Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.

Ülésnapok - 1865-112

106 CXII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Marez. 28. 1867.) nem fogadhatóvá lenne. Hiszen, t. ház! a mint már többszörösen ki is volt emelve, a törvényhozásnak í nem az a föladata, hogy a fenálló törvényeken soha tul ne menjen, hogy egyszer mindenkorra azokhoz légyen lekötve és lebilincselve — ez azon közegeknek tiszte, melyekre a törvények alkalmazása van bizva —; a törvényhozásnak föladata épen az, hogy a fenálló törvényeket a mindenkori időviszonyok kellékeihez idomítsa, a mint hogy ezt a magyar törvényhozás — miként ezt Bánó József, Szentkirályi Mór t. képviselőtársaim és mások is szintoly igazán, mint szépen fejtegették, és úgy hiszem, hogy nem fogja senki kétségbe vonni, hogy jogosan—tette is. A törvényhozásnak, mintsouverain hatalomnak, minden szabad, természetesen azon egy kikötéssel és megszorítással, hogy soha ne tegyen olyast, mi a hazára nézve káros és veszélyhozó lenne. De épen az mondatik ezen t. oldalról, hogy a mit e munkálat czéloz. az e hazára nézve káros lesz: mert — és ezen hazafiúi aggodalom vonul keresztül vörös fonal gyanánt mindazon lelkes előadásokon, melyeket ez oldalról hallottunk — mert általa a haza önállása lesz veszélyeztetve. Onállás! beesés tulajdon; és valóban én magam is, ha úr lehetek a magam házában, nem szeretnék zsellérré aljasulni. De vajon félhető-e ez, t. képviselőház! ezenmunkálat folytán hazái ikra nézve? Ha önállásiiak valamely elszigetelt,elkülönzött szirten való ál- I lást nevezünk, hol az embersenkivel és semmivel nem érintkezik: akkor igen. De ha önállásnak azt veszszük, hogy habár érintkezem másokkal, de azért rólam és ügyeimről nélkülem senki se intézkedhessek: akkor nem. Korunk jellemző vonása az egyesülés szelleme. Ha már állana az, hogy a ki valakivel bizonyos czél elérésére szövetkezik, az által elvesztené önállását, akkor én valóban nem tudnám megfogni, hogyan tehetett ezen egyesülési szellem épen korunkban és épen hazánkban is, különböző tereken, a tudomány, a művészet, az ipar, a kereskedelem terén oly nagy vívmányokat. azon korban, hol az önérzet az emberekben bizony nem lett tompábbá, de sőt élénkebbé, sőt élesebbé, mint volt hajdan. Épen az által, hogy valaki másokkal szövetkezik, szilárdítja meg gyakran önállását, mely ha magára maradna, tán veszélyeztetve lett volna. És nem egy családapa ép az által mentette meg házi önálló lételét, hogy jóakaró barátokkal szövetkezett, kik őt bajaiból kisegítek. Ehhez képest én azt hiszem, hogy mi, midőn némely dolgainkról való rendelkezést nem másoknak, nem, miként mondták, idegeneknek adjuk át, hanem azokról továbbá is magunk rendelkezünk, azon különbséggel, hogy ezen dolgok közösen illetvén bennünket másokkal, a mint mi azokba bele szólunk, úgy azon másoknak is engedünk aránylagos beleszólást: valóban ezzel hazánk önállását föl nem adjuk. Hogy ez által némely dolgaink kezelésében egy külön módozat fog behozattatni és viszonyunk az örökös tartományokhoz némileg megváltozni s szorosabbá válni: az nem tagadható ; valamint nem tagadható az is, hogy ezen módozat a maga nemében sajátszerű, szövevényes, rendkívüli. Ámde kérdem, nem rendkívüli, a maga nemében páratlan politikai lény-e ezen monarchia átalában"? Az éjszaki német parlamentben a minap egy szónok azt monda: nagy népek nem másolnak. Epén az volt, t. ház, eddig is a baj és szerencsétlenség, hogy Ausztriának státusférfiai igen is sokat másoltak, hogy p. o. a központositási rendszert, mely más homogén elemű államokban az erő emelésére szolgálónak bizonyult, be akarák ezen heterogén elemű államtestbe is hozni. A statnsbölcseség véleményem szerint nem abban áll, hogy valamely, bizonyos helyen jónak bizonyult rendszert mindenütt behozzunk, hanem abban, hogy fölismervén a reális és természetes tényezőket, ezekhez illő rendszert keressünk, s ok- és czélszerüen alkalmazzuk. A kérdés tehát az , hogy ezen, a munkálatban javaslott, bár sajátszerű módozat, a delegatió institutiója, ezen, hogy úgy mondjam,szorosan válhoz vállvetés a mi viszonyainkban szükséges és hasznos-e? Én azt hiszem, hogy igen. És ha ebben van valamely áldozat, azt mi nem mások kedveért, nem valamely szeszélyből, s nem valamely meggondolatlan előszeretetből a lajtántuliak, vagy akárki iránt, hanem, a mint, ha jól emlékezem írefort képviselőtársunk monda, saját magunk érdekében hozzuk. Annyira el volt már mondva, és annyira érezzük mindnyájan ennek igazságát, hogy valóban, t. képviselőház, nem mondok egyebet loeus communisnál, midőn ismétlem én is, hogy Európa egén nagy zivatarok vannak közel kilátásban. A ki ezek közepett s ezek folytán nekem egy más alternatívát tud mutatni, mint ezt: vagy Ausztriával, vagy az éjszaki sötét óriás vaskeze alatt: annak én szívesen kész leszek tanácsát követni, hogy tartsuk tehát magunkat minél nagyobb elszigeteltségben és minél nagyobb elzártságban. Részemről hiszek ugyan a civilisatió, hatalmában, hiszem, hogy a civilisatió és szabadság napja ki fog sütni éjszakon is; de mire ez bekövetkezhetnék, akkor hazánk régen meg fogott szűnni lenni ezen magyar haza, melynek lételével szivünk, eszünk, egész valónk minden szálaival annyira egybe vagyunk nőve. Nagy államok is náloknál még nagyobb államokkal, vagy legalább hasonerejüekkel keresnek