Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.

Ülésnapok - 1865-112

CXII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Marcz. 28. 1867.) 107 napjainkban szövetséget, e nélkül nem érezvén magokat tökéletesen biztosaknak. Én valóban nem tudom belátni, miért taszítanék el mi magunktól a szövetséget oly népekkel, melyekhez százados történelmi multunknál fogva amúgy is oly közel állunk. Azért, mondják vagy gondolják talán némelyek magokban, mert (tartózkodnám kimondani e szót, ha a közhir azt egy igen magas állású és igen hatalmas egyénnek nem tenné szájába) „mert — úgymond — hullával szövetkezni nem tanácsos." Ha ama magas állású és nagyhatalmú egyén csakugyan monda e szót, akkor azon testbe, melyről monda, minket beleértett. De ily kétségbeesetten, t. ház ! hála Istennek nem állunk még; nem hulla, hanem — fájdalom •— igenis két beteg ember vagyunk: mi is, az örökös tartományok is. Már én nem tudom, mi itt eszélyesebb: ha azt mondjuk egymásnak részvétlenül és érzéketlenül: gondoskodjék kiki magáról; vagy pedig azt: bennem is van egy kis erő, benned is van egy kis erő, segítsünk egymásnak, ápoljuk egymást,igytalánmindketten fölépülhetünk még—? Hogy bezárjam beszédemet: a czél, melyre törekszünk, mindkét oldalon ugyanaz, t. i. a haza megtartása. (A hal oldalra mutatva:) Ezen t. oldal azt hiszi, hogy e czélt úgy éri el, hogy, ha a munkálatot el nem fogadja; (A jobb oldalra mutatva:) ezen t. oldal és vele együtt saját csekélységem is azt hiszi, hogy ügy éri el, ha elfogadja. Én tehát azt elfogadom. (Helyeslés a középen.) DimitrieviCS MilOS jegyző : Ács Károy! ÁCS Károly: T. képviselőház! Ha ezen küzt delemben, mely az előttünk fekvő vitatárgy fölöt közöttünk kifejlett, úgy szólván utolsó emberg, körömszakadtáig ki akarunk tartani, hetek folyhatnak el, mig a minisztérium azon helyzetben érzendi magát, hogy legalább a municipiumok életbe léptetéséhez vezető intézkedéseket megtehesse ; pedig tagadni nem lehet, hogy az ország lakossága már kínos türelmetlenséggel várja az alkotmány mai napig függőben tartott lényeges részeinek mielőbbi tettleges helyreállítását. Combinálva rendezetlen és készületlen állapotunkat az Európában tornyosuló bonyodalmakkal szemben , bátran ki merem mondani azon nézetemet, hogy nemzetünkre, melyet a hosszú ideig fenálíó átkos provisorium nagymértékben megrongált és hátravetett, az időnyerés nem pénz, hanem ennél több: a lenni kér dése. Meglehet, hibásan, de igy fogván föl a dolgot, miután némely előttem nyilatkozott képviselőtársaim a kisebbség munkálatában kifejtett elveket, melyeknek alkalmazása által én mind a kiegyenlítést elérhetőnek, mind a nagyhatalmi állást, mind hazánk függetlenségét biztosítottnak látom, az általok fölhozott érvekkel — véleményem szerint — kellően fölvilágosították: hosszasb beszéddel se az utánam következő szónokoknak, se az átalános vita befejezésének praejudicálni nem akarok ; mindössze is egy igénytelen észrevétel megtételére szoritkozandom. Szentkirályi Mór tisztelt képviselőtársam, észtehetségének éles és fényes fegyverével a többség munkálatát védelmezvén, többek közt a következő szavakat mondotta: „Nézetem szerint a függetlenség nem szenved csorbát az által, ha két ország közös érdekű ügyeinek közös kezelését kölcsönös, szabad megegyezéssel elhatározza. Például, senki sem állitotta, hogy a német szövetséges államok, midőn vámszövetségre léptek, s azon szövetségi I közös ügyeknek kezelését kölcsönös beleegyezésJ sel elhatározták, állami fOggetlenségökben csorbát j szenvedtek volna." E szavakra nem az én gyönge logikám, hanem a Németországban porosz hegemónia alatt bekövetkezett tények erős logikája adja meg a czáfolatot. Megengedem én, hogy némely német állam kormányának akkor, mikor a német vámszövetségbe lépésre bona fide ráadta fejét, esze ágában sem volt azon eshetőségre gondolni, hogy a nemzetgazdasági téren való egyesülés majd idővel az egyes államok politikai függetlenségének csorbulását, sőt a kormányzási és közigazgatási unificatiót vonhatja maga után; és mégis, hogy ez az ő számításukon kívül, sőt annak ellenére valósággal részben már megtörtént, részben pedig meg fog történni, ahrposan, úgy hiszem, vajmi kevesen vonhatnák kétségbe. A franczia törvényhozó testület f. hó 16-kai ülésében Rouher államminiszter, Thiers azon vádja ellenében, hogy a mostani kormány, noha tehette volna, még sem gátolta meg a tavaly lefolyt háború kitörését, a német egységi mozgalmak keletkezésére vetvén egy visszapillantást, azt fejtegette, hogy azok sokkal régebb idő óta léteznek, mintsem a jelenlegi kormány útjokat állhatta volna, és hogy azok épen a nemzetgazdasági egyesüléssel vették kezdetöket. Állítása támogatására következő két rövid idézetet használt. Dr. Bowring a Zollverein jelentéstevője, a vámegység következményeit fejtegetvén, igy nyilatkozik: „Németországban átalános vélemény a „Zollverein"-ra nézve, hogy ez a legelső lépést képezi a népek germanizatiója útján, az érdekek közössége által a kereskedelmi és iparbeli kérdésekben, egy egységes politikai nemzetiség alakításának útját egyengette, legyőzte a localis előítéleteket és szokásokat, és azokat a német nemzetiség tágabb és erősebb elemeivel helyettesitette." Továbbá egy franczia publicistának régibb időben mondott köl vetkező szavait idézte: „Egy vámvonallal és egy >s vámtörvény könyvvel, egy súly- és egy mértékkel.