Képviselőházi napló, 1865. V. kötet • 1867. szeptember 30–deczember 9.
Ülésnapok - 1865-168
CLXVIIÍ. ORSZÁGOS ÜLÉS, (Nov. 2. 1867.) 105 Nem áll ez: mert ezen institutionk nem magyar, hanem a grófsági rendszernek magyarosítása; másodszor ezen institutio, ugy, a mint az működött, nagy részben 1825 óta fejlődött ki. Egyébiránt tökéletesen egyetértek vele abban, hogy ne csak egy-két ember tulajdonítsa magának az 1848-ki vívmányok nagy érdemét. A ki azt magának tulajdonítja, az a nemzet ellen usurpatiot követ el, mert azt azon egész nemzedék érdemli meg, mely 1825 óta nemcsak politikai, hanem társadalmi és irodalmi téren is működött. {Éljenzés.) Ismétlem, hogy helyeslem a kormány eljárását. BŐniS Sámuel: (Holnap! Zaj. Ma!) Ha a t. ház figyelme kifáradt, én nem veszem tovább igénybe. (Halljuk ! Halljuk!) T. ház! Midőn a felelős kormányzat újra életbe lépett, és első tette, első kötelességének ismerte megnyitni a megyék termeinek ajtait, melyek oly rég zárva voltak, megvallom, öröm támadt keblemben. De megvallom azt is, hogy ezen öröm nem volt minden aggodalomtól ment. Figyelembe véve ugyanis jelen helyzetünket, azon kétely támadt bennem, vajon a nemzet, látva, hogy a kibékülés terén minő áldozatokat hozott, s még sem jutott neki azon rész, hogy azért anyagilag valami jótékonyságot élvezhessen most mindjárt, nem lesz-e féltékenyebb, még sokkal féltékenyebb azon jogaira? nem fogja-e azt gondolni, hogy ha már annyi áldozatért oly keveset kapott jogaiból, nem fog-e ezentúl még többet veszíteni? és ez nem fogja-e jogainak gyakorlatában túl a rendén élénkké tenni? Más oldalról föltámadt bennem azon kétely is, vajon a miniszterinm, mely a kibékülést eszközölte és eszközli folyton, a megyéknek ezen jogai gyakorlatában nem fog-e látni oly akadályt, a mely talán a kibékülést előttök lehetetlenné teszi ? Ezeket meggondolva, nagyon óhajtottam, hogy minden súrlódás addig, mig a törvényhozás a megyék és a kormányzat közt a határokat, melyek közt e kettő egymás irányában kell hogy forogjon, meg nem határozza, mondom, minden súrlódás elkerültessék. Ezen óhajtásomat fokozta még az is, hogy ismerem hazámnak azon helyzetét, hogy fájdalom, van itt is a centralistáknak egy nagy serege, mely a megyei életre magában már rég kimondta a kárhozatot, habár hallgat isjelenleg. de bizonyára nézeteiben semmiben sem változott. És fájdalom, bekövetkezett a súrlódás, mielőtt az országgyűlés határozhatott volna a megyék kérdésében, és oly kérdésre adatott alkalom, mely itt az országgyűlés tanácskozási teremébe került. És hogy aggodalmam nem volt fölösleges, mutatja az, hogy már is emelkednek KÉPV. H. NAPLÓ 186 6 /,. V. hangok, oly hangok, melyek beillenének a megyei élet temetésének parentatiojába. Már is a mimiszteri padok mellől emelkedett hang, mely — meg sem említve, hogy meg kell kisérleni a két systemának összeegyeztetését — egyenesen választ a kettő közül. Én megvallom, ha a miniszteri padokon nem oly egyéneket látnék, kik mind a megyei iskolának tanítványai, kiknek mindegyike kinyilatkoztatta, hogy a megyei életet, mint az alkotmány védbástyáját tekinti: akkor azon miniszteri tanácsos úrnak (Közbeszólások: Nincs itt miniszteri tanácsos!) kijelentése, nagy aggodalmat kelthetne keblemben. így azonban legfölebb azon gondolatra hozott, hogy jó lenne az általa ugyan igen folyékony hangon elmondott szép beszédének azon czimet adni: „Cicero pro domo sua." (Derültség a hal oldalon.) Bocsásson meg a t. képviselő úr ezen csekély derültségért, melyet szavaim előidéztek: ez nagyon csekély viszhangja azon derültségnek, a melyet a miniszteri tanácsos úr felolvasása a másik oldalon eló'idéztett. (Felkiáltások: Nem minis téri tanácsos, hanem képviselő!) En is képes volnék ugyan hasonló felolvasásokat tartani: (Halljuk!) mert az idő nem régi, mindnyájan emlékezünk, a mint Perczel Mór képviselőtársunk fölemiitette, azon időszakról, midőn a centralisták harczot vivtak a megyei élet ellen Magyarországban ; és sok szép adatot tudnék a hírlapokból itt a ház előtt felolvasni, a melyekből ki lehetne mutatni, hogy sok ember, a ki most a megyei rendszer barátjának vallja magát, akkor a megyei rendszer ellensége volt. Azonban én ezen fölolvasást fölöslegesnek tartom : fölöslegesnek tartom főleg azért, mert hazánkban a múlt 18 év bizonyosan igen sok embert más gondolatra hozhatott, mint a mely gondolatban volt akkor; sazt tartom, alig van a magyar hazában egyetlen jó polgár is, a legkövetkezetesebb is, a ki el ne mondhatná egyik, vagy másik szakban magára Horatiussal, hogy: „Nune retrorsum vela daare atque iterare cursus cogor relictos." Nem tartom, mondom, az ily felolvasásokat szükségeseknek. Véleményt változtatni az idő tanulsága szerint sohasem szégyen, gyakran hazafiúi kötelesség. (Helyeslés.) Véleményt változtatni csak akkor szégyen, midőn önérdekből történik. (Helyeslés.} De ha a jelen időszakot az akkori időszakkal összehasonlítjuk, mikor Nyáry Pál azon beszéde történt, melyet fölolvasni szíves volt tisztelt barátom, akkor ma azt kell mondanom, hogy az még nem is vélemény változtatás. Bizonyos eszközökhöz nyúl az ember mozgalmas időben, amely eszközökhöz nem nyúlna békés átalakulásban. A 48ki korszak és a mostani között igen nagy a különb14
