Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.

Ülésnapok - 1865-108

20 CVEL ORSZÁGOS ÜL mondani, mint tegnapelőtt e teremben mondatott, hogy mi e törvényeket lényegükben kiforgatni akarjuk. Az 1848-diki törvények III. czikke 14. szakaszának rövid taglalása igazolni fogja vélemé­nyemet. Az 1848-diki törvények, a mennyiben közjogunkra vonatkoznak, 1791-diki törvénye­ink kiegészítését s korszerű forniulatióját képezik. Az 1791 igen jeles törvényeink daczára Bécsben mindenkor megvolt a hajlam Magyarország ál­lamügyeit . a lajtántuli országok államügyeivel összesíteni vagyis centralizálni; az 1848-diki törvé­nyek egyik föladata pedig volt, ezen ügyeket egy­mástól elkülöníteni. Ez elkülönítés belügyeinkre, azaz, a szoros értelemben vett belügyre, a közok­tatás scultus, nem különben az igazságügyre nézve, tökéletesen sikerült. De azon államügyek, melyek a pragmatica sanctió s a hosszú együttlét folytán a lajtántuli országok hasonló államügyeivel szük­séges viszonyban állnak, nem lettek elkülönítve,nem nyertek tehát megoldást. Midőn mi most e megol­dás után törekszünk, nem működünk a centralisa­tió érdekében, mint tegnapelőtt itten állíttatott, de a centralisatió lehetőségének elejét akarjuk venni. (Helyeslés a középen.) Már a mi ezen ügyeket illeti: különösen a kül­ügyek az 1848-diki törvények III. ez. 14. szaka­szában, hol az egyes minisztériumok elősoroltat­nak, meg sem említtetnek, s igy az ország befo­lyása ezen fontos államügyekre nem biztosíttatott. Mert a kinek a külügyek kezeléséről fogalma van, az az 1848-diki III. czikk 1?. szakaszában semmi biztosítást se talál. A pénzügyre nézve jellemző, hogy az orszá­gos pénzügynek neveztetik, miután keres­kedelmi, se a közlekedési ügy országosnak nem ne­veztetik, miből következtetni lehet, hogy a pénz­ügy egy más nemének léte praesupponáltatik. De ha visszaemlékszünk, hogy a vámügy fölött nem történt rendelkezés, hogy az államadósság kérdése függőben maradt, hogy a magyar pénzügyminisz­ter az idegen ezredeket Magyarországon fizette, s igy egy közös hadi költségben részt vett, el kell ismernünk, hogy a pénzügyi kérdés nem lett meg­oldva. (Elénk helyeslés a középen.) Ugyanez áll a kereskedelmi kérdésre nézve, mert a vámügy nem hozatott tisztába, s az ország befolyása a kereskedelmi szerződésekre s consula­tus ügyére nem lett biztosítva. Ami ahadügyet illeti, szintén nagyon jellemző, hogy nem hadügyi, csak honvédelmi minisztérium állíttatott föl, s hogy az 1848-diki törvények külön magyar sereg fölállításáról nem rendelkeznek, s hogy az akkori praxis szerint az idegen ezredek Magyarországon s a magyar ezredek másutt vol­tak elhelyezve, s igy nem mondhatni, hogy a had­ÉS. (Marez. 22. 1867.) ügyi kérdés megoldatott volna. (Helyeslés a kö­zépen.) De bármiként interpretáljuk az 1848-diki törvényeket, azok a közös viszonyokat nem szün­tették meg, a mint azt az 1848-diki törvények III. czikke 13. szakasza világosan mutatja, de azok megoldását sem tartalmazzák, s annak következtében ezen ellentétes helyzet forrása lett azon sajnos col­lisioknak, melyek később oly szomorú katastro­phákhoz s áldozatokhoz vezettek. A mi tehát ak­kor időrövidségből nem történhetett s később szükségkép bekövetkezett volna, ha viszonyaink békésen fejlődhettek vala, azt nekünk most pótol­nunk kell, s az általunk e tekintetben alkotandó törvények 1848-diki törvényeinkhez oly orga­nicus viszonyban fognak állani, mint azok 1791 törvényeinkhez állanak. Nekünk tehát most a kö­zös ügyeket meg kell oldanunk nem csak az auszt­riai birodalom eró'sbödése tekintetéből s nem csak figyelemből a fejedelem vagy a lajtántuli országok iránt, hanem törvényes önállásunk, alkotmányos­ságunk és saját jóllétünk érdekében. (Helyeslés a középen.) Az előadott érveknél fogva pártolom én a 67-es bizottság többségének a napi renden levő javaslatát, mert az a közös ügyek megoldását czé­lozván, befolyást fog biztosítani az országnak oly államügyekre, melyekre mostanáig semmi befo­lyást se gyakoroltunk. Ezen ügyek részint közjogi, részint közgaz­dasági természetűek. Az elsők közösségének alapja a javaslat szerint a sanctió pragmatica, a mint azt a ház egyik nagy érdemű tagja több alkalommal megmutatta s minek ismétlése részemről felesleges plágium volna. Az utóbbiak közösségének alapját képezik a közgazdasági érdeküek, különösen egy nagy közgazdasági tény, a vámterületnek de facto létező közössége, melyet jogilag ugyan meg lehet szüntetni, de minek megszüntetése nem csak áiÉÉch­ronismus volna a szabad kereskedés felé hajló ko­runkban — valódi közgazdasági abnormitás — hanem egyszersmind saját érdekeink kiáltó félre­ismerését tanusitaná. Mert bár mennyire kell tö­rekednünk, főleg vasutak épitése által, hogy ter­ményeink a világpiaczokra jussanak, nem lehet a számitásuukból kihagyrn, hogy a lajtántuli orszá­gok, a geographiai fekvésnél fogva, terményeink legbiztosabb vevői. Ennek következtében nekünk a lajtántuli országokkal, a közgazdasági intézkedé­seknél, szerződések alapján közös elveket s közös módozatokat kell megalapítanunk, ide tartozván főleg a vámszabályzat, az indirect adók s a mono­póliumok. Én pedig nem tudom fölfogni, miként szenvedhetne ez által törvényes önállásunk; sőt azt hiszem, hogy közgazdasági fejlődésünk által poli-

Next

/
Thumbnails
Contents