Képviselőházi napló, 1865. V. kötet • 1867. szeptember 30–deczember 9.
Ülésnapok - 1865-181
CLXXXI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 5. 1867.) 319 országainak országgyűlésében folytatott tanácskozások eredményéről s az emiitett feltételeknek teljesültéről, a minisztérium által, az idézett törvény értelmében,mielőbb kellőleg értesíttetni fog," abban én is osztozom és elvárom azon értesítést. Hanem elvárom azt egész nyugalommal, tudva, hogy ezt a XII- t. ez. 20. §. már kötelességévé tette a kormánynak , s ez azt tudni és kötelességét teljesíteni fogja, ha eljön az idő; tudni s teljesitni fogja, ha nem mondjuk is ki batározatilag, hogy ezt tőle várjuk. Én tehát nem pártolhatom a határozati javaslatot. (Zajos helyeslés a jobb oldalon.) Ghyczy Kálmán: Azok után, t. ház, miket Debreczen város egyik kerületének érdemes képviselője előadott, nekem az itt mondottakra csak kevés felelni valóm van. A t. pénzügyminiszter úr azon vélekedésben van, hogy az általam tett indítvány fölösleges: mert mind azok, a mik indítványomban foglaltatnak, már a törvény által is ki vannak mondva. En részemről köszönöm pénzügyminiszter úrnak ezen nyilatkozatát: mert magam is csak azokat akartam indítványomban felemlíteni, a mik törvény által már kimondattak. Egyátalában távol van tőlem az, a mivel t. pénzügyminiszter úr vádol, hogy én vádat akartam emelni a minisztérium ellen: hogy nem teljesíttette a törvény rendeletét, és nem tudósította a házat azokról, a mik másutt, más helyen történtek. Azokból, a miket mondottam, kitetszik, miszerint tudom, hogy az, a miről a minisztériumnak tudósítani kellene az országgyűlést, mind még meg nem történt. Hiszen tudva van, hogy a kérdéses három törvényjavaslatra nézve a birodalmi tanácsban még megállapodás nem történt s a delegationalis törvény iránt is legközelebb történt csak megállapodás , az alkotmányos alaptörvényjavaslatok pedig ő felsége által szentesítve nem lettek. Ezt magam is tudom, és eszem ágában sem volt azzal vádolni a minisztériumot, hogy olyanokról nem tudósította a házat, a mik még meg nem történtek. En csak megemlitettem, hogy szükséges lesz, | hogy a minisztérium annak idejében mindazokról, j a mik történni fognak, értesítse a házat; s ezt j szükségesnek tartottam és tartom azért, mert a I törvény azt rendeli. Szememre vettetett, hogy indítványomban j hivatkoztam az 1867.12-ik t. ez. több szakaszaira; de különösen nem emiitettem a 27-ik §-t. Azt hí- | szem, hogy a 27-ikt. szakaszt, a mennyiben szükséges, említettem ; de nem volt szükséges említeni: mert a 27-ik §. nem a birodalmi tanácsban képviselt országok alkotmányosságáról szól, hanem szól a közös ügyek mikénti kezeléséről. A 26-ik szakasz ezeket mondja: „Ezen két alap feltétel mellett a közös ügyek kezelési módja következő lesz;" és utána a 27.dik szakasz így szól: „Egy közös minisztériumot kell felállítani azon tárgyakra nézve, melyek, mint valósággal közösek, se a magyar korona országainak, se ő felsége többi országainak külön kormányzata alá nem tartoznak u Ez charakteristikája a közösügyi minisztériumnak. Hogy ahhoz, miszerint a teljes alkotmányosság életbe lépjen, ő felsége többi országaiban a parlamenti minisztériumnak ottani kinevezése szükséges, az magában a teljes alkotmányosság fogalmában benne foglaltatik, mert a nélkül teljes alkotmányosság nem létezik. Midőn én tehát a 25-dik szakaszra hivatkoztam, mely a közösügyi törvény életbe léptének feltételéről emlékezik, azt mondván: „a másik alapfeltétel az. hogy a teljes alkotmányosság 6' felsége többi országaiban is életbe lépjen," közösügyi törvényünknek ama szakaszára hivatkoztam, mely egyenesen ő felsége többi országainak alkotmányos életére vonatkozik és a teljes alkotmányosság eszméjében aparlamentiminiszteriumkiuevezése szükségének kifejezését is magában foglalja. Az igen tisztelt miniszterelknök urnák előadására is leszek bátor néhány igen rövid észrevételt tenni. Azt mondta igen tisztelt miniszterelnök úr, hogy határozati javaslatom túlterjed a magyar országgyűlés törvényhozási hatalmának körén, mert oly dolgokról rendelkezik, melyek jogkörén kívül állnak. Azt hiszem, határozati javaslatom egyenesen Magyarország törvényhozásának körébe tartozó dolgokról szól, mert csak azt akarja elérni, hogy azon tárgyak, melyek kölcsönös egyességgel elintézendők, kölcsönös egyetértéssel intéztessenek el, és nehogy azon dolgokról, melyek minket is illetnek, mások által olyanok végeztessenek, melyekhez, ha tudomásunkra jutnának, a mi hozzájárulásunk nem következnék be. Nem azt akarom, hogy befolyást gyakoroljon a mi törvényhozásunk ő felsége többi országainak ügyeire, hanem azt, hogy az ő törvényhozásuk ne gyakoroljon befolyást a mi ügyeinkre , [Helyeslés a bal oldalon) s hogy ezen ügyek iránt magunk, minden körülmények ismerete után, hozhassunk határozatot. Azt mondotta többek között Kerkapoly t. barátom, hogy a határozat nem biztosíték, a törvény biztosíték. Igen is, t. ház, a törvény biztosíték; de ez esetben a határozat, melyet indítványozok, a törvénynél is inkább biztosit: mert ezen határozatnál fogva arról, hogy teljesittettek-e a közösügyi törvények életbe léptére kikötött feltételek vagy nem, az országgyűlés fogna határozni; a szerint pedig, mit a központi bizottság javasolt,