Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.

Ülésnapok - 1865-188

CLXXXVIIL ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz.13. 1867.) 99 tosan nyughassanak. (Helyeslés a jobb oldalon.) Előttünk vannak az alapkövek, melyeket le kell tenni, hogy reájok tovább bizton építhessünk; de mindenekelőtt az akadályokat el kell hárítanunk; de ez mind csak szorgalom és kitartás által sike­rülhet. Mert, uraim, nincs varázsvessző, nincs taliz­mán, mely egy érintéssel a szabadságot körünkbe levarázsolhatná. Hallottam azt 1848-ban a pozsonyi országgyű­lésen, hogy alkotmányos szabadságot biztosító szö­veget három nap alatt lehet irni. Lehet irni három nap alatt, elég hiányosan; de, mint a szomorú ta­pasztalás megmutatta, azt a gyakorlati életbe három nap alatt átvinni nem lehet. {Zajos helyeslés.) És va­lamint a kis mustár, az evangélium szavai szerint, lassankint fejlődve nőhet nagy fává, melyen az ég madarai megpihennek, ugy a szabadság kifejlő­désére is idő kivántatik. Két feltétele van minden emberi műnek : idő és tér. A tér megnyilt előttünk; hogy a kellő idő mi­enk legyen, részint a szerencsétől függ, részint a magunk óvatosságától. Én óhajtom, hogy ezen óvatosságról soha meg ne feledkezzünk, s hogy e téren az óvatosság mellett még határozott egyet­értéssel is működjünk. Két utón lehet Magyarország függetlenségét kivívni: egyik Ausztria beleegyezésével, békés uton;a másik más utón, Ausztria beleegyezése nélkül. Békés utón — hivatkozom mindazokra, kik a bécsi értekezleten jelen voltak — van-e, lehet-e re­ményünk, hogy Ausztria beleegyezzék, beleegyez­hessék Magyarország által nyújtandó csekélyebb áldozatokba ? Én legalább nem hiszem: nem csak azért, mert nem akarják, hanem azért, mert nem is akarhatják: mert kevesebb segedelem nyújtása mellett pusztulásuk bizonyos lenne. Békés utón tehát jobb sikert nem reménylek. Lássuk a másik utat. A másik út, nem is tekintve azt, hogy annak követése már magában számtalan áldozat- s költségbe kerülne, kimenete­lében vagy szerencsétlen, vagy szerencsés lehet. Ha szerencsés, és egy európai békekötés vagy európai conferentía fogná Magyarország függetlenségét elismerni és decretálni: hiheti-e valaki, hogy ezen terhek alól ez esetben is menekülhetnénk, hogy az európai érdekek nem fogják-e akkor is megkiván­ni, hogy e terheknek azon részét, mely, mint ők hiszik, minket illet, mi is viseljük? Én részem­ről nem hiszem, és alig hiheti valaki, ki elismeri, hogy história est magistra vitae, ki tudja, hogy ily esetekben Európaszerte divatozó szokás a terü­let és népesség mennyiségét megszámítani s ezek aránya szerint vetni ki az ilynemű terheket; és akkor méltán félek, hogy ezen arány reánk nézve sokkal súlyosabb lesz. (Élénk helyeslés a középen.) Ha, pedig szerencsétlen lenne a kimenetel, akkor kérdem én, t. ház, ki fogja az ily szerencsétlen kísérlet költségeit fizetni ? kiket fog illetni azon számtalan áldozat, melyet egy ^szerencsétlen háború okvetlen reánk bozand ? kit fognak illetni egy talán megint 18 éves provisorium költségei és azon ösz­szegek, melyeket elnyomásunkra ismét fordítani fognának? és mindenekfölött kit fog illetni a fele­lősség terhe, ha ezen convulsiók folytán Magyar­országnak jövője, sőt maga léte is veszélyeztet­nék ? (Elénk helyeslés a középen.) Azzal végzem beszédemet, a mivel kezdettem: én ez áldozatokat, e terheket nem kicsinylem, sőt igenis súlyosaknak tartom ; de kénytelenségből — mert politikai tekintetek parancsolják — fájó ke­bellel, szomorúan, de azon meggyőződéssel foga­dom el azokat, hogy ezek oly feltételei jövőnknek, melyek nélkül annak alapját letenni és biztosítani képesek nem lehetünk. Ezért és csak is ezért tehát pártolom a törvényjavaslatot, (Zajos tetszés és él­jenzés.) Román Sándor : T. ház! Már többször megtörtént, hogy oly körülmények között vol­tam, hogy a megvitatott tárgyak eldöntése al­kalmával szavazatomat nem adhattam. A jelen tárgyalás alatti törvényjavaslat is azok egyike. Ezen országgyűlési ülésszak folyama alatt felmerültek olyan körülmények, reám nézve kel­lemetlenek, a melyek azon meggyőződést érlelték meg bennem, hogy kötelességemnek érezzem mind j a t. képviselőház, mind pedig küldőim, s különösen j nemzetem iránti kötelességemnek tekintsem, ma­; gam tartását jelen felszólalásom által indokolni. Erre pedig alkalmat adott nekem közelebbről az igen tisztelt cultusminiszter urnák keddi beszédé­ben tett allusiója. Figyelemmel kisértem azon ; ékes beszédet, a melylyel a t. cultusminiszter ur a | törvényjavaslatot az ellenzéknek pártolásra aján­I lotta. Kitűnő szellemi s költői tehetségének egész ' erejével s a frásisok nagy halmazával, ugy tetszett j nekem, hogy azok között — legalább pythiai hang­1 lejtéséből ugy következtettem —hogy legnagyobb súlyt azon argumentumra fektetett, mely nem csak ! a kül, hanem az e hazában már jelenleg is fenye­gető veszélyre vonatkozott, s ezen argumentumba ! még a philologiát is bele vegyítette. Magam isfog­I lalkozom a philologiával; de mégis nem ez az oka, hogy a t. cultusminiszter ur szavainak horderejét | felfogtam, hanem az, hogy igen szabatosan fejezte ki magát. T. képviselőház! megtörtént már többször e házban, hogy a hányszor fontosabb kérdések for­dultak elő, ugyanannyiszor a nemzetiségi kérdés ! argumentumnak használtatott, hogy pressiot gya­koroljanak bizonyos részre. En ezen eljárást fel nem foghatom, nem foghatom fel pedig egy oly országban, a mely kiválólag polyglot, vagyis sok

Next

/
Thumbnails
Contents