Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.

Ülésnapok - 1865-128

CXXVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Május 28. 1867.) 213 tály a nemzetőrséget illetőleg egy módositványt inditványozott a központi bizottságban, t. i. azt, hogy e két szó : „addig is ft a törvényjavaslat beve­zetéséből hagyassék ki; mivel azonban e javasla­tot a többi nyolcz osztály is elfogadta, szükségte­lennek tartom ezt külön előadni. Ezenkívül a IX­dik osztály be kívánja tétetni ott, hol az van mondva: „a védelmi rendszer megállapításáig," e szavakat: ,,a legközelebbi ülésszak alatt." (Ma­radjon a szerkezet!!) Horváth Lajos jegyző (olvassa Ivánka Im­re módosítását, melyben a ,,22. t. ez." és „felfüggesz­tetik" szavak közé „végrehajtása" szót láván beigtatni. Ivánka Imre; Mindenek előtt azon vigasz­taló nyilatkozattal akarom kezdeni előadásomat, hogy igen rövid leszek, s azért kérem figyelmöket ezen rövid időre. Második, a mit mondani kívánok, az, hogy én bizonyos tekintetben azon kifejezést: „conservativ" igenis elfogadom: én az 1848. törvényeket, ugy a mint vannak, eonserválni kívánom, és nem kívánom azokat oly radicalis csonkításoknak alávetni, mint: csonka minisztérium és efféle. (Derültség.) Most a nemzetőrségi kérdéshez kívánok né­hány szót szólani. A nemzetőrségi törvényben, melynek felfüg­gesztése egészben terveztetik, és a mely fölfüggesz­tését megszüntetésével majdnem ugyanazonosnak lehetne, mondani, az egész civilisált világban a ra­dicalis pártok épen a szabadság biztositékát látják; és nagyon csodálkozom, hogy nálunk épen a radi­calis párt részéről szándékoltatik annak rövid utón való megszüntetése. Egyébiránt magam is bátor vagyok kijelen­teni, hogy a mi viszonyaink között, miután 1848­ban oly szerencsétlen helyzetbe jutott az ország, hogy a nemzetőrség akkor, midőn alkottatott, nem azon czélokra használtathatott csak, melyekre a törvény szerint használtatnia kellett volna: én is jelenleg, a nemzetőrségi törvény végrehajtását igenis fölfüggesztetni kívánom; de lemondani a nemzetnek abból eredő fegyverkezési jogáról, ille­tőleg az egész törvényt fölfüggeszteni nem akarom, nem pedig azért, mert az én véleményem szerint nemzeti kormánynak mindenesetre végrehajtó hata­lomra kell támaszkodhatnia bizonyos esetekben; és ezen végrehajtó hatalmat, melyről jelenlegi kor­mányunk fájdalom igen csekély mértékben ren­delkezhetik, csak akkor fogja kezébe vehetni, ha az átalános védrendszer életbe lépend. Hogy ez nemzeti irányban lesz-e alkotva vagy nem, arra az én nézetem szerint igen nagy befolyással lesz az, vajon akkor a nemzetőrségi törvény érvényben fen fog-e állani vagy nem. Én tehát a IX-dik osztály azon véleményét, hogy a nemzetörségi törvény végrehajtása füg­gesztessék föl a legközelebbi ülésszakig, illetőleg akkor terjesztessék a ház elé az átalános védrend­szert tárgyaló törvényjavaslat, vagyok bátor a ház figyelmébe ajánlani. (Maradjon!) Jámbor Pál: T. ház! Én Ivánka Imre kép­viselő társunk módositványát pártolom, annál in­kább, mert viharos időkben — meg vagyok győ­ződve — hogy a dalárdák meg nem mentik a nem­zetet, és azért valamenyi törvényjavaslat közt el­sőnek kellett volna lenni a honvédelmi törvényja­vaslatnak. Ennélfogva addig is. míg a nemzetőr­ségi törvény életbe lép, kötelességemnek tartom fölkérni a honvédelmi minisztert, hogy minél előbb előtérjeszszen egy honvédelmi törvényjavaslatot. Sokan mondják, hogy a nemzetőrség iránt ellenszenvet érez a nép. Megengedem ; de ellenszen­vet érez az államadósság iránt is, és mégis elfo­gadtuk, pedig az a 48-ki törvényekben nincs. (Helyes! Igaz! balról.) Uraim! kötelességemnek tartom kijelente­ni, hogy én nem vagyok se a háború, se a fegyver barátja; de nemzetemet nem akarom egészen lefegyverezni oly időben, midőn minden ifjú nemzetnek az a gondolata, hogy fegyverkezzék. Látjuk az al-dunai tartományokat: midőn önálló­ságukat visszanyerték, első kötelességüknek tartot­ták a nemzeti militiát szervezni, (Helyes!) Ki kell jelentenem, uraim, hogy én részemről azt hiszem, miszerint a zsarnokságot a földön soha meg nem dönti a fegyver, hanem a gondolat és a törvény tisztelete. Elnök: Méltóztatik a t. ház az előterjesztést a részletes tárgyalás alapjául elfogadni? (Elfo­gadjuk !) Tárady Gábor: T. ház! A szabályok értel­mében e kérdés csak szavazás utján dönthető el, azért szavazást kérek. (Helyeslés.) Elnök: Tehát méltóztassanak fölállani, a kik I a törvényjavaslatot elfogadják. (Megtörténik.j A ház a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alap­| jául elfogadja. Horváth Lajos jegyző (ohassa a nemzet­őrségről szóló törvényjavaslat fölzetét. Elfogadjuk!) Elnök: A kik elfogadják, álljanak föl. (Meg­történik.) Elfogadtatott. Horváth LajOS jegyző (olvassa a törvény­javaslat szövegét.) Zichy Antal előadó: A központi bizottság a szöveg kezdő szavait: „Addig is" kihagyatni kívánja. Vadnay Lajos: Az ,,addig is" szavak sze­rintem nem állhatnak meg, mert „addig is í! fölté­telezi, hogy „azután is." Ha tehát ez így maradna, az következhetnék, hogy miként „addig is, ugy az­után is." Pedig csakis addig, és épen nem azután is: azért kell, hogy az „addig is" kimaradjon.

Next

/
Thumbnails
Contents