Képviselőházi napló, 1865. V. kötet • 1867. szeptember 30–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-170

CLXX. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Nov. 5. 1867.) 139 mondja: minden államszerződés addig érvényes, mig az a szerződők egyikének államéíetfeltételei­vel ellentétbe nem jön: ekkor az önfentartás kötelességével előáll a jog azt fentarthatni. Régenten e jogot az állam tanból kitörölték ; de ma sokat köszönnek neki népek és fejedelmek egy­formán. Ezt jó lesz tul a Lajtán is megjegyezni, hogy nekünk is, nekik is azon kell törekedni, hogy a kötendő szövetség egyik állam életérdekét se sértse. Ez magyarázza meg, miért nem változtatott Magyarország a közösügyi törvényen Sadova után. Hisz a gyengébb Ausztriától kedvezőbb feltételeket lehetett volna kicsikarni! hiszik s mond­ták sokan. Tévedtek: mert minden államszerző­désnek kölcsönösségen kell alapulni. E kölcsönös­ségnek s paritásnak nem elve, de keresztülvitele az utolsó írnokig az, a mi hiányzott I. Ferdinánd óta; s minden, a törvényben ezerszer megújított, de soha keresztül nem vitt elv daczára, daczára minden függetlenségi önhittségünknek: maradt Ma­gyaroszág Ausztria coloniája, mig a kölcsönösség s a közkormány együttes kezelése s a politika együt­tes vezetése valódi szövetségtársakká nem lesz. Ez irány, e politika az, a mi ellen agitálnak; s a hevesi engedelmességfelmondás a mélyen elterjedt kór egyes jelenete, mely, mint 1848-ban, magára a törvényhozási szabad tanácskozásra, szét­terjedése által pressiot gyakorolhatott volna. A kormány mulaszthatlan kötelessége volt az engedetlenség megfékezése által az anarchiát megelőzni, ép ugy, mint kötelessége lesz a szabad­ságot a szabadság kinövései ellen, a szabad sajtót a sajtó féktelensége ellen megótalmazni, nehogy mindkettő önmagának gyilkosa legyen. A minisztérium eljárását helyeslem. (Helyes­lés jobb felöl.) Olgyay LajOS: T. képviselőház ! A szőnye­gen lévő kérdés már hosszasabban tanácskozás tárgya, hogysem én a t. házat soká akarnám fi­gyelemre kérni; rövid leszek, és hiszem, hogy igé­retemet meg is fogom tartani. Kimondom előre mindjárt, hogy — a mint Perczel képviselőtársam utoljára mondta — én ezen bonyodalmakból a kimenekülést a nélkül hogy a képviselők a szavazásnál bizonyos kényes állásba ne jöjjenek, máskép elkerülhetőnek nem tartom, mint az által, ha a minisztériumnak hozzájárulá­sával ezen kérdés mellőztetik és a napirendre té­rés kimondatik. Én azt tartom, hogy a tárgyalásokból ki­tűnhetett már az, hogy minden képviselő­nek, ha szavazni akar, nehezére lesz állása: mert egyfelől kétségtelenül áll az, hogy ezen kérdés miniszteri kérdésül, vagyis tárczakérdésül tüze­tett ki, és mivel olyan, a mostani körülmények között, azt tartom, kevesen vannak, kik elvállalnák a felelősséget azért, hogy e kérdésben kimondanák a bizalmatlanságot; más részről pedig, ha valaki a képviselők közül a minisztérium eljárásának föl­tétlen helyeslését mondaná ki, összeütközésbe jön­ne — nézetem szerint — törvényes kötelességével, mert minden képviselőnek törvényes kötelessége az élő és még fenálló törvényeket mindaddig meg akarni tartani és megtartatni a végrehajtó hatalommal, mig azon törvények rendes, törvényes utón nem lesznek megszüntetve. (Helyeslés a szélső bal oldalon.) Már pedig az, hogy a 48. törvények 16. szakaszából ezen szó : „eddig" ki volna törülve ; és hogy ezen szónak ott léte megengedné azt, hogy a minisztérium a törvényt magyarázza: megfogni nem birom. Ha valaki meg birja fogni, az ő dolga, de én azt a magam meggyőződésével összeegyeztetni nem tudom. Azt tartom, hogy mindaddig, mig az 1848-ki törvény 16. czikke azt mondja, hogy a me­gyék a magok jogait, régi jogaikat gyakorolhat­ják, mindaddig a minisztérium ezen eljárását nem követhette el. De azt tartom, nincs kétség a fö­lött — miután a t. miniszter úr maga elmondotta — hogy nem a törvények betűje és logikája sze­rint történt az eljárás, hanem történt a parla­menti elmélet alapján történt magyarázatból. Már pedig azt tartom, t. képviselőház, hogy a végre­hajtó hatalom köréhez a törvény magyarázata nem tartozik; és ha ez a végrehajtó hatalom köré­hez nem tartozik, akkor a törvényt minden esetre meg kellett volna nekie szigorúan, szorul szóra tar­tani : mert nem osztom azt, a mit Pulszky Ferencz képviselőtársam mondott, hogy mi ugy okoskod­nánk , hogy éljen a §, meghal a haza, mert igen is meg tudom különböztetni azon esetet, me­lyet ő hozott fel, a mostanitól. Akkor, midőn egy megyében két, három komiszárius volt, azok rendkívüli esetek voltak. Még a legszigorúbb Angolországban is ily esetekben fölfüggesztik a habeas-actát. Azon időben, melyre méltóztatott hi­vatkozni, nem is volt indemnity nélkül a miniszté­rium, mert akkor, mikor 48-ban a minisztérium le­mondott és a honvédelmi bizottmány alakítva lett, az ennek kezébe adta a hatalmat, és ha ez ki nem volt is mondva, a törvény betűje által tettleg át volt adva. Azt tartom, ha a kérdés föltételére nézve kettő között volna a választás, t. i. vagy kimondani, hogy a minisztérium lépjen le, vagy pedig azt, hogy az 1848-ik évi 16-ik és ugyanazon évi 26-ik t. ez. kek szüntessenek meg... (Zaj. Eláll!) Méltóztassanak megengedni: elkezdettem be­szélni, most már nem állok el. Mellőzöm — mert rövid akarok lenni — mel­lőzöm azon kérdést, hogy az 1848-ki 16-ik t. czikk­ből ki nem magyarázható azon álláspont, me­lyet a cultusminiszter úr itten elénk adott, mintha 18*

Next

/
Thumbnails
Contents