Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.

Ülésnapok - 1865-189

CLXXXIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 14.1867.) H9 nyúl szolgálnak, hogy a hírlapok hasábjai beteljenek. (Derültség.) Ennek következtében alig lehet iij érvekkel támogatni azon elhatározásomat, hogy én Debreczen városa tisztelt képviselőjének indítványát pártolom. Megjkell azonban jegyeznem azon indítványra, hogy a mint itten többen [említették, épen nem arról van szó, hogy a törvényjavaslat eldobassék, elvettessék, hanem arról, hogy azon törvényjavaslat végrehajtására és megszavazására megkívántató adatok terjesztessenek a ház elé. Ez levén az indítvány, én ahhoz ragaszkodom, és azt kívánom, hogy az én szavazatom is erre írassék és jegyeztessék. Felszólalok ez alkalommal azonban azért, hogy a ház elé terjeszszem azon érveket, melyek itten a törvényjavaslat támogatására előhozattak, és azon magyarázatokat, melyekből én következtetem azt, hogy nem ragaszkodhatom ezen érvekhez. Először mindjárt előhozatott azon számtani érv a túlsó oldalon, hogy az arány helyes és igy a törvényjavaslatot kötelességünk pártolni. Az arány helyességét csak ugy bizonyíthatnék meg, hogy ha tekintjük az összes számot és számítást, kijelölve az államadósságok egész összegét, és igy volna kijelölve, mi az, mit elvállalunk. Hallottam itt emliteni, hogy el kell vállalnunk, és épen ily mértékben kell elvállalnunk az államadósságok egy részét azért, hogy a külföldi tőkepénzeseinél a mi hitelünk növekedjék. Igaz, t.ház, ifjú koromban nem lehettem oly szerencsés tőkepénzesek és a tőzsdék irodáiba behatolhatni, később pedig nem voltam oly szerencsétlen, hogy azokban kellett volna rejtőzni és ide-oda menekülni; hanem mégis gondolom, hogy a tőkebirtokosok lesznek oly eszélyesek, hogy megnézik, kinek van pénze, és megnézik azt is, kinek adnak, megkérdezik azon helyet, hol találják meg azon adósságok legfőbb biztositékát, és mily adósság terheli már azt, a kinek adni akarnak. Soha világosabb telekkönyvezés nem kell nekik, mint a milyet mi elvállalunk, melyet elvállalni a magam részéről is helyesnek tartok. A törvény által ott van, t. i.az 1867-iki törvényben, hogy mi a méltányosság alapján, és más föltételek mellett készek vagyunk elvállalni az államadósságok egy részét. Mert, hogy ha azt meglátja a hitelező, hogy mi elvállalunk valamit, ez nem igen fogja emelni hitelünket, ámbár azt hiszem, hogy Intelünket ez által még nem vesztettük el, s igy abban, hogy a tőkepénzeseknél mily hatást fog tenni ez vagy amaz, erre érvet nem találok, ha ezt ilyen arány alapján elfogadjuk. Hallottam olyan biztatásokat is, hogy elvállalhatjuk az arányt, mert hisz kereskedelmünk, iparunk, kiviteli terményünk sokkal jobb lesz, szükségleteinket olcsóbban vásárolhatjuk, mert nem lesznek a gyártmányok oly drágák mint most, s igy jobb karban leszünk. Ez a jövő dolga, és óhajtanám, hogy a jövendő ne lenne beborítva oly sürü fátyollal, mint a minővel van, mert abba ugyan senki bele nem tekinthet; valamint óhajtottam volna, hogy a múltra is sűrűbb fátyol vettetett volna, hogy a régi keserveket jobban el tudta volna fedni, mint elfedte, hogy vissza ne tekinthessünk. Én azt, hogy jobb karba jöjjünk, valamint szivemből óhajtom, ugy azt is óhajtom, hogy ha a nemzet jobb létben lesz, ezen jobblétet a maga szükségleteinek fedezésére fordithassa és ne a külföldnek adja a fölösleget. Volt itt mondva az is, hogy ne sajnáljuk e pénzt és fizetést, a szabadságot vásároljuk meg I rajta. Én a vásárt, t. ház, ugy szeretem, hogy elvej szem a kelmét, megfizetem az árát és megtartom a ! kelmét. Ha másként történik a vásár, ha ugy törj ténik, hogy én oda adom a pénzt, s csak megigé! rik, hogy majd megkapom később a kelmét : bizony, t. ház! ezt én vásárnak nem tekintem. j Sok más'érvek is hozattak elő, a miket én mind teljes figyelemmel hallgattam, s fel akartam hasz' nálni arra, hogy én is azon okoknak alapján rászavazhassak arra, hogy a törvényjavaslatot elfo' gadom a részletes tárgyalás alapjául. ; Tettem azt is, hogy önmagamban kerestem az érvet, a mely mellett azt pártolni tudjam. Megkísérlem azt elmondani, hol gondoltam én feltalálni a legnagyobb érvet. (Halljuk !) És találtam is egyet. A nemzetek és államok csoportosulásában csak azon nemzet tarthat fön magának biztos állást, s fenmarad, a mely nemzet képes bebizonyítani azt, hogy ő az államok csoportosulásában politikai szükségesség; s ezen tekintetből igen is lehetne védelmezni, hogy ugy fogadjuk el a törvényjavaslatot, a mint az a ház asztalán fekszik. Ámde, hálaistennek, Magyarországé térenhistoriailag megmutatta, hogy politikai szükségesség : mert a mióta fenáll, mindig védbástyája volt a civilisatiónak keleten; s mióta fenáll, mindig pártolója volt azon szövetségnek, a melyet megkötött. Ezt mind tények bizonyítják, s hogy mi most egyily csekély biztositékát adjuk ennek, arra egyátalában semmi szükség nincs. Ezeknél fogva pártolom a Tisza Kálmán indítványát, hozzá tévén, hogy ha bővebben felvilágosittattam volna ezen, a ház asztalán fekvő iromány szükségessége felől,"akkor meglehet, hogy arra szavaztam volna, hogy elfogadjam azt a részletes tárgyalás alapjául. {Helyeslés a bal oldalon) Kurcz György: (Eláll!) Tartózkodni fogok, a ház kifáradt figyelmének tekintetbe vétele mellett, a hosszas fejtegetéstől ezen kérdésre nézve, s a mit különben tán hosszasabban mondtam volna el, igen rövidre fogom összevonni azon nézeteket, me-