Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.

Ülésnapok - 1865-148

CXLVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (június 28Í1867.) 32 föntartom magamnak, hogy a részletes tárgyalásnál, legalább az államadósság pontjára nézve ,'melyben a törvény egyenes megsértését találom, meglehessem módosításomat. (Helyeslés a bal oldalon.) Bobory Károly: Fel vagyok hatalmazva szólni elvbarátim nevében is. Tudva van a t. ház előtt, hogy én és elvrokonim a közös fejedelmen kivül Ausztriával soha közös ügyet el nem ismertünk, és a sanctió pragmatikából kiolvasni nem tudunk, de miután szólt a többség, s a többség szava törvénnyé lett, meghajlunk mint törvény előtt. Meghajlunk de meg nem nyughatunk. Meg nem nyugtathatunk mindazok által, mik elmondottak e házban a közös ügyek érdemében ; sőt meggyőződésünk lévén, hogy a delegatiók institutiója veszélyes ugy az ország önállása, mint az ország békéje és jóllétére, kénytelenek vagyunk kinyilatkoztatni, hogy annak létesítésére positive közre nem működhetünk, nemcsak, hanem meggyőződésünknél fogva annak a törvény korlátai közt s törvényes móddal mindig ellene fogunk működni; s e tekintetben jelenleg indítva érezzük magunkat, ünnepélyesen kimondani, hogy a szóban levő küldöttség megválasztásához szavazatunkkal nem járulunk. Böszörményi László: T. ház! Na gy részben járulok azokhoz, miket Tisza képviselő társam a tárgyalás alatt levő határozat érdemére nézve elmondott; másrészről csatlakozom ahhoz is. mit Bobory elvtársam elmondott, jelesen: hogy én részemről nem járulok ezen küldöttségnek ez úttal való megválasztásához, és pedig épen azon indokoknál fogva, melyeket Tisza Kálmán kifejtett: mert a küldöttség javasolt működésében én is a többség által elfogadott és már szentesített törvények megsértését látom. Helyesen mondotta Tisza Kálmán, hogy váltig érezzük súlyát annak, miszerint a törvények elvileges elfogadásába oly hajlandók voltunk anynyi ellenkező nyilatkozataink daczára tényleg belenyugodni. Igenis, az 1865-diki kir. leirat is azt fejezi ki, hogy elvileg elismertetnek a 48-ki törvények. Azok ellen ugyan akkor mi összesen, az egész ház, nagy hangon tiltakoztunk, kijelentve, hogy ezen elvi elismerés nem ér semmit; de tényleg a többség végre is elfogadta; és mert az 1866diki novemberi leirat ily tartalmát békén tűrte, sőt azon törvényeknek tényleges megváltoztatását is érvényesítette a mai napig, ezen eredmény bátorítja a bécsi kormányt arra, hogy az új törvény változtatását is követelje. Hogy az ily elvileges elismerés maga után ne vonja a többség által meghozott törvénynek már ily hamar, még kezdetben való megsértését, és az ország érdekeire nézve még hátrányosabbá tételét ne eredményezze: e szempontból veszélyesnek tartom a küldöttségnek már most megválasztását, mielőtt a másik egyezkedő fél, a maga részéről elfogadta volna a közös ügyek kérdésének oly módon leendő tárgyalását, miként azt a magyarországgyülés megállapította. Igenis t. ház! nincs értelme addig ily egyezkedési tötvény tényleges végrehajtásának, mig az csak félig van érvényben; mig a másik rész által még el sem ismertetett. Sőt épen abban fekszik a veszély, hogy a másik rész nem is akarja azt elfogadni mind addig, mig a magyar országgyűlés által jövőbeli független egyezkedéstől föltételezett kérdésekben is tisztába nem jött, mielőtt t. i. tudná, mi történik az államadóssággal, a kereskedelemmel, s mi történik az összes közösérdeküeknek nevezett kérdésekkel, melyek közt a pénzláb, vasutak s adórendszer is említtetnek. Mert ha az osztrák császárság akarná akként elfogadni a közösügyi törvényt, mint a magyar országgyűlés megalapitá: akkor nem hiszem, hogy a t. minisztérium már előre javasolta volna e határozatot. Én úgy vagyok meggyőződve, hogy ezt a bécsi kormány követelése folytán javasolja a magyar kormány; mert különben elvárta volna azt, mikor értesíttetni fog a paritás elvén levő másik felelős minisztérium által saját országgyűlése utasitása nyomán, hogy a császárság is a maga részéről, mint hasonlólag önálló fél, a Magyarország által meghatározott módon kész a közös védelem terheinek akkénti kezeléséhez hozzá járulni. Mondom, ha ez Bécsből előleg nem követeltetnék, nem tételezem föl a minisztériumról, hogy előre javasolta volna a határozatot. Ebben látom én, t. ház, a veszélyt. Egyik legfontosabb bizonyítéka ez annak, hogy — miként kifejeztetett többször is e házban, — csakugyan, nem hogy független volna a magyar minisztérium, hanem nagyon is függő, Bécstől. Nagyon is függő: mert miként ez is kifejeztetett e házban, akként kell alkotmányunkat módosítani, hogy abba ő felsége is beleegyezzék. Valóban ugy áll a dolog, hogy még ma sincs az engedés mérve meghatározva, a mi alkotmányunk még most sincs egészen a bécsi kívánat szerint át változtatva; még mindig attól kell tartanunk, hogy még roszabbá lesz új alkotmányunk. Ha ez nem igy állana, akkor csak egy út volna hátra: hogy a minisztérium bevárná a császárság felelős kormánya értesítését és csak akkor tenné meg a további lépéseket. Nekem sem hivatásom az, hogy védelmezzem a közösügyi törvényeket; de hivatásom az, hogy figyelmeztessem a minisztériumot, és a képviselőházat, hogy nem csak azt fogja ezen eljárásával kimutatni, hogy elhamarkodja az ily fontos kérdésekben való határozást, hanem valóban azt is,