Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.

Ülésnapok - 1865-109

44 CIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Marcz. 23. 1867.) guráltassák. Azon időbó'l származik kineveztetése a mostani lajtántuli miniszterelnöknek, és én valóban azon pereztó'l vártam ügyeinknek jobb fordulatát, midőn oly férfi állíttatott az ottani ügyek élére, a ki talán szabad lehetett azon megcsökönösödött előítéletektől, melyek mindaddig elfogulva tárták a lajtántuli közvéleményt; de ezen jobb iránynyal erős küzdelemben van a lajtántuli reactió; mi pedig a helyett, hogy elősegitenők ezen küzdelem sikeres előmenetelét, a helyett, hogy szövetkeznénk az ott működő jobb iránynyal a reactió ellen az által, hogy csak ugyanazt mondjuk Königgratz után , mit mondtunk Kóniggratz előtt: egyenesen lehetetlenné teszszük véleményem szerint azt, hogy a tulsófeliek okuljanak Königgratzen. Az ott működő reaetió nyílt jelenségeit látjuk a már mások által fölemiitett hadparancsnoksági rendeletekben, melyekért mindeddig se a magyar királynak, se a magyar kormánynak mélyen sértett tekintélye elégtélelt nem kapott. Ezenreactiónak mi csak az által vághatjuk el életerejét, ha erős magunktartásával bebizonyítjuk azt, hogy lehetetlenre törekszik ; ha bebizonyítjuk, hogy lehetetlen bennünket megtörni; ha bebizonyítjuk azt, hogy lehetetlen máskép rendezni Ausztria ügyeit, mint olyformán, ha kielégíttetnek a népek jogos igényei. (Helyeslés balról.) Vagy talán az bir bennünket azon nagy áldozatokra, hogy a mostani állapotot valami különös jónak, mindenesetre nagy előnyökkel kecsegtetőnek tartjuk ? Én t. ház! e tekintetben nem táplálhatok illusiőkat: én azt tartom, t. ház! hogy a mostani állapotnak következése nem lesz a csend, a nyugalom; azt hiszem, hogy a küzdelem folytonos lesz; a dolognak elintézése csak elnapoltatott, de ez által még megfejtve korán sincs. Arra leszünk utalva, hogy menekülni törekedjünk azon kötelékektől , melyeket most magunkra vállalunk. Mi ügyekezni fogunk visszaszerezni előbbi jogainkat; és hijába gúnyolják némelyek a sérelmi politikát, hijába tartanak némelyek az opportunitás mellett panegyrist: most is arraleszünk kárhoztatva, hogy folytassuk a sérelmi politikát, és fájdalom! meg leszünk akadályoztatva abban, hogy legjobb erőinket a haladási kérdések fölvételére és előmozdítására fordíthassuk. Igen szépen hangzik az: nekünk felelős kormányunk, még pedig független, felelős kormányunk van. De kérdem: lehet-e függetlennek nevezni oly kormányt, melynek egyik lényeges tárczája, a hadügyi tárcza — úgy szólván — hiányzik? Mert ennek közelebbi deíinitiója legalább ad graecas calendas el lett halasztva, és épen az említett katonai rendeletek már előizét adják ama definitiónak. Lehet-e függetlennek, önállónak tartani azon országot, melynek országgyűlése a leglényegesebb tárgyakban nem bir határozási, hanem csak beleegyezési joggal, s kérdés, hogy lesz-e módjában majd bele nem egyezni is abba, a mi tőle követeltetik? * Mi azt hiszszük, hogy parlamentális kormányunk van; ámde a parlamentális kormány fentartására lényegesen szükséges az ellenzék , ez átalánosan el van ösmerve; de kérdem: lehetségese nálunk ily körülmények között jövőre egyátalában az ellenzék ? Mert valahányszor az ellenzé k a kormányt meg fogja támadni, ez mindig azt fogja felelni: „Ne bántsatok, ugy is nehéz állásunk van Bécs irányában ;* és ez paralysálni fogja az ellenzék működését, és ez azt fogja eszközölni, hogy a mi kormányunk nem csak független, de valósággal parlamentális sem lesz. (Ügy van! bal felölj De mindezekre azt mondják tán némelyek, hogy mindezek igen korlátolt nézetek, hogy hámi csak a kengyelbe tehetjük lábainkat, akkor, mint a jó lovas, rövid idő alatt a nyeregben termünk, s akkor mienk a világ. Én teljes elismeréssel vagyok a mi t. vezérférfiaink irányában és nem vonom kétségbe legkevésbbé sem képességüket; de mindamellett nem oszthatom azon vérmes reményeket, a melyek tán személyes befolyásukra alapittatnak. Méltóztassanak megemlékezni a nagy német költő azon mondásáról, hogy „magok az istennek is hijába küzdenek a korlátoltság és konokság ellen." És ha visszatekintünk a történetre, azt látjuk, hogy igenis tudtak a túlsó oldalról Magyarországra nagy I befolyást gyakorolni, tudták azt annyira fokozni, hogy már csak egy hajszálon függött magának nemzetiségünknek élete is, úgy hogy azt többé nem a nemzet ereje, hanem a fenálló alkotmány birta megtartani; de arra, hogy Magyarország és ennek fiai a birodalmi ügyek vezetésére valaha döntő befolyást gyakoroltak volna, én példát nem tudok. Mindezeknél fogva nem látom annak helyét és okát, hogy mi itt ily nagy áldozatokra szánjuk el magunkat. Azonban a t. cultusminiszter úr azt monda tegnapi beszédében, hogy igen nagy és közel veszélyek fenyegetnek bennünket; hivatkozott arra, hogy hasonló körülmények közt voltak őseink, midőn a mohácsi vész után a hatalmas V. Károly császár testvérének adták át a magyar koronát, és igy a hatalmas német birodalom szárnyai alá menekültek a fenyegető vész elől. Engedje meg a t. miniszter úr, ha bátor vagyok megjegyezni, hogy ha már a történetre hivatkozunk, ellentétben azon nézettel, a melyet ő a mohácsi vész után bekövetkezett eseményekből levon, tán hasonlóan jogosult volna azon nézet is, hogy tekintetbe véve azóta ki-