Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.

Ülésnapok - 1865-131

228 CXXXI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Június 1. 1867.) az 1848 deczember 2-kai lemondás átalánosságából vonható azon következtetés ellen, mintha Magyarország az osztrák császári koronának provinciája volna; fölkérte ő felségét, hogy eszközöljön ki mind V. Ferdinánd ő felségétől, mind Ferencz Károly 6' fönségétől utólag legalább Magyarországhoz egyenesen intézendő lemondási okiratokat; és kimondotta, hogy ezen okiratokat törvénybe kívánja igtatni azért, hogy jogaink jövőre való biztosítására nézve tett ünnepélyes óvásunknak és az ország utólagos hozzájárulásának magában a törvényben is nyoma legyen. Ezen első föliratra következett az 1861 július 21-én kelt kegy. kir. leirat, mely az ország kérelmének teljesítését nem csak megtagadta, de azt megrovólag vissza is utasította, és az által, hogy kimondotta, hogy Magyarország az osztrák császárság alatt egyesült királyságok között foglaltatik, nyilvánvalóvá tette, hogy valóban itt nem pusztán formahiba van, hanem az akkori hatalom részéről nem más czéloztatik, mint ezen kérdésnél is kifejezni azt, hogy Magyarország nem egyéb, mint osztrák provincia. Ezen leirat után az országgyűlés nem tehetett egyebet, mint a mit második föliratában tett, hogy t. i. ezen törekvés ellen tiltakozván, ragaszkodott azokhoz, miket első föliratában kimondott volt. E második föliratra azonban, miként tudjuk, válasz nem érkezett a legujabbi napokig ; és azon stádiumban volt a dolog egészen addig, míg a miniszterelnök urnák jelenleg előttünk fekvő nyilatkozata nem történt. E nyilatkozatot, azt hiszem, a parlamentális rendszerből kifolyólag, nem tévedek, ha olyannak tekintem, melyhez már a fejedelem beleegyezése is járult {Helyes! Ügy van!); ezt tehát úgy lehet és ágy kell tekintenünk, mint a második föliratnak a lemondásokra vonatkozó pontjára érkezett választ. {Helyeslés.) Ezen miniszteri nyilatkozat elismeri, hogy a lemondási okmányokban formahiány van, de ezen formahiány pótolására — és ebben tér el az 1861-dikí országgyűlés föliratától — nem azon utat ajánlja, hogy ezen lemondások utólag bár, de egyenesen küldessenek meg Magyarországnak, hanem azt ajánlja, hogy beczikkelyeztetvén ezen lemondások, ezen törvényczikkelyben fejezze ki Magyarország óvását minden ebből folyható következtetések ellen, és tartsa fen egyszersmind jogát ahhoz, hogy jövőben „a lemondások Magyarországnak külön értesítése és befolyása mellett történjenek. Azt hiszem, senki előtt sem szükséges bővebben fejtegetnem, mennyire eltér és mikben tér el ezen miszterelnöki nyilatkozat az 1861-iki leirattól. A helyzet ezen megváltozásában ragaszkodom én most is ahhoz, hogy tegyük meg országunk jogainak biztosítása tekintetéből mind azt, mit az 1861-ki fölirat szükségesnek talált; de nem ragaszkodom ahhoz, kogy ezen biztosítást épen és kizárólag ugyanazon úton keressük. Az tehát a kérdés szerintem, lehet-e legalább ugyanannyi biztosítékot szerezni az országnak, ha egyben vagy másban — és jelesen abban, a miben a miszteri nyilatkozat eltér — eltérünk 1861-ki föliratunktól? Én, t. ház, erre vonatkozólag azon meggyő- . ződésben vagyok, hogy ezen biztosítékokat bizonyos föltételek mellett meg lehet szerezni, jelesen, ha elhatározza a t. ház, hogy azonnal egy törvényjavaslat készíttessék, mely legalább is a koronázási hitlevéllel együtt az országgyűlés elé terjesztessék, a törvényhozás minden tényezője által elfogadtassák még koronázás előtt, hogy azt koronázás után rögtön szentesíteni lehessen; lehet úgy, ha ezen igy alkotandó törvényben a következők nyilvánosan lesznek kifejezve. (Fülkiáltások: Halljuk!) Elsőben is, ha tisztán és nyíltan ki fogja ezen törvény mondani, hogy ő felsége maga is elismerte, miszerint a trónlemondásnak oly módon kellett volna történnie, miként ezt az 1861-ki fölirat kijelölte, és hogy az országgyűlés csak akkor, miután ő fölsége ezen nyilatkozatával megnyugtatta az iránt, hogy maga sem ragaszkodik többé az 1861-ki leirat azon pontjához, mely Magyarországot tisztán Ausztria provinciájaként akarta föltüntetni, egyezett belé, hogy a lemondási okmányok utólagos megküldése mellőztessék. Másodszor, ha tisztán és világosan kifejeztetik, hogy az országgyűlés óvást tesz az ellen, hogy ezen eseményből jövőre nézve bárminemű következtetés vonassák. Harmadszor, ha meghatároztatik, mi módon kelljen jövendőben a trónlemondásoknak Magyarországnak nem csak külön, de egyszersmind előleges értesítése utján és befolyásával törtónniök. (Helyeslés.) Azthiszem,t.ház, oly törvény, mely e három igényünknek eleget tesz, minden aggodalmainkat elenyésztetheti: mert két első pontja elenyészteti azon méltó aggodalmakat, melyeket a múltra nézve táplálhattunk; harmadik pontja által pedig az ország azon joga, mely alkotmányunkból folyólag létezett ugyan mindig, de mely egyes tiszta törvénybe foglalva nem volt, ily félremagyarázhatlan alakban maradand hátra az utókorra. Ezen föltételekből indulva tehát ki, és természetesen föntartva magamnak, hogy ezen törvényjavaslat szerkezetéhez a most kifejtett szempontokból hozzá szólhassak, és a szerint, a mint ezeknek megfelel, vagy meg nem felel, azt magamévá tehessem, vagy megtámadhassam: részemről kész vagyok belenyugodni abba, hogy a t. ház