Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.

Ülésnapok - 1865-131

CXXXI. OESZÁGOS ÜLÉS. (Június 1. 1867.) 227 magát ünnepélyesen kötelezi a fejedelem a nemzet előtt. Ezen királyi esküvel szentesítendő hitlevél tehát mindazoknak, kik az előbbi állitásom szerint aggodalmakat tápláltak keblükben a történtek fölött, némi megnyugvására fog szolgálni arra nézve, hogy ehhez képest a nemzetnek jogai ezután is fenmaradnak még, s a fejedelmi és miniszteri mindenhatóság a nemzetnek jogait s az alkotmány épségben tartásában gyökerező jóllétét nem fogja soha elenyésztetni tudni. Azonban, tisztelt ház , itt van a miniszterelnöki előterjesztés előttünk, melyben kimondatik nyíltan, hogy Magyarország volt királyának V. Ferdinándnak trónról lemondása szintúgy, valamint ő felsége édes atyjának Károly Ferencznek trónöröklésijogáról lemondása oly megváltozhatlan tényt képez, melyhez többé a magyar törvényhozásnak hozzászólani sincs joga. Ha ez így állana, s ha ehhez képest tekintetbe veszszük az Olmützben 1 848-ban deczember elsején .. . (Fölkiáltás: Deczeraher 2 án.') Deczember elsején, mondom, mert ezen napról keltek említett lemondási iratok ; azt azonban elismerem, hogy deczember 2-án terjesztettek ezek az Olmützben összegyűlt családi ülés elé. Ehhez képest, mondom, ha tekintetbe veszszük, hogy itt V. Ferdinánd, volt koronás magyar király nem ugy mondott le. mint magyar király, trónjáról, hanem egyenesen ugy mondott le, mint osztrák császár, és ehhez képest az osztrák császársághoz tartozó királyságok és tartományok ura és fejedelme. Ámde ezen kiíejezés alatt Magyarország soha sem értethetett, és soha sem is értethetik ma sem, míg az 1790: 10-dik torvczikk áll, melynek rendelete szerint'Magyarország önálló, független, s semmi más nemzetnek s hatalomnak kormányzása alá nem tartozó ország. Ha tehát, tisztelt ház, az így áll, világos az is, hogy ő felsége még ekkoráig, mint magyar király, ezredéves törvényes gyakorlatunk értelme szerint a magyar nemzet előtt ünnepélyes formában trónjáról még eddig soha le nem mondott; ha pedig ő le nem mondott, nem mondhatott le trónörököse sem, a mostani fejedelem császár ő felsége atyja; s ha ők le nem mondottak, azon esetben, mig itten oly diplomatikai okmány a ház előtt nincs, melyben a lemondás Magyarországra vonatkozólag ki nem mondatik, én azon lemondást minden aggodalom nélkül valódinak és voltaképen megtörténtnek és diplomatiai hitelességgel birónak nem tekinthetem. Én tehát, t. ház, e tekintetben egyes tiszteletteljes véleményemet oda nyilvánítom, hogy a miniszterelnök ur azon ajánlata, készítsünk törvényczikkelyt, melyben ezen lemondások iránt óvásunkat nyilvánítsuk, és a jövőre tartsuk fen azt, hogy a király lemondása esetében Magyarország törvényhozása közvetlenül értesíttessék erről a szándékáról, nekem megnyugtatást, kielégítést nem nyújt: én tehát azt el sem fogadhatom, már csak azért sem, mert egy ily óvásnak s jövőre való jogfentartásnak akkor, mikor épen a koronázás kérdése a nemzetgyűlésen szőnyegen forog, jövőre való elhalasztása csak azt igazolhatná, hogy az országgyűlés a nemzet jogairól bizonyos köpönyeggel takaródzás föltétele alatt lemondani kész; ámde én azt hiszem, hogy a tisztelt háznak mostani többsége sem akar lemondani az országgyűlésnek azon jogáról, miszerint a királynak kiléte-, annak mi módon s föltételek alatti koronáztatása-.s a hitlevél minőségének megállapítására beleszólása legyem. Én tehát mindezen okoknál fogva arra vagyok bátor a tisztelt képviselőházat fölkérni, méltóztassanak elhatározni, hogy ő felsége fölirat utján kéressék meg, tegyen eleget ezen, már az 1861-ik országgyűlés által is jogosan kívánt követelésnek , jelesen, hogy ő felsége V. Ferdinánd és trónörököse Ferencz Károly egyenesen a nemzethez és igy az ország-gyűléshez intézendő diplomatiai okiratokban mondjanak le — ha ugyan lemondani akarnak, a miben kétségem nincs — a magyar királyi trónhoz, illetőleg trónöröklési jogukról, a mi a diplomatiai eljárásban lényeges kellék; s mihelyt ez megtörténik, a koronázási szertartás iránt a t. ház azontúl intézkedjék. Tisza Kálmán: T. ház ! Nem akarok czáfolatokba bocsátkozni; egyszerűen saját meggyőződésemet, melyről remélem, hogy tán többeké is e házban, kívánom elmondani. (Malljitk!) Midőn arról akarok szólani, hogy a koronázási hitlevél elkészítésére kiküldött országos választmány jelentése, és az annak kapcsában ide terjesztett miniszterelnöki nyilatkozat folytán mit legyünk teendők, nem tartanám czélszeríínek, hogy azon álláspontra álljak, melyet 1861-ben a lemondási okmányokkal szemben elvrokonaimmal együtt elfoglaltam. A kérdés akkor megvitattatott. az országgyűlés határozott; és valóban, ha czélszerűnek tartanám is, hiu kísérlet volna tőlem, oda törekedni, hogy a t. ház többsége megváltoztassa, még pedig az elvrokonaim által akkor kifejtett nézetekhez közelebb vigye azt, mi 1861-ben megállapittatott. En tehát ezen kérdésnél egyenesen az 1861-ki fölíratok alapjára állok, és oda irányzóm törekvésemetjiogy mindazon biztosítékokat megszerezzük hazánk közjogának, melyeknek megszerzését az 1861-ki feliratok szükségesnek ! tartották. Az 1861. évi első felirat, midőn elismerte, hogy a trónlemondás tettleg és visszavonhatlanul megtörtént, egyszersmind nyilvánította azt, | hogy a lemondási okmány a magyar közjog szeru' pontjából forma tekintetében hiányos. Tiltakozót 29*