek tartok: egy állan­dó nemzeti hadsereg, a melyre a kormány — a nemzeti kormány — támaszkodhassak ; (Élénk he­lyeslés) és méltóztassanak magokat a t. férfiak ott a veres támlákban abba a helyzetbe gondolni, hogy ha itt az országban, az átalános védrend­szer életbe léptetése után, nyolczszázezer harczos fölött fognak rendelkezhetni, vajon nem sokkal nagyobb sulylyal birand minden szavok, melyet ej­teni fognak ? Es méltóztassanak elhinni, hogy a nemzet szívesen fogja önöket követni, csak halad­janak előre, mert a nemzet nem kíván egyebet, I mint erélyes kormányt — de minden irányban! {Helyeslés.) A mostani hadszervezet mellett, t, képviselő­ház ! nem igen lehet azt várni, hogy a nemzet fiai nagyon számosan lépjenek önként soraiba. Az ez­redtulajdonosok, és azoknak azonjoga, mely sze­rint a tiszteket a magyar ezredekben kényök s kedvök szerint nevezhetik ki, azon számtalan tisz­tek, kik a nemzet geniusát nem is ismerik, e ha­zának fiait a hadi szolgálattól elidegenitik. Radi­kális reformokra van tehát szükség; pedig ezen reformok nyoma benne foglaltatik az 1867-diki 12. tcz. 13. §-ban; és azért csak ismételve kérhet­jük fel a kormányt, hogy mentül elébb tegye le a t. ház asztalára az átalános védrendszerre vonat­kozó törvényjavaslatát. (Helyeslés.) Es abban fognám én találni a legnagyobb megnyugvást, hogy ha bebizonyithatnók azt, hogy az erőt nem I oda kün kell keresni, hanem itt bennt; és ha ke­I rési, bízvást fel is fogja azt találni itt mind a kor­! Hiány, mind az uralkodóház. Jelenleg egyedüli garantiánk, a melyet tett­leg birunk, ő felsége kegyelmes királyunk es­küje. Ez kétségtelenül igen nagy garantia, és sen­ki nincs mélyebben áthatva arról, mint én, hogy ő felsége esküjét belső ihletséggel tette le. azt meg fogja tartani és mások által meg fogja tartatni, a mennyire emberi hatalmában áll: de az emberi élet véges, és vajon, ha bekövetkeznék azon nap, melyben kiszólittatik az élők sorából, mi garanti­ával fogna akkor birni a nemzet mással, mint saját erkölcsi és physikai erejével? De, t. ház, tanusitottunk-e mi oly nagy er­kölcsi erőt, midőn azt kell tapasztalnunk, hogy a mit 1861-ben, mint végzést állitottunk, azt meg­gyöngítettük 1865-ben és 1866-ban, és azt sem várjuk be,hogy az, amit 1867-ben törvénynyé emel­tünk, végrehajtassék , hanem tovább megyünk ? (Elénk helyeslés a bal oldalon.) Vajon lehetséges-e politikai erőre nagy mérvben számítani, midőn azt | tapasztaljuk, hogy az ország most is ugy, mint a I sajnos 17 év alatt, nem magyar csapatokkal van I megszállva ? hogy a kormány befolyása ezen csa­I patok vezényletére jó formán — igen kevés ? va­jon lehet-e ekként elvárni, hogy a válság perczeiben a nemzet nagy erőt fejthetne ki? Én pedig— ellen­j kezőleg t, Csiky képviselő úrral, a ki azt mondja, hogy a világ békében van — egészen más néze­: ten vagyok. Én ugyanis azt látom, hogy körös­! körül borul a világ, és hogy nem nagy idő kell, és meg fog szólalni az ágyú, s néhány hónap múl­va háborúba fogunk keveredni. A nemzet pedig nem fejtette ki erejét; és miért? Mert elmulasztot­1 tünk egy egész esztendőt, melyet a sors kezeink­; be adott. {Helyeslés balról.) Tudom én igen jól, hogy a kormány e tekin­2*

Next

/
Thumbnails
Contents