Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.

Ülésnapok - 1865-142

CXLII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Június 21. 1867.) 271 Ha mindezektől elvonva, magát a kérdést tekintjük, röviden az indítványra szavazok, s óhajtom, hogy intézkedjék a ház az iránt, hogy a minisztérium ez irányban törvényjavaslatot terjeszszen elő. Hogy ezt a minisztérium miként fogja szerkeszteni, s hogy magának ez eszmének végrehajtását hogy fogja eszközlésbe venni: azt az indítvány is fentartja a minisztérium bölcseségének. (Helyeslés balról.) Makray László: T.ház ! Tisza Kálmán képviselőtársunk kifejtette előttem azt, a mit én kifejteni képtelen volnék; hanem szó nélkül nem hagyhatom azt a vádat, a melyet b. Vay Béla vetett ide a honvédnevezésre, mert ő úgy állította elő a honvédet, mint a kiben szellem nemlétezett. (Zaj.) Kérem alássan, úgy állitotta elő, és szavaiban az van kifejezve, hogy a honvédsereg csak mint romboló eszköz működött, és vádolta a honvédsereget forradalommal is. Tagadom mind a kettőt. A honvédsereg alakult a nemzet akaratából, törvényhozás alkotta a törvényeket, a honvédsereg fölszólíttatott törvényeink védelmére. Az akkori országgyűlés társadalmi institutióját szélesítette a nemzetnek az által, hogy egyik résznek jogát a másik rész tulajdonává tette; ennek következése lett, hogy irigyei támadtak, s felkelt a reactió, és különböző alakban bujtogatni kezdett. Először is készített egy polarizáló apparátust, melyet górcső alá alkalmazott a a fejedelemnek szeme elibe állított, mely a forradalom színeit polarizálta, polarizálta azt mutatva, hogy ha t. i. a magyar nemzet megerősödik, őt a trónról fogja leszállitani; rémítgette az aristokratiát azzal, hogy ha a magyar nemzet megerősödik, a demokratia tengert képezend, melybe az aristokratia elmerül ; rémítgette a nemzetiségeket azzal, hogy a magyar nemzetnek törekvése az ő nyelvűket megsemmisíteni, hogy mindnyájukat magyarokká tegye. Ezekből támadt a mindenfelőli félelem, s különböző irányban a forradalom. S midőn az idő folyama bebizonyította a világ előtt,hogy a nemzet mindezt nem akarta, hanem azt akarta, hogy törvényeit, melyeket ősei alkottak, szándékosan kezeiből ki ne vehessék: a nemzet ezen törekvésének adott a honvédsereg kifejezést: a az által, hogy hősiesen harczolt, megfelelt a nemzet ősi szellemének is. Ennélfogva én nem kegyelmet kérek a honvédek számára — mert a honvédsereg romjaiban is áll szellemére nézve az események hullámzásai között ma is, mint kőszirt a tengerben, mely fölött a hullámok elcsapkodtak ugyan, de meg nem szűnt az lenni, a mi volt, s magát múlt tetteiben tükrözi vissza — hanem jogot követelek a honvédek számára. Én, mint honvéd, azt mondom, hogy ha jelenleg magyar minisztérium létezik, azt a honvédeknek köszönhetjük: mert ha nem lett volnahonvédsereg, ma minisztérium nem léteznék: mert a | honvédseregnek kellett bebizonyítani a világ előtt, ! hogy a magyar nemzet erős arra nézve, hogy alá lami életét jövőre is biztosítsa. Es jogot követelek nem csak mint képviselő, hanem mint honvéd több honvédtársam nevében is : bírni akarom ka| tonai rangomat, melyet V. Ferdinánd magyar kij rály nevében az általa kinevezett hadügyminiszter adott, mert azt tőlem jogosan elvenni nem lehetett. És miután ő felsége erre az első kegyelmi tényt adta, hogy a multakra fátyolt kíván vetni, én azon régi jogomba kívánok visszalépni, melyet az erőszak által elhagytam. Ez az, a mi még mondani akarék. Pártolom Tisza Kálmán indítványát. Patay István: T. ház! Egy alkalommal kiszaladt a számon az, hogy lígy beszélek mint honvéd: akkor rósz néven méltóztatott venni; most előre kijelentem, hogy nem mint honvéd, hanem mint képviselő szólok. Engedje meg a t. ház, hogy a legközelebbi múlt időkre visszamenjek. A 67-diki bizottság munkálata a közös ügy fölött és több más tárgyak, nem különben végre a miniszter úr által beadott öt tárgy hogy miért siettetett oly nagyon nyakra főre, vagy, mint mondani szokás, ventreá térre, meg nem foghattam, s velem a nép sem: tehát fölvilágosítást kívántam, hogy ennek lenni kell-e? Azt a fölvilágosítást vettem, ki kell békülnünk minden áron. Eszembe jut ama nóta, hogy: „megvettelek rózsám nagy áron.* Adja Isten, hogy másik részét is utána mondhassuk: „de nem is adnálak semmiért a világon.* De, hogy mily áron vettük meg mi azt, azt, úgy hiszem, mindnyájan tudjuk: pénzen és véren. Hogy mi fog később történni ? Én nem vagyok jövendő-mondó. (Zaj, nevetés a jobb oldalon.) Kérem, ne nevessenek a miniszter urak; tessék meghallgatni, mint én hallgatok meg mást. Mondom, jós nem vagyok, hanem feleljenek majd a jövőről a faktorok. Hanem egyet tudok, hogy ha a quota kérdése elő fog jönni, lesz oly kóta belőle, melyet sírva fogunk eldúdolni. Utoljára, uraim ... (FÖlkiáltások: A dologra! A dologra!^ Mindjárt oda térek, tessék csak kihallgatni, én röviden és katonásan beszélek . .. (A dologra!) Oda térek. A kiegyezkedés megtörtént, a koronázás is; egyszersmind a megkoronázott magyar király — bár nem élő szóval, vagy Írásban, mint nagyatyja, de igen is a 100,000 arany letétele által— kimondá, hogy a 18 éven át rajtunk elkövetett törvénytelenséget atyai szive megbánta, s azzal együtt azt mondja a nemzetnek, hogy : „Te má-