Képviselőházi napló, 1865. V. kötet • 1867. szeptember 30–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-171

160 CLXXI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Nov. 6. 1867.) Alkotmányos országban e kettőnek szoros kapcsolatban kell állani egymással. A szabadság nem abban áll, hogy kiki tehessen, a mit akar, mert ily szabadság mellett a hatalmasok mindent tehetnének, a mit akarnak, a gyenge még azt sem tehetné, a mihez joga van. (Tetszés.) A rendnek fentartására pedig épen nem szükséges a hatalomnak korlátlan uralma, mert ez a szabadságot tenné lehetetlenné és magát az alkotmányt semmisítené meg. (Helyeslés.) E kettőt egyesíteni kell. De erre nem elég, hogy a nemzet és fejedelem együtt alkossák a törvényeket, nem elég, hogy a fejedelem azokat szorosan megtartsa és végrehajtsa; hanem mulhatlanul szükséges az is, hogy a polgárok a törvénynek és a végrehajtás körében a fejedelem törvényes hatalmának engedelmeskedjenek. (Helyeslés .) Oly átalános alapelve ez az alkotmányosságnak, hogy azt senki soha kétségbe nem hozta. Már három századdal ezelőtt őseink törvényben is kimondották azt, midőn 1548-ban a XIV. ezikkelyben világosan elismerik, hogy a [királyi felségnek mindenki engedelmességgel tartozik. A szabadság és rend fentartásának elveiből indult ki a magyar törvényhozás minden intézkedéseiben. E két elvet tűzte ki az 1848-iki országgyűlés akkor is, midőn a megyei hatóság ideiglenes gyakorlatáról rendelkezett, mert a 15-ik czikkely bevezetésében világoson kimondotta, hogy: „A megyei szerkezetnek, Magyarhon és kapcsolt részei alkotmányossága védbástyáinak a közszabadsággal öszhangzásba hozatala, egyszersmind a közigazgatásnak idő közben is minden megakadástól megóvása tekintetéből rendeltetik" stb. Azt akarta tehát az 1848-diki törvényhozás, hogy a közszabadság is fentartassék, s idő közben a közigazgatás is minden megakadástól megóvassék. Nekünk a törvényhozás terén feladatunk soha nem lehet az, hogy e két vezérelv közül az egyiket a másiknak feláldozzuk, hanem arra kell törekednünk, hogy a kettőt öszhangzásba hozzuk. (Elénk tetszés.) Óhajtanám, hogy minél előbb tanácskozhatnánk a megyék végleges rendezéséről, mert ezt politikai életünkben egyik legfontosabb és legsürgetősebb kérdésnek tartom. Ha ezen végleges rendelkezés lenne ma tanácskozásaink tárgya, elmondanám, a mit jelenleg is határozottan kijelentek, hogy én a megyéket a politikai élettől megfosztani bűnnek tartanám az alkotmány ellen. (Zajos tetszés.) Nem kívánom, soha sem kívánhatom azokat csupán közigazgatási testületekké devalválni. (Elénk helyeslés.) Jövőre sem volnék soha hajlandó megfosztani a megyét azon jogától, hogy a kormány rendeletei ellen felírást intézhessen a kormányhoz, és abban a minisztériumot a törvényekre vagy a helybeli körülményekre figyelmeztethesse. Magának a kormánynak is jól esik és érdekében fekszik az ily figyelmeztetés. Csak ezen jognak gyakorlata végtelenségig ne terjedjen és a közigazgatást lehetlenné ne tegye, ('ügy van ! Helyeslés. Ugy van!) A megyék nem csak támaszai, depolitikai iskolái is voltak az állam életének ; tanácskoztak, a közigazgatás legalsóbb fokától kezdve amagasabb közjogi kérdésekig, minden előforduló tárgyakról, s midőn a gyakorlati élet tapasztalataiból kiindulva fejtették ki nézeteiket, egyszersmind tanultak magok is, tanítottak másokat is, és eszközlői valának az eszmék tisztába hozatalának. (Elénk tetszés.) Egyedül elméleti tudósok, kik nem az életből, csak a könyvekből tanulták az államtudományt, gyakran fenakadnak a gyakorlati élet egyes nehézségein, s a közigazgatás minden ágainak gyakorlati ismerete épen oly szükséges a törvényhozónak, mint az államtudomány fő elveinek alapos tudása. (Elénk helyeslés és tetszés.) Nem szeretném a megyék oly végleges rendezését, mely az országot a politikai fejlődés ezen iskolájától is végkép megfosztaná. (Tetszés) De most nem arról van szó, mikép rendezzük ] jövőre a megyéket. Egy concret eset fekszik előttünk, melyet nem azon törvények szerint kell megítélnünk, melyeket jövőre alkotni fogunk, hanem j azon törvények szerint, melyek jelenleg fenálla| nak: én is tehát ezen concret eset fejtegetésére I fogom szorítani előadásomat. (Halljuk!) j Szükségesnek látom mindenekelőtt a tények I valódi állását előadni, ugy, a mint én azokat felfogom, habár ismételnem kellene is a már mondottakat. (Halljuk!) Külföldről politikai tartalmú levelek küldettek hazánkba, s e leveleket a sajtó terjeszteni kezdte. A kormány azt látta, hogy e levelek tartalma alkotmányunkat s annak alaptörvényeit élesen megtámadja, a pragmatica sanctiot ellentétbe állítja a haza függetlenségével, keményen kikel legújabban alkotott és szentesitett alkotmányos törvényeink ellen, s e megtámadás és ezen kikelések által izgatást fog előidézni a nép között, gyűlöletet és gyanakodást terjeszteni a fennálló törvényes állapot ellen. E veszélyt elháritni s az izgatás'terjedését meggátolni kötelességének tartotta a minisztérium, s azon eszközhöz nyúlt, melyet neki a 1848-ki sajtótörvény világos rendelete nyújtott. E közben Eger városa az emiitett levelek folytán, tudva és ismerve az azokban kifejtett nézeteket, törhetlen bizalmat szavazott a levelek írójának, és azt jegyzőkönyvébe vezetett határozat által nyilvánította. A minisztérium azon nézetben volt, hogy Eger