Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.

Ülésnapok - 1865-189

130 CLXXXIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 14. 1867.) van-e az egész világ történetében egy ily eset, hogy nemzet nemzeti önállásának biztositékai föladásával önmaga létének más országba beillesztésével, még mások által a nemzet ellenében alkotmányos önállásának is megsemmisítése végett tett, összehalmozott terheket is elfogadott volna? Ha ily esetet nem birnak önök felmutatni, akkor nem fogják tagadhatni azt sem, hogy ez rendkívüli esemény; rendkívüli eseményeknél pedig nem tagadhatják meg önök a polgárisult Európa haladásának azon követelmét, hogy ily esetekben hivatkozás történjék a népszavazásra: önmagára a népre. Az mondatott, hogy ez jus majestatieum reservatum (fentartott fenségi jog): talán azt is hozzátették: regium (királyi). De engedje meg a t. ház, hogy én, ki minden jogot törvényeinkben körülirva látok, és az alkotmányos fejedelemnek csak azon jogát ismerem el, melyet a törvény rendel: e jogot reservatum iusnak (fentartott jognak) tekintem, de nemzetem részére. Es, uraim! csak magamról Ítélhetek, önök szintén csak önmagukról. Én nem érzem magamat hivatva, magamra vállalni a felelősség terhét, de nem érzem magamat jogosítva sem, határozni e kérdésben : mert, mint érintem, ez nem csak közjogi, de magánjogi kérdés, a magán tulajdonra szavazandó teher, s én nem érzem magamat jogositva ilyent nemzetem bármely tagjára reá szavazni. És mert magamat nem érzem erre jogosítottnak, nem tartom önöket se egyenkint, se a képviselőházat arra jogosítottnak, hogy gyakorolják azt, mit nemzetem fentartott jogának ismerek, s mert a jogot az osztrák államadósság elvállalására nézve, mint képviselőtől önmagamtól megtagadom, megkell azt tagadnom a képviselőháztól is. Jól tudom, uraim, hogy a képviselőház tehet, mit bölcs belátása szerint a haza javára üdvösnek talál; de azt nem fogják tagadhatni, hogy a nemzet közvéleménye ellenére netalán keletkezett törvény se helyes , se jogos nem lehet , mert helyes és jogos oly törvényeket hozni, melyek a népet, nemzetet megnyugtatják. Ha önök azt hiszik, — pedig azt hiszik, — hogy a haza többségét, közvéleményét képezik, mutassák meg önök: hiszen az átalános szavaztatás által csak azt érnék el, megmutathatnák, hogy én kisebbségben vagyok; és akkor meg- fogok önök előtt hajolni. (A szélső balon helyeslés.) Ha pedig azt hiszik, hogy e törvényjavaslat népszavazás alá bocsáttatván, csakugyan kisebbségben maradna a képviselőház, s én lennék többségben : akkor azt mondom, hogy a nemzet közvéleménye ellenében törvényeket hozni, oly törvényeket alkotni, melyek a magánjogot is megtámadják, a képviselők jogosítva nem lehetnek. Akár mit mondanak önök, hogy Ausztria minő erős, és ezért áldoznak önök : az ily törvényjavaslatok Isaszeget és Nagy-Sarlót aligha, hanem valószínűleg ismét Sadovát és Königgratzet teremtenek elő: mert, uraim, ne ámítsák önök magokat Ausztria erejével. Ausztria gyengébb ma — hiszen Kautz Gyula képviselőtársam monda, hogy vég pusztulástól kell megmenteni — Ausztria betegebb, miüt a szultán portája. {Igaz! balfelöl.) Igen! 1848-ban, midőn Magyarország, mely ellen az osztrák hatalom minden fogyvereit felhasználván, mégis Magyarország hős honvédserege megtörte Ausztria haderejét, akkor, uraim, e tény letépte azon álczát az osztrák hatalmáról, hogy az a legrendezettebb katonai hatalom Európában, és akkor, uraim, Magyarország tökéletes kibékítése és kiengesztelése nélkül Ausztriának azon álláspontja, hogy ő tehetetlen, Európa előtt bebizonyult ténynyé vált. Uraim! bevégzem most már beszédemet és indokolásomat, és bevégezem azt ismét a jobb oldal egyik kitűnő tagjának, Somssich Pál t. képviselőtársamnak ugyan már érintett könyvének idézésével. Azt mondja t. képviselőtársam azon könyvéhez irt élőbeszédében : „A férfit jó és balsorsban mindig ugyanazon egy szerep illeti tisztelettel. Neki nem szabad kétségbe esni a sors csapásai alatt, nem elbizakodni a szerencse szárnycsattogásai közt. Szent feladata mindenkor ugyanaz marad, gondos munkássággal fentartani az ősök hagyományát és gyarapodva vagy legalább megóva adni azt át az utókornak." Már most kérdem a törvényjavaslatot előterjesztő kormánytól és a törvényjavaslatot pártoló többségtől, ugyanezen három rendbeli, egymást összesen illető közös arány, államadósság, vám- és kereskedelmi szerződés által miként tartották fen gondos munkássággal az ősök hagyományait, mikép adják által az utókornak gyarapodva vagy legalább megóva ezen ősök hagyományait, melyeket, ugy hiszem, önöknek a Bethlenek és Bocskayak adtak által? Vagy ha nem azok az önök ősei, mondják meg, kik azon ősök, a kik a delegátiós, paritásos és közösügyesműveiket önökre reá hagyták? És ha önök meg nem tudják nevezni azon ősöket, akkor meg fogják önök engedni, hogy önök jobb oldalának legjelesebb egyik szónokának ama szavait idézve, ezt mondjam: „Istenemre ezt cselekszem én, cselekszem azt, a mit ő a férfiút egyedül tisztelettel megillető szerepnek jelölt ki már 1851-ben; cselekszem azt, hogy ha nem gyarapithatom, legalább megóva óhajtom átadni őseink szent hagyományát, 1848-czal is biztositottMagyarország önálló állami életét, a sarjadzó utókornak." Uraim! ma sem egyéb a mi küzdelmünk, mint azon százados és véres nagy küzdelem folv-