Képviselőházi napló, 1865. V. kötet • 1867. szeptember 30–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-183

3^fi CLXXXIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 7. 1867.) nak abban letéve vám-, posta-, pénz-, vasúti, kereskedelmi stb. szerződéseknek. Szerintem oly alaposan felelt különösen Kerkapoly képviselő társam arra, hogy veszedelemnekvolnánk kitéve, ha mi elfogadnék azon t. czikket, mely a quota és államadósság megállapítását ajánlja, mig másfelől a lajtántuliakról nem halljuk, hogy mi nézetben vannak: hogy e tekintetben nem tartom szükségesnek válaszolni, annyival kevésbbé, mivel a miniszterelnök és a pénzügyminiszter urak leghatározottabban kifejezek azt, hogy a törvénynek nem csak szellemét, de utolsó betűjét is minden tekintetben készek megtartani, és meg is fogják tartani. Tisztelt képviselőtársam Tisza Kálmán megtámadta a szőnyegen fekvő javaslatot, azt mondván arról, hogy solidaritast vállal az államadósságokat illetőleg. A solidáritás kimutatása végett egyes pontjaira hivatkozott a törvényjavaslatnak. Ezeket részletes tárgyalás alá nem veszem. Nem hiszem ugyan, hogy abból helyesen kiolvasható volna a solidaritas; annak megvitatása azonban inkább akkorra való, mikor a részletes tárgyalásra kerül a sor. Azt mondotta továbbá, hogy a czél a könnyítés, a feltétel az, hogy többet ne adjunk, mint mennyink van; a törvényjavaslat azonban nem felel meg a czélnak s nem felel meg a feltételnek. Én, a mint bátor voltam felhozni, azt hiszem, hogy a czélnak is, feltételnek is megfelel. A czélnak megfelel, mert ez által képesek leszünk a kiegyezkedést létrehozni. [Felkiáltások: Ohó! Nem áll! Zaj.) De igen is, meggyőződésem, hogy a birodalom két része közötti feszültség meg nem szűnik addig, mig a pénzügyi kérdések végleg rendezve nincsenek; a pénzügyi kérdéseknek végleges rendezése pedig nem történhetik addig, mig olyan alap nem találtatott, melyet tul is elfogadnak, és mi is képesek vagyunk elfogadni. Ennélfogva czéliráuyos, s a feltételnek is megfelel, mert nem ígérünk többet, mint a mennyit bírunk. Hogy a teher nem nagyobb, mint a mit hordani képesek vagyunk, erre bátor voltam néhány adatot hozni fel, s nem fogok többre hivatkozni, mert csakugyan unalmasak, a számtételeket nem szívesen szokták hallgatni. {Elénk felkiáltások a bal oldalon: De söt kérjük! Halljuk a számokat! Zaj.) Részletekbe nem fogok bocsátkozni: tessék megnézni az eddigi számadásokat; s e számok összegéből kisül, hogy Magyarország beligazgatási költségein, s apragmatica sanctioból folyó terheltetésén kivül még mintegy 30 milliót fog hordhatni. Tessék megnézni, hogy körülbelül az ország tiszta jövedelme 86—87 millióra felmegy: ebből 25 millióba kerülhetnek a pragmatica sanctio féle kiadások, a beligazgatási költségek összesen mintegy 27—28 millióba. De én nem terjeszthetek budgetet elő és nem beszélhetek a részletekről; csak annyit mondhatok, hogy a ki tanulmányozza azon számokat, a melyek kezünkben vannak, azokból meríthet mindenki saját maga számára kellő adatokat. S ha ezek mellé kapcsolom még azon adatokat, a melyeket Bécsben volt szerencsém hallani, tiszta lelkiismerettel mondhatom, hogy hitem szerint az összeg, melyet magunkra akarunk vállalni, nem nagyobb, mint a mit hordani képesek vagyunk; és mint előre kijelentettem, ez egyik fő feltétele annak, hogy Magyarország megnyughassék ezen összegben. (Ellenmondások a bal oldalon, Znj.) A tisztelt képviselő úr a központi bizottság előadóját vádolja, hogy mindenek előtt s mindenek fölött azt tartja szem előtt, hogy mi van érdekében ő fölsége többi országainak. Az igaz, hogy a központi bizottság előadója igen nagy súlyt fektet arra, hogy mi van érdekében ő felsége többi országainak; de kénytelen vagyok megjegyezni, hogy itt nekünk tökéletesen egy az érdekünk azokéval, a mennyiben nekünk is, nekik is érdekűkben van a végleges rendezés. A végleges rendezés pedig lehetetlenség volt más alapon, mint azon közös alapon, amelyet ők elfogadni Ígérkeztek, sőt már el is fogadtak, mi is, csekély felfogásom szerint, ismételve állítom, bátran elfogadhatunk. Magas politikai szempontok ép ugy kívánják ezt, a mint hogy megengedik azt a financiális viszonyok. T. képviselő tárjam Tisza Kálmán kifejezte egyfelől azt, hogy a solidaritast egészen meg akarja semmisíteni. Magam is mellette vagyok. Solidaritast nem akarok elvállalni az államadóssági tőkék terheit illetőleg. De másfelől, a mi legkellemetlenebb lehet a solidaritasból, azt ajánlja, hogy vállaljuk magunkra, s azt tegyük meg talán magunk. Mi lehet a legkellemetlenebb a solidaritásban ? Az, hogy együtt csináljunk bankrotot. Hogy ha együtt csináljuk a bankrotot, {Felkiáltás balfelöl: Nem együtt!) vajon nem annyit tesz-e ez, ha azt mondjuk: „Eszközöljetek oly viszonyt, mely szerint egyensúlyba jöttök, akkor vállalunk el az államadóssági terhekből valamit!" vagy pedig ha azt mondjuk: Kényszeritünk titeket, hogy reducáljátok az adósságokat s azután osztozkodunk?" Ez tökéletesen mindegy, a morális felelősséget illetőleg. Hiszen ekkor a solidaritast épen azon tekintetben vállalnék el, a mi kétségkívül a legkellemetlenebb, ha t. i. akár azt mondanók, hogy kisebb kamaíot fizessetek, akár azt, hogy kevesebb tőke után fizessétek. Én más modorral vagyok hajlandó eljárni: nem Mnom, akár mit csináljanak is, csak kilátás legyen arra, hogy ők egyensúlyba jöhessenek; mi pedig csak annyit vállaljunk el, a mennyit elhordozhatunk. Ezt az államadóssági tőkék miként rendezése körül való solidaritas kikerülését nem csak én óhaj-