Képviselőházi napló, 1865. V. kötet • 1867. szeptember 30–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-184

350 CLXXXIV. OESZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 9. 1867.) gyarország erejét is fölemészti, és ha azt kérdené tői em, akarok-e békében élni szomszédaimmal oly módon, hogy ha veszedelem fenyeget bennünket, egymást meg fogjuk védeni, ha pedig békesség van, akkor vállvetve fogjuk előmozdítani egymás jóllétét, és azt kérdené tőlem, hogy ezért mit adok ? akkor azt mondanám : ez igen sokat ér, ezért kész vagyok nagy áldozatot hozni. (Tetszés a középen.) És ha valaki nekem azt mondaná továbbá: „Én eszköszt nyújtok neked nemzeti életedet tovább folytatni, én eszköszt nyújtok neked a jóllétet megszerezni, én eszköszt nyújtok neked vér és rázkódtatás nélkül behelyezkedni régi alkotmányodba." és azt kérdené: „Mit adsz érte?" akkor azt mondanám : „Ez oly kincs, melyet eléggé megfizetni nem lehet." (Elénk helyeslés a jobb oldalon.) És t. képviselőház! kik az 1867. 12. t.czikkben nem látnak egyebet, mint jogfeladásokat, nem látnak egyebet, mint az önállóság teljes feladását, nagyon természetesnek találom, hogy azok vagy nem kivannak semmit fizetni, vagy pedig oly feltételekhez kötik a fizetést, melyek, ugy szólván, egyek a semmit nem fizetéssel. Hanem, t. képviselőház ! velem együtt, azt hiszem, e teremben igen sokan vannak, kik az 1867. 12-k úgynevezett közösügyi törvényekben elemét és csúcsait látják egy uj világnak, melyet, meglehet, hogy erőfeszítéssel és nehezen fog lehetni csak megnyerni és megtartani, de mely — azt hiszem — hogy a hazának jövőjét tökéletesen biztositni fogja. Ha én és azok, kik igy gondolkoznak, ezen közösügyi törvényekben ilyesmiket látunk, nagyon természetes, hogy áldozni és pedig nagy mérvben áldozni is készek vagyunk. Igaz, t. képviselőház, hogy a sommá nagy és roppant; öt—hat száz millióról van szó, évenkinti 29 millió kamatfizetéssel; de azt hiszem, azon sommá csak akkor látszik oly roppantnak, ha szintén izoláltan képzeljük azt: mert vegyük azon sommákat, melyeket magokra vállalnának a lajtántuli tartományok, hol 2400—2500 millió fizetéséről van szó, akkor ezen sommá nagysága azonnal eltűnik. A t. képviselőház és a törvény kimondá azt. hogy ezen törvények életbe léptetését azon föltételekhez köti, hogy az alkotmány itt is, a Lajtán tul is helyre lesz állítva, és igy elismeri azt, hogy a lajtántuli népek erkölcsi érdekeit tekintetbe veszi. Igy tehát csak arról van szó : vajon akarja-e áldozattal is anyagi érdekeiket tekintetbe venni oly módon, hogy a teher alatt se mi, se Ők le ne roskadjanak? Tisza Kálmán t. képviselőtársam azt monda, hogy ők is, mi is le fogiink roskadni. Bocsánatot kérek, ha erre azt válaszolom, hogy a t. képviselő úr okoskodását igen sokban helyeselném és követném, csak egy különbséggel. Minden érvei oda mennek ki, mintha mi most is ellenséges indulatú absolut kormány nyal állnánk szemben; pedig- nem csak hogy ellenséges indulatüabsolut kormánynyal nem állunk szemben, de e kérdésben semmiféle kormánynyaí nem állunk szemben. (Helyeslés a jobb oldalon.) Ez egészen uj kérdés: itt nép és nép közötti kérdés forog fön. (Elénk helyeslés a jobb oldaton.) Ez véleményem szsrint a nagy különbség, midőn az érveket mérlegeljük. (Helyeslés a középen.) Azt mondta tisztelt képviselőtársunk, hogy ők is, mink is össze fogunk roskadni. Én nem tudom, hogy vajon a jelen körülmények között czélszerü-e azt mondani az egyik népnek és másik népnek is, hogy nem lehet eset, hogy ő bajából kibontakozzék. Mert, kérem, ez a népet itt is, ott is kétségbe esésig vihetne; és én legalább még addig példát nem tudok a történelemben, hogy lett volna oly eset, hogy ha egy nép maga rendelkezik saját sorsa fölött —• bármi bajok lettek volna ott — hogy azon nép, nem a forradalmi, de a rendes utón is, nem tudott volna magán segíteni. (Elénk tetszés a középen.) Én a t. képviselő urnák erre nézve még csak azt akarom mondani, hogy nem tudom, mit gondol tehát a t. képviselő úr? Mert hogy a baj itt van, és hogy annak sémi, se azok nem okozói, az világos. Mit gondol tehát, hogy mit tevők legyünk ? Talán összetett kezekkel nézzük, mikor fog azon pillanat beállani, midőn mi is, ők is össze fognak roskadni? Vagy talán csüggedő lélekkel kezdjük meg ásni a sírt és feküdjünk bele? Mert én legalább nem tudom, hogy akkor mi más mód lehetne: a baj megvan és azon minden áron segíteni kell. Igenis maga a t. képviselő úr is azt mondja, hogy segíteni lehet, még pedig a statusadósság leszállítása és a conversio által. Mivel itt is alkotmány van és a Lajtán tul is, azt hiszem, hogy ha ilyesminek kellene történni, az csak oly módon történhetnék, hogy az itteni és a lajtántuli törvényhozás e fölött határozna. He a dolog természeténél fogva ennek egyszerre, egy időben, talán egy órában kellene történnie. Tehát mi történnék? Határozna Ausztriának összes statusadóssága felett egy részről Magyarország országgyűlése, más részről a laj[ tántuli országgyűlés. Ugyan, kérdem, nem volna-e ez a legpraegnansabb kifejezése azon solidaritasnak, melyet mi sem akarunk, ép oly kevéssé, mint a t. képviselő úr? (Ugy van! a középen.) És azután kérdem, ha a conversio megtörténhetnék is, hogy ha az innét vette volna eredetét, mindenesetre — j mivel a lajtántuli népek leginkább vannak érdej kelve — az ódium egyenesen a magyar minisztériumra esnék és általa az egész nemzetre, és igy azon kiegyenlítés, melynek most küszöbén állunk, vissza lenne vetve, ki tudja mennyi időre: a bonyolultság nagyobb volna és eredményt nem érnénk, Én ugyanis ilyen pénzügyi manipulationál je-