Képviselőházi napló, 1865. V. kötet • 1867. szeptember 30–deczember 9.
Ülésnapok - 1865-174
CLXXIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Nov. 13. 1867.) 211 "ben való fölszabadítása érdekében Magyarországnak a háromegy királysággal való kiegyezkedése szivemen fekszik; „azon okból, hogy a horvát-szlavón kancelláriának fön kitett eljárása által a kiegyezkedés megnehezittetett, és hogy az országgyűlési és választási rendnek 186 7-ik évi október 20-dikai octroyálása által a kiegyezkedésnek törvényes útja elgátoltatott, maga a kiegyezkedés compromittáltatott és formaliter lehetetlenné tétetett; „nem tudva bizonyosan, történtek-e ezen, valamint közigazgatási, ugy államjogi eljárások a magyar minisztérium, különösen pedig a miniszterelnök tudtával és befolyásával; „föltéve, hogy a magyar minisztériumnak szivén fekszik, vagy legalább érdekében áll a valódi őszinte és a szerb-horvát nemzet szabad akaratán alapuló kiegyezkedés, nem pedig a magyarhorvát kérdésnek akármi módon decretált, látszólagos vagy kierőszakolt eldöntése Beust jelszava alatt, ki aszlávokat sarokba szoritgatja — mely jelszó azonban a szerbekre és horvátokra azért nem alkalmazható , mivel ezeknek egy kissé nagyobb zuguk van, mint a cseheknek a németek torkában — : a miniszterelnök úrhoz a következő kérdéseket intézem: „1-ör. A hivatalnokoknak és tanároknak fönemlitett elbocsátásai Horvátországban és Szlavóniában a magyar miniszterelnök tudtával, befolyásával vagy jóváhagyásával történtek-e vagy nem? „2-or. Ha igen, mivel igazolja miniszter úr ezen országgyűlés előtt a kiegyezkedést comprommittáló eljárásokat? „3-or. Az október 20-kai királyi leirat az országgyűlési és választási rendet illetőleg a miniszterelnök tudtával, befolyásával vagy jóváhagyásával bocsáttatott-e ki vagy nem ? „4-er. Ha igen, magára vállalja-e a miniszterelnök úr a felelősséget a világ és ezen országgyűlés előtt ezen octroyért, melyet egy harmadiknak utján eszközlött és mely képes a kiegyezkedést compromittálni ? és mivel igazolja ezen octroyt ? „5-ör. Ha pedig nem, hajlandó-e a miniszterelnök úr a koronának tanácsot adni, hogy október 20-ikai leiratát visszavonja, hogy mostani horvátországi és szlavóniai tanácsosait, név szerint az ideiglenes kanczellárt és a báni helyettest, kik a koronát és a kiegyezkedést közigazgatásilag és államjogileg compromittálták, elbocsássa, és olyan emberakkel helyettesitse, kik a nemzet bizalmát bírják, kik a rósz eszközöknek káros következéseit elhárítani az őszinte és becsületes kiegyezkedést pedig ki fogják eszközölni ?" Radics ÁkOS jegyző (olvassa Miletics Szvetozár harmadik interpeüátióját) : „Interpellatio az összes magyar minisztériumhoz a szerb ügyben. „Én ez országgyűlés CXLI. f. évi június 18dikai ülésében kérdeztem a magas minisztériumot, kész-e az újvidéki képviselő Branovacsky úr interpellatiojára válaszolni,melylyel ez még sokkal előbb kérdezte a minisztériumot? szándékozik-e, s ha igen, mikor szándékozik az országgyűlésen javaslatot tenni az 1861. szerb congressus határozatait és ki vánatait illetőleg ? „A belügyminiszter úr méltóztatott válaszolni, hogy alig hiszi, miszerint lehetséges lesz ez ügyben még azon ülésfolyam alatt indítványt adni be, miután e tárgy fölötte fontos levén, komoly megfontolást kivan, hogy tehát csak akkor fog indítvány beadatni, midőn az országgyűlés újra öszszeül. Két oknál fogva ujitom meg ez ügyet: először, mivel az országgyűlés újra összeült; másodszor, mivel, mint a negyvenes nemzetiségi bizottság tagja, az albizottságnak velem közlött adataiból észrevettem, hogy az 1861. szerb congresusnak határozatai mellékletként vannak nyomatva a nemzetiségi albizottság munkálatához. „Ebből látom és következtetem, hogy az albizottság a szerb congressus határozatait egy sorba állította a nemzetiségi kérdéssel átalában. „Azonban ezt tenni nem lehet. A szerb kivánatoknak előnyös történeti alapjok van, a minek következése, hogy a szerbeket, ezen alapnál és általok ezen országnak a törököktől megvédése körül szerzett érdemeiknél, valamint a magyar koronázott királyok diplomáinál fogva, bizonyos nemzeti jogok akkor is illetik, ha ez országgyűlés akármi oknál fogva nem is emelkednék azon magasabb szempontig, hogy Magyarországban a többi nemzetiségek, a nemzetiségi elv és a nemzetek természeti joga szerint, a nemzetiség fenállására és fejlődésére oly mértékben adjon biztosítékokat, a minőben azok a szerbektől a históriai jog megsértése nélkül meg nem tagadhatók, annál kevésbbé, mivel a szerb nemzeti privilégiumok az 1790: 27. t. ez. által is annyiban el vannak ismerve, „in quantum fundamentalibus regni legibus non adversantur." „De a szerb ügy formai oldalról különös tárgyalást és eldöntést érdemel és kíván. A szerb nemzet eddig nem csak egyházi-iskolái, hanem nemzeti-politikai ügyeit is a nemzeti congressusokon tárgyalta és rendezte, igy 1790. és 1861-ben. „A congressusokat a magyar királyok hívták össze, kik megígérték, hogy az ott hozott határozatokat^ mennyiben politikai természetűek lesznek, a magyar országgyűléshez fogják fölterjeszteni. A most uralkodó és megkoronázott magyar király is kegyeskedett 1861-ben mind az egybehívott nem27*