Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.
Ülésnapok - 1865-188
104 CLXXXVm. OKSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 13. 1867.) zalaira nézve nem felelhetett meg azoknak. Tartsunk helyes rendet az adóssági fizetésekben. Fizessünk először magunkért, azután másokért, ha akarjuk. Kendezzük előbb tulajdon házunkat, ngy aztán másokét. Fizessük először valóságos jogi tartozásainkat az igazság alapján, ugy aztán azokat, melyek a méltányosság alapján csak határozatlan köteleztetést vonnak reánk. Ez, uraim, az erkölcsi rend és józan okosság rendje és törvénye. Tulajdon adósságaink fizetésében megtaláljuk legbiztosabb mérlegét fizetési képességünknek a szomszéd terhei elvállalátára, valamint is igaz értékét a jelen közösügyes alkotmányosságnak. Az életből szólok, uraim! Egy üzletembere üzlettársának ármányai által, ki egészen tulajdon kezére akartahajtani az üzletet, látta ezt 20—25 perczentes adósságokba merülve, s mind az üzlet, mind tulajdon és családja érdekét veszélybe juttatva. Magával számot vetvén, igyekezvén önállólag rendezni dolgát, nagy áldozattal bár, kiszorította üzlettársát, s kijelentette nyiltan hitelezőinek, hogy az üzlet igy nem folytatható, s közös érdekűkben, az uzsorások némi |duzzogásával, kiegyezettabban, hogy nem fizet többet törvényes kamatnál, és ime üzlete áll és virágzik. Ezt kellene tenni körülbelül véleményem szerint a szóban forgó terhekre nézve. De erre nézve nem akarok többet szólni. Yolna még egy más mód: nyittassák meg személyes aláírás. (Derültség.)Itt én se fogom magamat visszavonni. De j különösen alkalma lesz bebizonyítani buzgósá- ' gát e méltányosság ügyében maga a felséges ural- i kodó háznak, mint melynek leginkább is érdeké- j ben áll; továbbá az ország vagyonosságra nézve ; kegyelt fiainak, kimutatni buzgóságukat polgári áldozatra a legközelebb polgári jogokkal megaján- j dékozandó izraelitáknak, stb. I En, t. képviselőház! ki a közös ügyet soha nem pártoltam, a közösügyi adó iránti tárgyalásban következetesen nem szólhattam. Megszavazta azt a t. ház többsége, s annak gyümölcsei keserű ízét sejtem előre azon arányból, melyhez méretett, mire nézve még 1861- iki feliratában azt nyilvánította az országgyűlés, hogy a jövő nemzedékek jövedelmeit is előre kimerítette, mi jelenleg még inkább elmondható; s ha ezen közös adóhoz még hozzájárul, mint a törvényjavaslat tartja, 30 millió forint évenkint változatlan örök-időre (!) fizetendő : ez oly teher, melyhez hasonló harácsot soha a török nem vetett népünkre, s mely mindjárt az első évben csak deficittel, uj adóssággal lesz teljesithető. Tisztelt képviselőtársunk Deák Ferencz múlt évben, midőn az éhező ország népének éhenhalástól megmentéséről volt szó, absurditásnak tekintette indítványunk szerint ezt, nemzeti kölcsönnel eszközölvén, adósságesinálással, mint monda, initiálni uj államgazdaságunkat. Vajon nem sokkal nagyobb absurditás volna-e ezt azzal kezdeni meg, hogy a szomszéd adósságának felsegélésére magunk elviselhetlen terheket vegyünk magunkra ? En, t. képviselők, nem vagyok, miként pénzügyminiszter ur s a túlsó oldal némely szónokai, azon helyzetben, hogy e teher iránti felelősséget magamra vállalhassam; s ha valaha, itt helyén lenni tartom a név szerinti szavazást, (Jobofelöl: Meglesz!) hogy tudja a nemzet, kik azok, kik azt rája megszavaztak, s ha netalán, mint a t. urak kétségkívül hiszik, ez iszonyú adóból üdv és haszon háramlik a nemzetre, ennek dicsőségét is í élvezhessék. Elnök! Tekintve a még szólásra följegyzettek sorát, mai napon a tanácskozások ugy sem végezhetők be; s tekintve másfelől az előhaladt időt, ha a t. háznak ugy tetszik, a mai ülést befejezhetnek. (Felkiáltások a bal oldalon : Folytassuk!) Ha a tisztelt háznak folytatni tetszik, ez ellen természetesen semmi ellenvetésem nem lehet. Kérem tehát a következő szónokot felszólítani. BadiCS ÁkOS jegyző : Dózsa Dániel! Dózsa Dániel:T. képviselőház! Igen sokan talán azt kérdhetik magokban, hogy én, ki ekkorig némán hallgattam e teremben a tanácskozásokat, hogyan szólalok fel épen e kérdésben legelőbb, a. mely legkevésbbé alkalmas arra már lényegénél fogva is, hogy általa a szónok népszerűséget keressen, s hogyan tartom fen a szólás jogát most, midőn már a tárgy minden oldalról annyira meg van vitatva és kimerítve, hogy alig remélhetni, hogy a szónok a figyelmet megnyerni képes lehessen? (Halljuk! Halljuk!) De szólok e tárgyhoz, mert meg vagyok arról győződve, hogy ennél nagyobb horderejű kérdés még ekkorig nem állott a ház asztalán, s belátom, hogy épen ezen kérdés egyik kulcsa a közöttünk és Ausztria közötti kiegyezkedés megvalósulhatásának. (Helyeslés.) Szólok e tárgyhoz, mert ezzel kapcsolatban lelkemben a múlt történelméből oly reminiscentiák merülnek fel, melyek nagy tanulságokkal utalnak arra, hogy a kiegyezkedés alkalmas szempillantatait felhasználjuk. Volt egy idő, még midőn az ellenzék húsz évet kitartó küzdelme után képes lehetett az uralkodót a szabadelvüség és előhaladás politikájának megnyerni, midőn kezébe ragad% r án a kormányhatalmat , erélyes és szabadelvű intézkedésekhez nyúlt, s az alkotmányos szabadság teljesebb biztositékául törvény által létesité a parlamentáris és felelős miniszteri rendszert. Akkor is, mint most, nagy reményeken kezdett a nemzet csüggeni, szép álmokat álmodott a szabadság azon jótékony befolyásáról a nemzet szellemi és anyagi újraalkotására, melyet a napok-
