Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.
Ülésnapok - 1865-189
142 CLXXXIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 14. 1867.) nemzetnek, mely minden javakkal gazdagon megáldott 5000 mértföldön 14—15 milliónyi népességet számlál, s magának visszaadatva is, nem birel vagy 90 milliós budgetet, nincs megmaradása. (Helyeslés a jobb oldalon.) De nem hiszem azt másfelől azért se, mert tudom, hogy az osztrák pénzügyminiszter is oly előterjesztést tőn legközelebb, a mely után a túlsó félről sem lehet oly könnyen és előre kimondani, hogy a rámaradó terhet megbírni nem fogja. Hiszen oly tekintély is, mint a birodalmi tanács pénzügyi bizottságának előadója, ugy vélekedik, hogy az Ausztriát illetőleg kilátásba helyezett deficit legnagyobbrészt elenyészthető, már csak az által is, ha meg lesz szüntetve a pénzügyeknek törlesztés által terheltetése, ha újra nagyobb mérvben meg lesznek adóztatva azon iparágak, melyek utóbbi években oly könnyítést nyertek, mely a bevételben milliókra menő különbséget idézett volt elő, s ha végre kellőleg adó alá vonatik a szabad tőke is, mi hogy eddig nem történt, mindenki tudhatja. És ha valaki hivatkozni akart a pénzügyminiszterre, e tekintetben is hivatkozhatott volna rá, mivelhogy nyilván megjegyzé ezt a küldöttségek előtt. Azt pedig, t. képvi«előház, még kevésbbé hiszem, hogy itt volna az idő, melyben a reductiót épen nekünk kellene kierőszakolnunk, az által, hogy azt feltételévé tennők a teherben való részesülésünknek. (Helyeslés.) E szerep minket meg nem illet, és pedig először azért, mert az adósság nem a mienk, (Helyeslés) másodszor meg azért, mert a reductio által közvetlenül nem mi érintetnénk. De nem illet meg legkivált azért, mert az hasznunkra azok szerint, a mint a dolgok végre alakultak, aligha válhatnék. Nem akarok beereszkedni, tisztelt ház, azon következmények illustrálásába, melyeket e lépés hitelünk tekintetében s átalán politikailag maga után vonna. Ezek igen jól ki lőnek fejtve mások által. En csak azt akarom megmutatni, hogy hasznunkra alig haválhatnék. Jól monda ezt — gondolom, gr. Bethlen — hogy az igazságtalanságban is kell mértéket tartam, s épen azért, kamatreductio esetén, első kötelessége lenne az államnak a valutának visszaállítása a végre, hogy, ha már kevesebb lenne az állemhitelezők által hozott kamat, lenne az legalább valódi értékű. De ezen esetre aligha nyernénk mi ezen műtéttel. Nem pénzben, hanem p. o. gabonában fejezve ki azon értékmennyiséget, a melylyel járulunk a központi költségek elviseléséhez, reductio után is aligha lenne s lett volna az kisebb, mint leszen a nélkül. S ezt állítni nem csak egy okom van. Vagy hiszi-e valaki, hogy azon esetre is egyetlen millióval fognánk járulhatni az unificatio okozta terhekhez, s hogy fentartható lett volna a praecipuum annak daczára is, hogy annál sokkal nagyobb összeg épen a tul fél birtokából, polgárainak zsebjéböl fel lett volna előleg áldozva ? Én egyiket sem hiszem. (Helyeslés a jobb oldalon.) E kérdésben még csak egy megjegyzést. Sokszor idézett beszédében Tisza Kálmán képviselő ur kérdésnek monda azt, vajon lehet-e jogosan kivánni a szabadságukat visszanyert nemzetektől, hogy elnyomatásuk ideje alatt tudtok s beleegyezésük nélkül, elnyomatásuk czéljából felhalmazott adósságok miatt tönkre tegyék hosszú időre, talán örökre anyagi jóllétöket? vajon helyes politika-e a népektől, mindannyiszor magokra vállalni a terheket, melyeket az absolut hatalom elnyomatásukra felhalmozott? Őszintén megvallom, rám nézve épen nem kérdés az, vajon lehet-e jogosan kívánni a szabadságukat visszanyert nemzetektől, hogy bármi miatt is tönkre tegyék, stán örökre anyagi jóllétüket. Ezt kivánni szerintem nem lehet; de az ismét szerintem igen is nagy kérdés, ha jó politika lenne-e tőlök az államhitelezők sokat tehető seregeire nézve veszélyt csinálni felszabadulásukból ? Ez aligha könnyítené meg azt. Hason irányban, hason értelemben nyilatkozott Ghyczy Kálmán ur is, hogy hiszi, hogy ő felsége többi országai teljesíteni fogják az államhitelezők irányában, nem mindazt, a mit az absolut hatalom reájok rótt, és a mit az illetéktelenül megígért, hanem mindazt, a mit az igazság és méltányosság szorosan követel. Megvallom, t. ház, engem nagyon meglepett a t. képviselő urnák fentebbiekben kifejezett hite: meglepett azért, mivel nem bírtam megegyeztetni a 67-es bizottság tárgyalásai alkalmával tett azon helyes kijelentésével, a melyben monda, hogy európailag elismert államjogi elv az, hogy az államhatalom által tett szerződések az államhatalom következő képviselői által is teljesitendők; de meglepett az is, miként mondhatá az általa említett országokra nézve alkotmányelleneseknek az absolut hatalom intézkedéseit s illetékteleneknek tett ígéreteit, mikor alkotmány ott vagy nem volt, vagy ha volt, az a famosus 13. §-t is magában foglalta. (Helyeslés a középen) Ugy hiszem, t. ház. ezen ösvény igen messze vinne. Érzem, t. ház, hogy hosszabbra nyúlt előadásom, mint ily hosszas vita után magam is óhajtottam volna. Ugyanazért minden fontosságuk daczára is mellőzöm azon számításokat, melyeket Ghyczy Kálmán képviselő ur nagy tanulmányról tanúskodó beszédében tőn, csak azt jegyezvén meg, hogy az általa felhozottakon nem dőlhet el a dolog akkor, midőn a törvényben kimondott czélunk az, hogy segítve legyen Ó* felsége többi országain.. Adatai ragyogó indokolását,— mely, nem mondom, hogy fölösleges volt — képezik azon törvényünknek, a mely mondja, hogy jogilag aemmivel sem
