Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.

Ülésnapok - 1865-108

CVIII. ORSZÁGOS ü kérlelheti énül eltipornak benneteket." (Mozgás a középen. Helyeslés balról.) És épen, miután én a nagy német egység eszméjét a század egyik legnagyobb eszméjének tartom: nem akarhatom azt, hogy azon Magyarország, mely hosszú évek során a múlt homályos századaiban már a keresztyénség s a civilizatio zászlaját fenlobogtatva, e mellett küzdött és vérzett; nem akarom, hogy ezen Magyarország, mely egy évezreden keresztül itt Európában az észszerű józan államszabadság és alkotmányosságnak anynyi sok veszély és balszerencse közt is fölemelt kézzel birta tartani, bár megtépett zászlaját, és a körül mindig sorakozott, azon Magyarország fiai lemondjanak ma azon jogról, hogy annak idejében, ha bekövetkezik azon általam jósolt teljessége, önmagok önállóan és függetlenül Ítélhessék meg, fognak-e vagy nem sorakozni a század eszméi ellen küzdő harczosok sorába. En nem akarom azt, hogy Magyarország lemondjon jogáról, és azt akarom, hogy szabadon, függetlenül és saját érdekében intézkedhessek; és miután azt akarom, ismét azt mondom, czélszerüség szempontjából sem fogadhatom el a 67-es bizottság többségének munkálatát. Es most végezetül engedje meg a tisztelt ház, s engedje meg a háznak legtiszteltebb, legünnepeltebb nem csak ország-, de világhírű fia, hogy jelen szerény- és igénytelen nézeteimet ugyanazon hasonlatossággal zárhassam be, melyet ő remek beszéde vegén mondott, midőn az opportunitási politika tanát összezúzta. „Az Anteus és Herkules közötti viadalban Herkules sokszor lesújtotta Anteust, de ez a földről ismét uj erőt nyerve, fölemelkedett. En nem akarom, hogy Anteus amaz biztos alapot eltaszitsa lábai alól, mert attól félek, hogy mig ama biztos alappal biró Anteus megfogyva bár, de törve nem, ismét fölemelkedhetik, és a küzdelmet tán több szerencsével folytathatja e hatalmas és erős Herkules ellenében, addig az azon alappal többé nem biró Anteust a már gyöngülő Herkules összerogyásával magával ragagandja a megsemmisülés örvényébe." A kisebbségi javaslatot pártolom. (Éljenzés halról.) Tóth Vilmos jegyző : Bartal György ! (Halljuk!) Bartal György: Engedje a t. ház, hogy a bizottsági javaslat elfogadására adandó szavazatomat nézeteim rövid kifejtésével indokolhassam. Kiindulásomat nem a theóriák tág mezején, hanem a gyakorlat, a rideg- valóság terén keresem ; vágyaim nem a múltnak fényéből délibábként feltünedező, de előlünk hovatovább hátráló ígéret földjének föltalálására, hanem oly oázisnak mielőbbi tettleges elfoglalására irányozvák, melynek ölében azt. mit századok viszontagságai puszLÉ& (Marcz. 22. 1867.) 23 titottak: nemzeti létünket, szellemi és anyagi fölvirágzásunk magvait a jövőnek viharai elől lehetőleg biztosítva, reményeink jövendő valósulhatásának, habár látszólag korlátolt, de biztos alapjait föltalálhassuk. A bírálat kulcsát tehát, a melyet én a bizottsági javaslatban ajánlott szervezethez illeszteni s az eredményhez képest annak czélszerüségét, elfogadhatóságát megítélni kívánom, nem képezhetik azon absolut souverainitás elvei, miket t. képviselőtársam Madarász József fejtegetett, a nélkül, hogy bennünket arról, mi mégis minden reális politikának egyik főtényezője: a sikernek lehetősége, a kivihetőségnek oly égető szükségéről egyébbel, mint Coriolán példájával tájékozni képes lett volna. A mi nekem a jövőre nézve törvényt szab, az hazánknak történeti múltjából fokozatosan megalakult concret helyzete, melynek hasonmását az európai államcsaládban híjába keressünk, s ebből kifolyólag a kényszerűség érezte, hogy a szövetségi viszonynak organicus működését, mit a pragmatica sanctió köztünk s az osztrák tartományok közt megállapított, ama közjogi átalakulás exigentiáihoz alkalmazzuk, melyet nálunk az 1848-diki törvények már is életbe léptettek, s a melynek ő felsége által inaugurált hasonnemü fejleményét a Lajtán tul nem csak rokonszenvvel kisérjük, hanem megállapodásaink előzményei közé fel is vettünk. E kényszerűséget én nem tényleges viszonyok hatalmából merítem egyedül, a melyeknek elemzését csak is azért mellőzöm, mert azok súlyát mindegyikünk érzi, hanem elfogadom azt önként, mint saját érdekeink, saját fönmaradásunk követelményét. Mivel világosabb, fellegtelenebb a politikai láthatár egünk fölött most. mint volt 300 évvel ezelőtt, midőn őseink féltékenyen őrzött függetlenségük veszélyeztetésével kényszerülve valának állandó szövetségesről gondoskodni, hogy e haza földjét az ozmán hatalom áramlata elől ha csak részben is biztosítsák? Irigylem azok hitét, kik az ujabb kor nemzetiségi mozgalmából eredő, vagy azokra ügyesen támaszkodó harczok már is bevégzett, vagy épen vajúdó vívmányaiban a szabadság diadalának biztos előjeleit látják; irigylem, de nem osztom e hitet, és még kevésbbé annak legkártékonyabb kifolyását: a halogató biztosságot akkor, midőn a távol Európának szemei aggódva fordulnak kelet felé, hol a keresztyén törzsök fölszabadulásának szent ügyéhez a nagyhatalmak világot rázó versenytusája csatlakozni készül, melynek ellenében — ós itt bocsánatot kérek t. barátom Jókai Mórtól — önmagunk ereje kétségen kivül nem ele-